Felemás arcot mutatott tegnap az ország. A Dunán már levonult a legnagyobb árhullám, a Tiszán még csak tetőzött. Az ország nagy részén eközben hét ágra sütött a nap, tavaszi verőfény fürdette a földeket és az arcokat. Kevesebben voltak a gátakon, annál többen a szavazókörökben. A délelőtti gyorsjelentések már a négy évvel korábbihoz képest is rekordrészvételről számoltak be az országgyűlési választásokon, ékes cáfolatául annak, hogy a szavazópolgárokat nem érdekli a politika, nem érdekli az ország sorsa és jövője. Kora délutánra a lendület némiképp visszaesett, ám a választási hajlandóság így sem mondható csekélynek. Egy sok milliós közjogi aktus során statisztikai alapon is történnek rosszullétek, balesetek, sőt tragédiák – volt honfitársunk, aki voksolás közben búcsúzott e világtól. Még ez a fájdalmas történés is azt jelzi: az idősek és a betegek számára is minden eddiginél fontosabb volt a választás.
Mikor ezeket a sorokat írom, még nem tudni, mi a végeredmény. Annyi bizonyos: egyik pártnak sem kell búcsút intenie a parlamenti politizálásnak. Ezzel pedig a második fordulón múlik minden, az egyéni választókerületek eredményei döntik el, ki alakít Magyarországon kormányt. Az utóbbi két parlamenti választás során arra is láthattunk példát, hogy a második forduló a csoportos visszaléptetés módszerével át tudta fordítani a végső elszámolást; és arra is, visszaléptetési lehetőség híján is majdnem sikerült ez a bravúr. A második fordulónak tehát érzékelhetően megnőtt a „királycsináló” funkciója.
Ugyanakkor feltartóztathatatlannak látszik a pártrendszer redukciója, egyszerűsödése is: a kilencvenes évekhez képest kevesebb lehetőség nyílik a választói kívülállásra, a formális véleménynyilvánításra. Amit a felületes szemlélő a kampány eldurvulásaként érzékelhetett, az nem egyéb volt, mint a tét növekedésének érzékelése a versengő pártok részéről. Minden szavazat felértékelődött, ami nemhogy gyengítené, de erősíti a képviseleti demokráciát.
Akik ezt a cikket olvassák, már okosabbak e sorok írójánál, bár az első kérdésre már én is tudom a választ: 2010-ig is négy párt lesz a parlamentben. Részletes elemzésre nincs most idő, ezért inkább néhány mondat következik arról, mi az, amiben mindenképpen megváltozhat az életünk mától, de főként április 24-től. Bárki nyer is, és alakít kormányt, színről színre kiderül, mit hallgatott el, és miben állított valótlant a kampány hevében.
A költségvetési adatokat önkényesen visszatartó Pénzügyminisztérium kénytelen lesz előrukkolni a nemzetgazdaság valós számaival, és nyilvánvalóvá válhat az is, az ígéretözönben mennyi volt a blöff, hol és miben tévesztették meg a választópolgárokat. Nem kell már sokat várnunk arra sem, hogy a valóság és annak virtuális mása megütközzön: írják-e már valahol azt a forgatókönyvet, hogy egy hazai Churchill csak vért, verítéket és könnyeket ígérjen a nemzetnek…
De ne szaladjunk ennyire előre! Előbb még megtapasztalhatjuk, működött-e a választási rendszer, amelynek számos érintett még a reparálására sem volt hajlandó. Sikerült-e kiszűrni a csalási lehetőségeket? Lesz-e bármelyik fél részéről szavazat-újraszámlálási kezdeményezés? Kisvártatva mindannyian okosabbak leszünk. Végső döntés két hét múlva…

Csak a legokosabbak érnek el 7 pontot ebben a vegyes műveltségi kvízben