A kegyelmi pillanat elillant

Akkor ott, a Kossuth téren, 2002. április közepén, a két választási forduló között, (és talán még a választási vereséget követő nagygyűlés után a Várban, vagy a Magyar Televízió előtti tömegdemonstráción) veszítettük el a 2006. évi választásokat. Amikor több mint egymillióan akartuk a kommunista utódpárt és állandó tettestársaik végleges vereségét, de az elszánt tömeg csak polgári körök alakítására kapott biztatást és lehetőséget, pedig akár arrébb tettük volna még a Parlament épületét is. Orbán Viktornak csak egy szavába került volna. Be is voltak ijedve az elvtársak, nagyon féltek az „utcai politizálástól”. De elmúlt a kegyelmi pillanat, mint ahogy azóta lényegében kihunytak a polgári körök is.
Ekkor vesztette el Orbán Viktor a 2006. évi választásokat. Nem ismerte fel, vagy nem merte felismerni ezt a kegyelmi pillanatot. Ezért veszített, veszítettünk 2006-ban. Talán még nagyobb baj, hogy később Orbán Viktor a létrehívott polgári köröket is cserbenhagyta, mert vagy ő, vagy a főtanácsadói megijedtek a polgári körök erejétől, radikalizmusától. Ez a polgári körös lehetőség is elszállt mára. Maradt a parlamenti ellenzéki szerep, aminek hatékonyságát ismerjük az elmúlt négy év tapasztalatából. A hatályos alkotmány szabályai szerint a négy évre hatalomra jutott miniszterelnököt megbuktatni gyakorlatilag lehetetlen. Csak puccsal lehetséges, mint láttuk, de ez egy másik történet. A Fidesz törvényjavaslatai, interpellációi, vizsgálóbizottságai stb. olyan politikai eszközök, amelyek hatása a balos propagandagépezet mellett minimális. Ha Gyurcsányék az áramszolgáltatás időszakos szüneteltetését vezetnék be, és a lakásokban csak bizonyos időszakokban lenne áram, szemrebbenés nélkül azt harsogná a média, hogy még 1998-ban az Orbán-kormány kötött egy megállapodást az Elektromos Művekkel és mit számítana, hogy majd két év múlva a bíróság jogerős ítélettel megállapítaná, hogy ez nem igaz.
Mára odajutott a rendszerváltozás, hogy négyévente elmehetünk szavazni a kommunista utódpárt és állandó tettestársaik ellen. Szavazunk, de marad minden a régiben. Az egyik angol futballista mondta a németek elleni vesztes vb-döntő után: a futball egy olyan játék, ahol 22 játékos kerget egy labdát, és a végén mindig a németek nyernek.
Bevallom, hogy amikor először olvastam az újságban és az utcai plakáton, hogy „van, amin változtatni kell, van, amit tovább kell vinni, és vannak hibák, amiket nem szabad újra elkövetni”, azt hittem, hogy ez az MSZP választási üzenete. Ilyet ugyanis olyan párt hirdet, aki hatalmon van és ismét nyerni akar. Később derült ki (számomra), hogy az ellenzékben lévő Fidesz toboroz ezzel a szöveggel híveket.
Orbán Viktor a mai magyar politikai elit legtehetségesebb, legképzettebb, legkarizmatikusabb személyisége. De egyben a leglejáratottabb, a legtöbbet támadott, rágalmazott politikusa is. Bármennyire fájdalmas, tudomásul kell vennünk, hogy a balos média százezrek, milliók agyába ültette be az Orbán-fóbiát, amelynek eredményeként ebben az országban belátható időn belül Orbán Viktor (és a Fidesz) nem nyerhet választásokat. Amikor egy rádióriportban azt hallottuk egy zalai parasztasszony szájából, hogy „a kekk Orbán”, vagy a palóc nyugdíjas is úgy nyilatkozott már 2002-ben Orbán Viktorról, hogy „…adott, adott, aranyom, de nem eleget”, akkor minden politikával foglalkozó szakemberünknek el kellett volna gondolkodnia azon, hogy sikerre vihető-e egy újabb választás Orbán Viktorral az élen. Mindenki tudja, hogy a posztkommunisták kezében van a média meghatározó hányada, és bárkit, aki veszélyes a politikai vagy gazdasági hatalmuk akárcsak megingatására is, állandó össztűz alá vehetnek és tarthatnak. Akár évekig is. De éppen ezért is kellett volna lehetőséghez juttatni olyan többé-kevésbé vállalható programú politikai alakulatot és olyan politikai vezető személyiséget, akinek helyén van a szíve és az esze. Még akkor is, ha fennállt a veszélye a jobboldal megosztásának. Az elmúlt 16 évben a kommunista utódpárt minden rendszerváltásban született pártot kiiktatott, szétvert, kivéve a Fideszt, illetve az SZDSZ-t, akivel viszont lélekben egyesült. Így a Fidesz egyedül maradt. De roszszul gondolták, hogy ez így van jól, így legalább megszabadultak az árulóktól.
Új politikai formációt kell alakítani, és a mi oldalunkon meglévő lehetőségek segítségével felépíteni. Orbán Viktor 2010-ben is „kekk” lesz, akkor is „hataloméhes cigány” lesz a választók nem kis hányadának szemében, ha mi, két és fél milliónyian tudjuk is, hogy ez nem igaz. Hogy mindez csak a balos sajtó rágalomhadjáratának az eredményeként rögzült tízezrek, százezrek fejében. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a tömegember nem szereti azt, aki nyilvánvalóan és látványosan különb nála. Elég talán csak a Jézus–Barabás párhuzamra utalni, kinek adott „amnesztiát” a tömeg?
Meg kell keresni, meg kell találni azokat az új politikai formációkat, azokat az új személyeket, akik alkalmasak a feladatra (hogy ne mondjam, a magyar PiS-t és a magyar Kaczynskiket), akik győzelemre vihetik az ügyünket. Természetesen Orbán Viktorra is szükség van, neki sem kellene visszavonulnia. Az ő tapasztalata, tudása, tisztessége nélkülözhetetlen, csak eggyel hátrább kellene lépnie, lehetne akár „Deák Ferenc”, a haza bölcse is.
Az is hiba volt, hogy Orbán Viktor ellökte a Jobbik Magyarország kinyújtott kezét, és nem adott segítséget az új pártnak a kibontakozáshoz. Kovács Dávid személyében a húsz évvel ezelőtti Orbán Viktorhoz hasonlatos ifjú politikus bontogatta szárnyait. Lehet, ha megkapták volna a Fidesztől a szükséges támogatást, akkor most az MDF helyett velük lehetne a Fidesz a parlamentben, és talán nem is ellenzékben.
De a Fidesz rettentően fél a balos médiától, aggódik, nehogy rossz hírbe keverje. Pedig már tudhatná másfél évtizedes gyakorlatából, ha tudomást sem vesznek Csurka István létezéséről, akkor is hírbe hozzák vele, ha éppen ezt tartják szükségesnek céljaik elérése érdekében. Nem nehéz megjósolni, hogy most, amikor a koalíció az MDF-ből akarja a saját ellenzékét megcsinálni, majd a Fidesz fejére próbálják húzni a szélsőséges, kirekesztő, újnyilas stb. sipkát, hiszen Csurka István már a múlté, de nyilasokkal riogatni, az a baloldali politika lételeme.
Ha majd Orbán Viktoron, illetve a Fideszen kívül más tehetséges és tisztességes politikusok, pártok is megjelennek a mi oldalunk politikai porondján, nyilván feltűnne már a „kekkezős” választópolgároknak is, hogy a balosoknak mindenki fasiszta, újnyilas, ellenség, aki nem az ő szekerüket tolja. Mindenképpen új politikai formációkra van tehát szükség a Fidesz mellett, de a Fidesz hathatós támogatásával. Persze nem a Fidesz szinte belső szervezeti egységeiként működő, egykori pártokból létrejött alakzatainak önállósítására gondolok, hanem teljesen független, önálló, új formációkra.
Arra nem lehetünk annyira büszkék, hogy van a nyolcmillió választásra jogosult állampolgár közül most 2,3 millió szavazópolgár, aki a Fideszre szavazott. Azt inkább szégyellni kellene, hogy a nyolcmillióból csak ennyi van. De 2,3 millióan 2010-ben sem tudunk választást nyerni. Ugyanis mindig lesznek (2006-ban legalább két és fél millióan voltak), akik inkább nem mennek el szavazni, mert a pökhendi milliárdosokat nem kedvelik, de a lejáratott politikusokban sem bíznak, mert ugye nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Elsősorban és mindenekelőtt ehhez a két és fél millió nem szavazóhoz kellene utat találni ezzel az új politikai formációval. Ha csak a feléhez elérünk, nyert ügyünk van.
Pénz, paripa, fegyver nélkül, a semmiből nem lehet a 2010-es választásokig egy új formációt megteremteni. Ha a Fidesznek valóban most csak Magyarország számít, ha Orbán Viktor igazi hazafi (márpedig az), akkor a Fidesz infrastruktúrájával is segíti létrehozni, teret nyerni a politikai porondon azt az új politikai formációt, azokat az új arcokat, akik győzelemre vihetik a közös ügyünket, a haza megmentését. Ha nem sikerül, akkor ez a 93 ezer négyzetkilométernyi terület csak provincia lesz, ahol helytartóként uralkodnak majd a magyarokon, a manipulált tömeg által pajzsra emelt milliárdosok. Persze, ha hagyjuk.

A szerző ügyvéd