Tölgyessy Péter Második megintés című, Fideszt bíráló cikke április 29-én jelent meg a Magyar Nemzetben, melyre – vita, javaslat, tisztázás okán – Horváth Béla május 6-án válaszolt A kisgazdák szerepe a választásokon címmel. Tölgyessy Péter kritikáját furcsa féligazságnak tartom azok után, hogy két ciklusban élvezte Fidesz–MPSZ-képviselői státusát.
Engedjék meg, tisztelt olvasóim, hogy hatvankilenc éves kisgazda múltammal, mint a rendszerváltó FKGP utolsó legitim elnöke, erkölcsi és jogi alapon szóljak e vitához. A jelen megértéséhez szükséges a múlt ismerete, hiszen az ötven-hatvan éven aluliak mit tudhatnak e nagy múltú pártról? Nagyatádi Szabó István, aki 1909 óta a parasztság képviselője volt, 1924-ben meghalt. Mozgalmas élete volt a közélet politikai mozgalmában. Gróf Bethlen István úgy számolta fel a gyakorlatot, hogy belépett e pártba, így imitálta Nagyatádi politikáját, és a maga arculatára kívánta azt formálni. 1930. október 12-én Békésen megalakult a Független Kisgazda Párt sok derék kisgazda, köztük Szíjj Bálint, Nagy Ferenc, Tildy Zoltán, később Gaál Gaszton vezetésével. Az úri Magyarország ellenzéki-baloldali (a szó nemes értelmében) pártja a földreformot, a titkos választójogot, arányos közteherviselést, kartellek, bankok rendezését, karhatalmi túlkapások letörését akarta politikájával megvalósítani.
Csodálatos értelmiségiek – a népi írók: Veres Péter, Féja Géza, Németh László, Kovács Imre, Sinka István, Erdei Ferenc, Illyés Gyula és még sokan – támogatták e változást: Dánia, a gazdag parasztok országa volt az ideál. Bajcsy-Zsilinszky Endre elragadtatással írt a magyar parasztságról (Egyetlen út a magyar paraszt). Reális alapja ennek országunk egyedülálló mezőgazdasága volt. Ő volt az, aki a II. világháború idején a német győzelemtől elvakult parlamentben a háborúból való kilépésre szólította a kormányt, és követelte honvédeink hazahozatalát az értelmetlen háborúból. Ő volt, aki a ’44. március 19-i német megszállókkal egyedül szállt szembe, majd karácsonykor mártírhalált szenvedett a nyilas pribékektől. Utolsó szavai ezek voltak: „Legyen a magyar a jövőben gerinces!” E nehéz időkben megalakult a párt polgári tagozata, és szoros szövetséget kötött a Szociáldemokrata Párttal. Ő és Eckhart Tibor kisgazda vezér követelték a földreformot. Ez süket fülekre talált az érintett arisztokratáknál, és a jóindulatú tervezetet drasztikusan oldotta meg a vesztett háború. Intő jel legyen ez minden pénztől, gazdagságtól gőgössé vált oligarchának, mert a történelem sokszor megismétli önmagát.
A vesztett háború után szovjet „felszabadítás” alá kerültünk. 1945. november 4-én 57,4 százalékot kapott az FKGP, míg a Kommunista Párt 17 százalékot. Ez reálisan mutatta a helyzetet, bár a budapesti kerületekben, ahol a nyilasok voltak többségben, kommunista fölény alakult ki. Ez a kép nem illett a szovjet világuralmi törekvésekbe. A népi demokráciákban hazánk volt az utolsó ország, ahol felszámolták a nemzeti-polgári demokráciát. Szovjet fegyveresek hurcolták el – mentelmi joga ellenére – Kovács Bélát, pártunk karizmatikus főtitkárát. Nagy Ferenc miniszterelnököt gyermekével zsarolva disszidálásra kényszerítették. Minden ellenzéki politikus így járt, aki életben akart maradni. Marosán elárulta a szocdem pártot, úgymond fuzionált a kommunistákkal, és 1949-re megalakult az MDP. Tildy, majd Szakasits, az eseményeknek megfelelő köztársasági elnökök házi őrizetbe kerültek, igazolva, hogy a mór elvégezte kötelességét, a mór mehet. Dinnyés Lajos és Dobi István árulók voltak-e? Vagy reálpolitikusok? Megoszlottak a vélemények. De ez már a Rákosi-diktatúrán, a szovjet nyomáson nem változtatott.
Érdeme és köszönet Horváth Bélának, hogy kezdeményezésére Kovács Béla elhurcolásának napját, 1947. február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává minősítették. Jött a sztálini alkotmány, osztályharc, padlásseprés, ÁVO-s világ, a megfélemlítés terrorja. Internálás, Hortobágy, hétszázezer paraszt-kisgazda meghurcolása, büntetése, munkaszolgálatos „katonák” kizsákmányolása, és közben szólt a lelkes induló: „Nincs a földön gazdagabb, szebb ország, / Minden ember érzi, hogy szabad.” A kirívó hazugságok, általános elégedetlenség törvényszerű következménye volt ’56. A világ legtisztább forradalma, a pesti srácok heroikus küzdelme – az elbukás ellenére is – alapjaiban rendítette meg a szovjet birodalmat, elindítva annak bukását.
Később a vezetők által hangoztatott szlogen az volt: az ipar tartja el a mezőgazdaságot, ezért a mezőgazdaságot is szocializálni kellett, felszámolva a független parasztságot. Minden győzelmi jelentés ellenére a Kádár-rendszer gazdasági csőd előtt állott, és az érezhető repedéseket a felvett dollármilliókkal kellett elsimítani. Jól jött a rendszerváltás, amit Gorbacsov indított el.
Megalakult az Antall-kormány, az MDF–FKGP–KDNP-koalíció. Tudtuk, hogy a történelmi pártokat próbálják beépített ügynökökkel ellehetetleníteni, kompromittálni, szétverni. A kilencvenéves múlttal rendelkező szociáldemokratáknál ez sikerült. Az FKGP 44 képviselővel, 12 százalékkal került a parlamentbe. Három-négy régi kisgazdával rendelkezett, akik a ’45-ös pártnak is tagjai voltak. Sokan szüleik nyomdokain, a független ifjúságban betöltött szerepük okán (mint jómagam is) kapcsolódtak a párthoz, de sokan taktikából, számításból, egyéni érdekeik szem előtt tartásával épültek be. A többségében egyszerű, naiv politikusoknak szüksége van tudós jogászra is: Pártay Tivadar javasolta Torgyán Józsefet, a rózsadombi ügyvédet tagnak, aki aztán a párt főügyésze lett, majd budapesti elnök is. Hogy ez összeférhetetlen, törvénytelen volt, azon már nem segített a javaslattevő azon felismerése, hogy élete legnagyobb hibáját követte el. E derék frakcióvezető (mert hát ki lehetett más?) nem restellte a miniszterelnököt beteg pilótának minősíteni, és a kormány munkáját értékelni: többet ártott az országnak, mint a tatárjárás, törökdúlás, fekete himlő és pestis együttvéve.
Beérett a beépített ügynök munkájának gyümölcse, a törvénytelenségek sorozata: társelnökké választása lezárt közgyűlés után, majd fizetett lakájok agitációs munkája a megyékben, szórólapok ezreinek szétszórása, hogy a paraszti származású elnököt váltsák le, és őt válasszák meg. Ez 1991-ben, Péter és Pál napján puccsal megtörtént, és Szatmári Lajost a nagy múltú párt elnökévé választották dr. Györgyi Árpád, az ellenőrző bizottság elnökének javaslatára.
Aztán olyan események történtek, amelyek józan paraszti ésszel felfoghatatlanok. A kisgazda 36-ok kiválása, az országban mintegy tízezer tag kizárása és a koalícióból való kilépés. Válasz: az EDU az FKGP-t kizárta soraiból.
Hát innen kell kezdeni a kisgazdák szerepének vizsgálatát a választásokon. Nem hasonlítanak e tények a jelen ellentmondásos állapotához? Torgyánnak személy szerint 1998-ban meg lett volna a lehetősége kormányzati tényezőként, ha szívügyének tekintette volna a kisgazda eszmeiséget. Szomorú, hogy e politikai kalandor az Isten, haza és család nevében szétverte e nagy múltú pártot. Féltettem a Fideszt e ciklusban, hogy azt teszi velük, amit Antallal, de „fent” másként döntöttek. Itt kell keresni a kisgazda párt szindrómáját. Az 1992-ben történt 36-ok kizárását 2000-ben semmisítette meg a Legfelsőbb Bíróság, mindhárom ítélet megnyerve. A jogtudor húzta az időt, és a független magyar bíróságnak nyolc év kellett ennek tisztázására.
Nem akarom eltúlozni, személyemet kiemelni, de minden másképpen alakult volna a párttal és tagjainkkal, ha e nérói viselkedést időben meg lehet állítani. A sok kisgazda – látva, tanulva, akarva-akaratlanul – átvette a vezér módszerét. Hat-hét pártcsíra alakult, és mindegyikből valaki az igazi kizárólagosságot követelve magának elnök akart, akar lenni. A vidék paraszti, kisgazda társadalma megcsömörlött az évekig tartó színjátéktól, jellemtelenségtől, s magába fordult, megszomorodva kivonta magát a véleménynyilvánítás alól. Pedig van még tizenöt százaléknyi szavazó, aki megkeseredve, nosztalgiával gondol vissza apái, nagyszülei öntudatos, nyílt magatartására és pártjára. Városokban is sokan vannak, akik rokonszenvvel gondolnak a falusi, vidéki gyökerekre.
Fentiek megtalálását, a velük való törődést, együttérzésüket kell megkeresni, gondjukat megérteni. Erre Horváth János Fidesz-képviselő, volt ’45-ös kisgazda lenne a legilletékesebb személy: összefogni a paraszti, kisgazda szellemű személyeket, rokonszenvezőket. Ehhez szív és lélek kell, ez tesz csuda dolgokat, leheli a szabadságot, s akkor talán – ha megkésve is, megbűnhődve a jelent is – megvalósulhat példaképem, a mártírhalált vállaló, hajlíthatatlan Bajcsy-Zsilinszky Endre kisgazdákhoz szóló testamentuma: „Magyar népem ismét gerinces!”
A szerző az FKGP volt elnöke
origo.hu
Kocsis Máté: Ruszin-Szendi Romulusz az ukránok kezére játszott
