Pokorni Zoltán birodalmat épít

A Magyar Nemzetben lassan egy hónapja, Tölgyessy Péter április 29-i vitaindítója óta folyik a diskurzus a Fidesz választási kudarcainak okairól. A napilap azzal, hogy a jobboldal elementáris igényének eleget téve folyamatosan nyilvánosságra hozza az őszinte és kritikus – időnként tabudöntögető – véleményeket, zavarba hozza a szoros gyeplőn tartott balliberális sajtót is.
A jobboldaliak ennél csak egyetlen dolgot várnak el inkább. Azt, hogy a második kudarc után a Fideszen belül is meginduljon a vereségnek a legkomolyabb, akár minden apró részletét górcső alá tévő feltárása és a következtetések levonása. Azzal, hogy Orbán Viktor bejelentette, a választási vereség egészéért egy személyben vállalja a felelősséget, még akkor sem jelenti azt, hogy csakis és egyedül ő felel a történtekért, ha ő áll a szervezet csúcsán. A felelősség egyetlen személyre való korlátozása teljes mértékben abszurd.
Nem maradhat el azok értékelése, akik Orbán Viktortól kaptak megbízást. Ennek megfelelően nem odázható el a szűk kampánystáb tagjai munkájának kivesézése sem. A kampány tervezésébe és kivitelezésébe való mélyebb bepillantás nélkül megállapítható: az előző választásokon is tapasztalhatóak voltak hibák, ám ilyen mélyrepülést nem produkált még a jobboldal. A köztereken és a médiában való megjelenésért – a kreatív munkáért – felelős Habony Árpád hathatós közreműködésével a Fidesz még inkább alulmúlta magát, mint 2002-ben. Csak remélni lehet, hogy nem igaz az a jobboldali körökben terjedő rémhír, hogy az önkormányzati választásokon még számítanak – a szakmai képesítéssel nem rendelkező – Habony munkájára.
Rogán Antal kampányfőnök polgármesterjelöltként történő elindítása a főváros V. kerületében még akkor is felfoghatatlan, ha az országgyűlési választások tapasztalatai alapján ebben a választókerületben a jobboldal számára biztos bukást hoz a megméretés. Deutsch-Für Tamásról pedig csak annyit: ő maga a lidérc a jobboldalon. Az Orbán-kormány sportminiszterének személye már a jótékony feledés homályába merült, amikor újra előkerült a kampány kommunikációjáért felelős vezetőjeként. Azt az olvasókra bízom, hogy Deutsch-Für vajon azért kapott-e kabinetfőnöki szerepet a választások után Orbán Viktor mellett, hogy vezekeljen, vagy ennek valami más lehet az oka.
Megállapítható, hogy a Fidesz tulajdonképpen még el sem kezdte a bukás belső értékelését, s a tisztázó szándékok által elinduló mozgások helyett inkább az érzékelhető, hogy az egész rendszer az idő múlásával inkább megmerevedik. Pedig a Fidesz vezetőinek tudomásul kell venniük, hogy a párt koncepcionális megújítása elkerülhetetlen, amelyhez elengedhetetlen a vizsgálat. Ennek végén pedig természetesen megkerülhetetlen a felelősök megnevezése a nyilvánosság előtt, amely jelzés a jobboldali polgárok előtt is egyértelművé teszi a változást. Ha ez a folyamat végre elindul, akkor a jobboldalnak lesz türelme ahhoz, hogy kivárja a párt megújulását. Ám ha ezen az úton a Fidesz nem megy végig, akkor a mindenkori választási győzelem elérhetetlen távolságra kerül tőle, vagyis ha enélkül akar hozzálátni saját jövője építéséhez, akkor a semmire építene. Olyan lenne ez, mintha alap nélkül próbálna valaki felhúzni egy épületet. A Szövetségnek minderre nem kizárólag maga, hanem a két és fél millió jobboldali állampolgár, illetve végső soron az egész magyar társadalom érdekei miatt van szükség.
A tétlenséggel töltött idő azonban gyorsan múlik akkor, amikor minden perc számít. S miközben a jobboldal az új alapok letételét jelentő értékelésre vár – hogy azután bekapcsolódhasson az önkormányzati választásokra való felkészülésbe –, addig a Szövetségben nemkívánatos folyamatok indultak el. Ezek a belső folyamatok ráadásul épp azokkal a szándékokkal esnek egybe, amelyek a balliberális koalíciós erők részéről tapasztalhatók. Eközben a tét már az önkormányzati választásokon való szereplés, ahol a Fidesznek komoly esélye van a politikai áttörésre. Az ősszel esedékes választásokat nem szabad lebecsülni az országgyűlési választásokkal szemben. A helyi szintek hatalmi erővonalainak alakulása legalább annyira fontos, mint a kormányzati főhatalom elnyerése volt. Nem véletlen, hogy a pártok mindegyike már erre a megméretésre koncentrál.
Az sem véletlen, hogy az országgyűlési képviselő-választáson fölénybe került kormányalakító erők a hátuk mögött álló médiumok figyelmét – a kormányalakítás tehetetlenségeiről szóló hírei elhallgatásának érdekében és a jobboldal további erodálása céljából – a Fidesz egyelőre megújulás nélküli, belső konfliktusaira terelik. E híradások egyik főszereplője a Fidesz alelnöke, Pokorni Zoltán. A cél természetesen továbbra is a fő ellenség, Orbán Viktor teljes ellehetetlenítése, amelyhez felhasználható az alelnök és a közötte feszülő konfliktus. Ez annak ellenére kézenfekvő, hogy Pokorni erről nem beszél a nyilvánosság előtt. Orbán elnöklete mellett nem vállalta a parlamenti frakció vezetését, s úgy döntött, hogy Budapest-politikával foglalkozik a jövőben. A XII. kerületben polgármesterjelöltként indul, emellett szándéka szerint tagja lesz a fővárosi képviselő-testületnek is.
A médiában okos, határozott és halk szavú tanárember arcát mutató politikus becsapja az érzékeket. A párton belül köztudomású, hogy Pokorni valójában hiperaktív szervező, akinek tehetséges informatikusok és minden hájjal megkent üzletemberek adnak tanácsokat. Pokorninak nem kell a szomszédba menni ötletekért: a Fideszben elhíresült politikai ambíciói biztos célt adnak számára a benne rejlő hatalmas energia hasznosításához. Ismert, hogy a politikus a pártba a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéből érkezett, ahol a keresztény karácsonyból zsidó viccet kreáló Horn Gáborral volt évekig vezető, s akivel a mai napig jó kapcsolatot ápol. Ha a Szövetségen belüli áramlatokhoz kellene sorolni, Pokorni egyértelműen a Fidesz liberális szárnyának alakja, aki az SZDSZ felé is nyúló, szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Az ő parlamentben tett javaslata alapján emlékezünk meg például Magyarországon hivatalosan a zsidó holokausztról, s ő volt az is, aki a XII. kerületben siratófalat állíttatott. Jó viszonyt ápol az újságírókkal is, függetlenül azok értékrendjétől, amiből cinikusan arra is lehetne következtetni, hogy hosszú távon gondolkozik. Emlékezetes példa, hogy miután a Budapest Rádió botrányos műsorvezetője, Fiala János beengedett a műsorába egy olyan „művészt”, aki arról énekelt, hogy milyen módszerekkel kínozná meg és irtaná ki a jobboldali politikusokat, újságírókat, nos, ezek után az alelnök a lakásán kereste föl Fialát, amivel az újságíró maga dicsekedett el. Pokorni a konfliktusokat feloldó, a kompromisszumokat kereső politikus hírében áll. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy esetenként azt az utat választja, amelyik a jobboldali táborban morálisan elfogadhatatlan.
Az országgyűlési választások utáni tisztázatlan hatalmi helyzetben, illetve az önkormányzati helyekért folytatott politikai erőlködés zavaros körülményeit Pokorni ravaszul a saját maga és saját rendszere építésére, párton belüli pozícióinak megerősítésére használja föl. Ebben a törekvésében a XII. kerületben a sikeres parlamenti választási eredménye, a konszenzust kereső, konzervatív politikus imázsa, valamint az is segítségére van, hogy a választások után jó néhány jobboldali értelmiségi körben Orbán Viktor szidalmazása egyenesen divattá vált. És persze ugyancsak szél a vitorlájában a jobboldalról érkező, a változtatások iránti elementáris igény. A legutóbbi kongresszuson elmondott beszédének szinte minden szavával egyet lehet érteni: 2002-höz képest „most nagyobb a felelősségünk, hiszen másodszor veszítettünk. (…) Nagyobb a felelősségünk, mert riválisaink példátlanul nagy erővel igyekeznek (…) politikánk egészét megkérdőjelezni, vezetőinket szembe fordítani, az egységes polgári szövetséget felszalámizni. De nagyobb a felelősségünk azért is, mert a mozdulatlanság, a megújulás hiánya is ugyanide vezethet. (…) A Fidesz politikusai súlyos feladat előtt állnak. Amit természetesen senki más, csak ők oldhatnak meg. Józanságra és hitre, kreativitásra és hűségre, hideg fejre és mély felelősségérzésre volna szükségük. Vajon meglesz-e? Az emberi minőségen sok múlik ilyenkor. Mert ember legyen a talpán az, akit a keserűség, a düh, az önigazolási kényszer, a felelősség áthárítása, a kevélység vagy éppen az alkalmazkodási kényszer, a gyávaság, a másként nem lehet beletörődésre nem sodor. Nos, lesznek-e ilyen emberek? Van elemzés, amelyik már nem is a mai, hanem a 2007-es kongresszussal is foglalkozik. Idézném: ha a Fideszben 2007 folyamán nem jelentkeznek a megújulás érezhető jelei, nem annyira a Fidesz parlamenti jelenléte, hanem a politikai váltógazdálkodás, vagyis a magyar demokratikus berendezkedésnek egyik kulcseleme kerül veszélybe. Ennek elkerülésére csakis egy egységes és megújuló Fidesz képes, amelyben Orbán Viktornak látható és vezető szerepet kell kapnia, de más demokratikus versengésben kiválasztott, és a második vonalból érkező politikusok szerepének is egyre meghatározóbbá kell válnia. Egységes és megújuló Fidesz, politikai váltógazdálkodás, hatalmi ellensúly, a demokrácia záloga. (…) Természetesen találhatunk elég okot, külső okot a vereségre. Tény, hogy a média nagyobbik része finoman szólva nem minket segített. De hát ez nem volt meglepetés. (…) Sokak szerint az MDF sem mindig úgy viselkedett, ahogyan egy normális ország normális ellenzéki pártja – de hát ezzel is lehetett számolni. Ha a kalkulálható külső okokra hárítjuk csupán vereségünk ódiumát, saját magunkat csapjuk be. Hiszen a mi felelősségünk éppen az, hogy ezekkel a külső okokkal számoljunk, és ezek ismeretében alakítsuk politikánkat. Legyenek bármilyenek a külső körülmények, a hibákat mégis csak mi követtük el, mert nem tudtunk úrrá lenni rajtuk. A ránk szavazó több millió embernek, a magyar demokrácia jövőjének és természetesen önmagunknak tartozunk azzal, hogy őszinte számvetést készítsünk. Mit csináltunk jól, mit rosszul, min kell változtatnunk, hogyan és mikor.” Pokorni politikai mozgását látva azonban a kongresszuson elmondott mondatok fénye megkopik. Álságosak ugyanis annak az embernek a szájából, aki számára láthatóan most jött el az idő ahhoz, hogy Orbán Viktorral szemben a párton belüli lehetséges legerősebb pozíciót kiharcolja magának, célja pedig végső soron a szövetségen belüli teljes hatalomátvétel lehet.
De mi is történik pontosan a háttérben? A sajtóban terjedelmes beszámolók olvashatók szinte naponta a Fideszen belüli konfliktusos mozgásokról. Az Orbánnal kizárólag ellenséges hangot megütő hirszerzo.hu és az Index internetes hírportál a leghangsúlyosabban az I. kerületben történtekre hívta fel a figyelmet. A jobboldalnak üzenve a „Fidesz-belharc buktathatja meg Kóka legyőzőjét” felütéssel közreadott cikkében – nem is leplezve elfogultságát – így fogalmazott a Hírszerző: „A fővárosi választmány (…) újabb fordulatot vett a Fidesz budapesti szervezetében a 2002 előtt meghatározó csoportok és az orbáni új hullám között zajló küzdelem. Orbán támogatóinak offenzívája elérte az egyik legstabilabb budapesti jobboldali kerületet is; a jelen állás szerint Nagy Gábor Tamás az idén nem lesz a Fidesz I. kerületi polgármester-jelöltje.” A konfliktus részletei mellett sem mentek el szó nélkül a portálok, ami az SZDSZ vagy az MSZP esetében elképzelhetetlen lenne: „A helyi csoport ismét Nagy Gábor Tamást jelölte, ám az Önkormányzati Választási Egyeztető Bizottság (ÖVEB) vétót emelt a döntés ellen. A következő fellebbezési fórum a fővárosi választmány volt, amely (…) tárgyalt és döntött is az ügyben, meglepő eredménynyel. Annak ellenére ugyanis, hogy Nagy mellett Pokorni Zoltán és a polgármester régi szövetségese, Deutsch-Für Tamás is hozzászólt az ülésen, a választmány 35-25 arányban Nagy Gábor Tamás jelölése ellen foglalt állást” – így a hirszerzo.hu. Mindebből végül az újságíró arra a helyes következtetésre jut, hogy „Nagy Gábor Tamás jelöléséhez az érintetten kívül elsősorban a Fidesz budapesti belharcaiba hegyvidéki polgármesterjelöltként bekapcsolódó Pokorni Zoltánnak fűződött volna érdeke; az eredeti, Nagyot támogató döntésnél tudomásunk szerint Pokorni lobbizott is a polgármester mellett. (…) Fővárosi fideszes forrásaink egybehangzó állítása szerint a Nagy Gábor Tamás jelölése körüli összecsapás egy budapesti Orbán– Pokorni ütközet előjátéka lehet.” Vagyis Pokorni, aki feltehetően 2010-ben a Fidesz főpolgármester-jelöltjeként szeretne indulni, már a baloldal előtt is teljesen nyilvánvaló módon próbálja összerakni az Orbánnal szembeni leszámolás hátterét. A párton belül jól tudják, hogy gőzerővel jár a polgári kerületek döntéshozóihoz, fideszes csoportokhoz. Ennek egyikén például azzal hozta zavarba a részvevőket, hogy meglebegtette Orbán Viktornak a politikai pályától történő visszavonulását. Márpedig egy ilyen információ az alelnök szájából egy kevésbé beavatott párttag számára igencsak hitelesnek tűnhet.
Pokorni célja a fővárosi kulcspozíciók (elnökség, frakcióvezetés) elfoglalása mellett egy I-II-XII. kerületi tengely létrehozása lehet. Az szinte tényként vehető, hogy az országgyűlési után megnyeri az önkormányzati választásokat is a XII. kerületben, ahol a jegyzői státustól a vagyongazdálkodási felelősig minden poszt a legmegbízhatóbb embereinek kezébe kerül. Az önkormányzat pedig bázist nyújt neki és leghűségesebb embereinek az Orbánnal szemben indított politikai portyáihoz. A Fideszen belül az a vélemény, hogy ha ezt a I-II-XII. kerületi tengelyként aposztrofált szervezeti koncentrációt végre tudná hajtani, akkor a létrejövő – Debrecen nagyságú – gazdasági-politikai birodalom rendkívüli hatalmat biztosítana számára. Innen pedig már csak egy lépés, hogy megfelelő szövetségesekkel egy-másfél év alatt teljesen át tudja venni a hatalmat.
Pokorni Zoltánra, szakértelmére természetesen szüksége van az ideológiai és szociológiai értelemben véve is széles Szövetségnek. Időben meg kell azonban állítani azt a folyamatot, amelynek eredményeként a Fidesz liberális szárnyához tartozó politikus az egész konzervatív jobboldal irányítását átvegye.

A szerző egyetemi hallgató

Tölgyessy Péter vitaindító cikkéhez (Második megintés, Magyar Nemzet, április 29.) eddig hozzászóltak: Kiszelly Zoltán (Taszítások és vonzások, május 3.); Dobránszky János (Piros lap a választásokon, május 3.); Vaszil György (Újragombolni a mellényt, május 4.); Rockenbauer Antal (A helyzet súlyosabb, mint Bokrosék idején, május 4.); Horváth Béla (A kisgazdák szerepe a választásokon, május 6.); Szabó A. Ferenc (A Fidesz hiányzó társadalomismerete, május 8.); Tóth Gy. László (Politikai csendélet a vereség után, május 10.); Kiss Gy. Csaba (Politikai térképünk újabb alakulásáról, május 11.); Halmos Károly (A választást a költségverseny döntötte el, május 11.); Boros Bánk Levente (A Fidesz és a jobboldal három tennivalója, május 12.); Tőkéczki László (Egy körmönfont elemzés margójára, május 12.); Molnár Tamás (A nemzeti radikálisok válsága, május 15.); Nagy Ferenc József (Bennünk van tizenöt százaléknyi voks, május 16.); Csikós Attila (Ilyen arcátlan a történelem, május 16.); Somogyi János (A kegyelmi pillanat elillant, május 17.); Bonifert Donát (Van lehetőség a táborok közötti átjárásra, május 17.); Czakó Gábor (A csodafegyver, május 19.); Bogár László (Orbán Viktor három választási lehetősége, május 19.); Keresztes Lajos (A körítés fontosabb volt a tartalomnál, május 22.); Körmendy Zsuzsanna (Nyolc év parkolópályán nagyon hosszú idő, május 23.); Achs Károly (Akasztás alulnézetből, május 25.); L. Simon László (A jobboldali kultúrpolitika hiánya, május 26.); Sebeők János (Döbrögi harmadszor, május 26.).