Éljen a Gazdasági Főtanács!

Könnyen elképzelhető, hogy 2006. június 11. új időszámítás kezdetét jelenti a magyarországi belpolitika eseményeinek sodrában. Ezen a napon jelentette be Gyurcsány Ferenc azokat a gazdasági megszorító intézkedéseket, amelynek következményei akár hónapokon belül átrendezhetik a pártok közötti erőviszonyokat. A tizenegy évvel ezelőtti Bokros-csomagot sokszorosan felülmúló terv életbelépése nyomán már a nyár folyamán jelentősen emelkedik a háztartási gáz és a villamos energia ára. Szeptember elsejétől megkezdődik az adók és a társadalombiztosítási járulékok emelése, miközben a kormány elképzelései szerint fokozatosan eltűnnek a jelenlegi személyi jövedelemadóhoz kapcsolódó kedvezmények.
Az eddig elhangzott nyilatkozatok alapján bizonyosra vehető a közigazgatási rendszer átszervezése, ami a sok évszázados hagyományú megyerendszer megszűnését eredményezné, és legalább másfél ezer kistelepülést fosztana meg az önállóság lehetőségétől. A restrikciónak minden egyéb társadalompolitikai szempontot alárendelő Gyurcsány-terv értelmében köztisztviselők és közalkalmazottak tízezrei kerülhetnek majd az utcára, várhatóan egy évtizedeken át tartó teher – az úgynevezett utólagos képzési hozzájárulás – zúdul az egyetemisták nyakába, és a hazai kis- és középvállalkozások jelentős hányadának is kritikussá válna a helyzete.
Azok számára, akiknek mindez elfogadhatatlan lenne, a kormányfő hamarjában meg is fogalmazta a választ: „El lehet menni Magyarországról!” Fölösleges minősíteni ezt a példátlanul durva kirohanást, amellyel Gyurcsány megörvendeztette az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésének a résztvevőit és közvetve Magyarország valamennyi polgárát. Ez a hangvétel egyáltalán nem meglepő olyan embertől, aki már a választások első fordulója előtt is a Kádár-rendszert visszaidéző sunyisággal titkolta el az államháztartási hiány tényleges adatait. Bár régóta tudatában volt mindenki annak, hogy nagy a baj a magyar költségvetés körül, mégis ildomos lett volna időben közzétenni a deficit pontos számait, hogy a választópolgárok az információk teljességének birtokában hozzák meg döntésüket. Hűen tükrözi a hazai közállapotokat, hogy Veres Jánosnak – aki utasítást adott a Pénzügyminisztérium alkalmazottainak a hiány eltitkolására – nemhogy nem kellett lemondania, ahogyan ez tőlünk nyugatra természetes lenne ilyen lépés után, hanem még erősödött is a pozíciója, hiszen már a választások eredményének kihirdetése után bizonyosra lehetett venni, hogy az új kormányban is ő tartja majd kezében a költségvetést.
Úgy látszik, ebben az országban baloldali kormánynak mindent szabad. Következmények nélkül le lehet fokozni az ágazati minisztériumokat egy részvénytársaság főosztályainak a színvonalára. Olyan tetszetős elnevezéseket birtokló bizottságok kezébe lehet koncentrálni a tényleges kormányzati hatalmat, amelyeknek az irányítóit senki nem választotta meg. Valahogy úgy, ahogyan ez a második világháború utáni koalíciós kormányban történt, amikor a klasszikus magyar kormányzati struktúra semmibevételével lett a gazdaságpolitika tényleges megformálója a kommunista párt irányítása alatt működő Gazdasági Főtanács, élén a Rákosi Mátyáshoz hű Vas Zoltánnal. A hatvan évvel ezelőtti modell újraéledni látszik, csak most Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek és államreform-bizottságnak hívják az alkotmányossággal nem minden szempontból összeférhetőnek tűnő szervezeteket. Egy liberális politikai elemző szerint az ország most Orbán Viktor hatalomból való távol tartásának az árát fizeti meg. Ez nem igaz. Az augusztus elsején életbe lépő megszorítások a balliberális politikai, gazdasági és szellemi elit hatalmon maradásának a költségeit fedezik majd, beleértve mindazokat a valóságos vagy kvázi privilégiumokat, amelyeket ez az elit kiépített magának. Az MSZP és az SZDSZ négy évvel ezelőtt alapjában véve jól működő reálszférát örökölt a polgári kormánytól. Ha 2002-ben az észérvek csapnak össze a választási kampányban, és az ország teherbíró képességét figyelembe vevő ígéretekkel lép fel a baloldali–liberális ellenzék két pártja, akkor vélhetőleg a helyén maradt volna az Orbán-kormány, hogy aztán a választópolgárok által megerősített legitimitással a háta mögött folytathassa a közigazgatás, az oktatás vagy az egészségügy modernizálását.
Medgyessy Péter a hatalomra kerülése után azonnali kifizetésekre kényszerítette a költségvetést, szabályosan megvásárolva az önkormányzati választások megnyerését. Ezzel végzetes kényszerpályára sodorta az országot. A magyar államháztartás a permanens eladósodás és hiány csapdájába került, amivel lényegében olyan rákos daganattá vált, amelyről sejtetni lehetett, hogy előbb vagy utóbb a gazdaság azon szegmenseit is megbetegíti, amelyek az államtól független szereplőként addig úgy-ahogy egészségesen működtek. Ha beigazolódnak azok az elemzői várakozások, amelyek a 350 milliárdos Gyurcsány-csomag eredményeként a konjunktúra visszaesését, az infláció és a munkanélküliség növekedését, a tőzsdei árfolyamok zuhanását, illetve újabb forintválság rémét vetítik előre, akkor fájóan aktuálissá válhatnak azok az évek óta tartó figyelmeztetések, amelyek a magyar gazdaság válságának a veszélyéről szóltak.
Az öt éve még a közép-európai térség legfelkészültebb tagjelöltjének számító Magyarország mára az Európai Unió fekete báránya lett. Kétséges, hogy a brüsszeli bizottság elfogadja-e ősszel a konvergenciaprogramot. Egyre nyilvánvalóbbnak látszik, hogy 2010 helyett újabb évekkel fog csúszni az euró bevezetése, aminek a kockázatait még mérlegelni is nehéz. Mindezek mellett a mai napig hiányzik az őszinteség a kormány nyilatkozataiból. Tizenegy esztendővel ezelőtt mind Horn Gyula akkori miniszterelnök, mind pedig Bokros Lajos nyíltan elmondta a baj okát. Lehet vitatkozni a Bokros-csomag jogosságáról, de akkor teljes egészében hiányzott mindaz a gyomorforgató ájtatoskodás és mellébeszélés, amivel most a Gyurcsány-kormány próbálja egyszerű kis szúrásként, illetve csípésként eladni a lakosság kifosztását és a vállalkozói-polgári középosztály ellehetetlenítését. S eközben tovább épülhet az MSZP mezébe bújtatott Gyurcsány-birodalom.
Nagy felelősség van a Fidesz kezében, hogy a következő hónapokban milyen érveket tud felsorakoztatni a gyurcsányi halálugrással szemben, bebizonyítva annak káros hatásait. A tavaszi választások tapasztalatai alapján bizonyosra vehető, hogy kizárólag szakmailag megalapozott és hiteles gazdasági programnak van esélye arra, hogy a választópolgárok a kormány elleni protestálás mellett döntsenek. Ha sikerül a Fidesznek az önkormányzati választásokon egyértelmű győzelmet aratnia, cáfolhatatlanul bebizonyítva, hogy az emberek rosszabbul élnek, mint négy hónapja, akkor a ciklus további részében bármi lehetséges. A Gyurcsányba vetett szocialista párti bizalom megrendülése éppúgy kialakulhat, mint az SZDSZ kihátrálása miatti koalíciós válság, és valósággá válhat az előre hozott választások ma még csekélynek tűnő eshetősége is.