Az elrejtett Wass Albert-szobrok nyomában

Erdélyi barangolásunk során Szászrégenbe vezetett az utunk. A katolikus templom udvarán, a szoborparkban egy üresen álló posztamenst láttunk. Ismerősöktől hallottuk, hogy az író Wass Albert fekete bronzszobrát kellett felsőbb utasításra eltávolítani a helyéről, amelyet jelenleg is a templom melletti épület sarkában rejtegetnek. Csak tényként rögzítsük: a XXI. század elején egy olyan országban vagyunk, amely hamarosan csatlakozni kíván az Európai Unióhoz. De miért is csodálkozunk, hiszen Budapesten sem lehet az 1951-ben Nyugatra kivándorolt Wass Albertnak szobra. Sőt, még a magyar állampolgárságot is megtagadta az írófejedelemtől az egykori Horn–Kuncze-kormány.
Erdélyi barátaink elmondták, a holtmarosi Wass Albert-szobor sem díszeleghet a talapzatán, hanem – a gyülekezet nagy örömére – a református templomban helyezték el. Felkerestük Bartha József református lelkészt az okokat tudakolván.
– A szobrot Kolozsy Sándor Sydneyben élő szobrászművész készítette, aki az író barátja volt. 1956-ban települt ki Ausztráliába. 1977-ben Wass Alberttal és barátaikkal közösen szervezték meg az erdélyi magyarság jogainak érdekében a New Yorkba látogató Ceausescu elleni tüntetést. Ezután született meg Ceausescu részéről a Wass Albert meggyilkolásáról szóló parancs. Az első próbálkozáskor éppen a feje felett süvített el a golyó, amely bevágódott egy épület deszkájába. A nyom most is látható. Másodszor, az illető urakat, akiket Ceausescu a szekusokkal küldött, úgy kapták el a rendőrök, hogy elfogyott a benzinjük, és ott maradtak az út szélén. A harmadik próbálkozás egy repülőtéren történt. Olyan esetről is tudunk, amikor Wass Albert egy rendezvényre volt hivatalos, és a szállodai szobájában robbanószerkezetet helyeztek el. Szerencsére időben felfedezték. Nem mondták vissza a látogatását, de az írót máshol helyezték el.
– Wass Albert temetése először kudarcba fulladt, csak később helyezték végső nyugalomra a hamvait. Mi volt ennek az oka?
– Furcsállom, hogy két héttel az író temetése előtt – talán irigység, butaság vagy meggondolatlanság miatt – ellenpropaganda indult, de a ceremóniát már nem tudtuk visszamondani, mert közhírré tettük a világ minden részén, ahonnan érkeztek a kegyeletüket leróni kívánó emberek. Amerikából, Európából jöttek a tisztelői, ezért nagyon fájdalmas volt az eset. Úgy éreztem, az erdélyi magyarság önmagának adott egy pofont. Minden hivatalos engedélyt beszereztünk, még a marosvécsi rendőrségtől is, amely a forgalmat biztosította volna a Holtmarosról induló temetési menet számára Marosvécsre, a várkertbe. A Wass család úgy döntött, hogy ne tűnjön a temetés erőszakoskodásnak, és hagyjuk az ügyet. Utána a holtmarosi paplakban a Kemény és a Wass család képviselői, az RMDSZ Maros megyei vezetőinek jelenlétében írásban rögzítették, hogy egy éven belül, 1999 augusztusában eltemethető lesz az író. Így is történt. Végső nyugalomba helyezhettük Wass Albert hamvait a marosvécsi Kemény-kastély várkertjében. Egy ott lévő, háromtonnás terméskőbe – amelyet a Jód-patak völgyéből szedtek ki – egy szakember téglalap alakú nyílást faragott az urnának. Ezt takarja le a Hunyadi László művész által készített Wass Albert-emlékplakett.
– Nem végrendelkezett az író arról, hogy hol helyezzék el a hamvait?
– De igen. Kívánsága szerint hamvainak csak egy része van Marosvécsen, a kőben elhelyezve, egy másik részét a temetés után négy nappal legkisebb fia, Wass Endre Istenszékéről szétszórta. Hamvainak harmadik részét pedig fiai Floridában, az Astor Parkban szórták szét, egy tó partján.
– Milyen kötődése volt Wass Albertnak Marosvécshez?
– Fiatalon kapta meg a Farkasverem című műve után a Baumgarten-díjat, és ennek kapcsán választották be a Helikon-írók a közösségükbe. 1998 februárjában halt meg, márciusban fia, Wass Endre hazajött Hamburgból, majd Marosvásárhelyen többen összejöttünk, és azon tanakodtunk, hogyan tegyünk eleget Wass Albert kívánságának. Azt szerette volna, ha Erdélyben temetik el, ahol a birtokuk volt – Kolozsvár felé, Válaszút, Szentgotthárd környékén –, ott azonban a magyar szó elhalkult, és attól féltünk, meggyalázzák az emlékét, ezért Kemény Miklós javaslatára itt temették el.
– De miért nem állhat Wass Albert szobra a holtmarosi református templom kertjében? Miért üres a műemlék számára készített talapzat?
– Kolozsy Sándor szobrászművész 2003-ban megajándékozta a holtmarosi egyházközséget ezzel az alkotással, amit most csak a templomban őrizhetünk. A szobor közel nyolc hónapot utazott. Hálájának jeléül szánta nekünk, mert a temetésig – egy évig – a költő hamvait a templomban, egy barátom által készített faragott fadobozban őriztük. A szobrot 2003 augusztusában elhelyeztük a posztamensen, de 2004 februárjában jött a felszólítás, hogy Wass Albert „háborús bűnös”, és a szobrát a közhelyről el kell távolítani. A posztamens azonban nem közhely, hanem az egyház tulajdonában van, építkezési engedélyt sem kellett rá kérni, ahogy a különböző rendezvényeinkre sem szükséges. Hosszas huzavona következett, ügyészségi kihallgatások. Pakó Benedek címzetes kanonok úr, aki Szászrégenben, a katolikus templom kertjében szintén Wass Albert-szobrot állított fel, részese volt a procedúrának. Védőügyvédünk Frunda György volt, aki a kihallgatás során képviselt bennünket. Éppen Magyarországról érkeztem, amikor felhívott a plébános úr, hogy jönnek Bukarestből szoborügyben, és Frunda György azt üzeni, hogy „legyünk rugalmasak”. Ezalatt azt értettem, hogy a szobrot el kell távolítani a helyéről.
– Mennyi időt kaptak rá?
– Huszonnégy órát. Még el sem telt egy nap, a rendőrség máris ellenőrizte, hogy a szobor a helyén van-e… Wass Albert szellemisége nem érdemli meg, hogy emléke egy raktárban porosodjon, ezért az egyházközség vezetősége úgy döntött, a legméltóbb hely számára a templom, ahol csak ideiglenesen helyeztük el. 2005. januárban viszont megjelent egy komisszár vezette többtagú bizottság, és a szobor felől érdeklődött. A komiszszár azt mondta nekem itt a papi lakomban: „És ha én magát megbilincselem?” Azt válaszoltam: „Hogy beszélhet így egy jogállamban? Amit tesz, családháborítás.” Közöltem vele azt is, hogy ha elmennek, azonnal felhívom a külföldi barátaimat és elmondom, mi történik Romániában.
– Mi lett a következmény?
– Ismerőseim panaszlevelet írtak a magyar Külügyminisztériumnak, ők pedig „átutalták” az ügyet a bukaresti magyar nagykövetségnek. Ennek hatására 2005 áprilisában kaptunk egy hivatalos levelet az ügyészségtől, hogy az eljárást objektív okokra hivatkozva megszüntetik ellenünk. 2006 márciusában azonban ismét megjelent a megyei kulturális igazgató vezetésével egy férfi, aki lefényképezte a templomban lévő magyar címeres lobogót és a Rákóczi-zászlót. Ennek kapcsán ismét kaptam egy hivatalos levelet a főügyészségtől, amelyben az állt, hogy a templom is közhely, és a szobrot ott sem tarthatom. „A közhelyen lévő szobrot sokan látogatják” – állt a papíron –, különösképpen magyarországi turisták.”
– Itt van a kutya elásva.
– Igen, ez az, ami fáj nekik. Ez inkább megfélemlítés, annak tudatosítása volt, hogy tudjuk, a belügy szeme ránk figyel. Kissé merész a megfogalmazásom, de Isten után a templomban én parancsolok. Ha most engedelmeskedem ezen felszólításnak, akkor az egyház autonómiáját éri sérelem. Minden felelősséget vállalva megtagadom, hogy a templomból kivigyék a szobrot. Wass Albert szellemisége sokat jelent nekünk, már csak azért is, mert minden művének a végén ott van a prófétai hangvételű biztatás: „Tartsatok össze, magyarok! Ne féljetek! Szeressétek egymást, mert Isten arcát aki magán hordozza, az kell hogy szeresse a felebarátját. Hogyan akarjátok, hogy az Isten titeket szeressen, ha ti nem szeretitek egymást, és nem tudtok összetartani?”
– Reménykedik-e még abban, hogy a szobor még valaha visszakerül a helyére?
– Abban reménykedem, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulóján az író szobrát visszatehetjük a helyére. Lehet, hogy furcsán hangzik, de kényszerhelyzetbe kell hozni az államot. Amikor a két Németország egyesült, minden koncepciós pert eltöröltek a keleti országrészben. Ha Románia jogállamnak vagy demokratikus államnak nevezi magát, meg kell hogy tegye ezt az első lépést.