Böszme-e vagyunk?

Azt elöljáróban le kell szögeznünk: a böszmeség mibenlétéről nem kapunk pontos és körülhatárolt képet Gy. F. (45 éves, budapesti lakos) shakespeare-i mélységű őszödi monológjából. Hiába keressük az értelmező szótárban is a kifejezést, ám a tájszótárban végre rátalálhatunk. Faragatlan, együgyű, félkegyelmű, formátlan – írja a szótár, de más jelentésben pedig fatuskó vagy függőlegesen álló, vastagabb farúd, amelyre a fonni való kendert kötik.
Hiába, úgy érezhetjük, a tájszótárban megadott jelentések nem fedik teljesen a Gy. F. által kifejezni óhajtottakat, így kénytelenek vagyunk az említett nagy ívű budapesti lakos szövegére támaszkodni, megfejtendő a szó jelentéstartalmát az adott szövegkörnyezetben. Eszerint tehát böszmének lenni annyit tesz, mint nagyon „elkúrni”, hazudni másfél-két évig, hazudni reggel, éjjel és este, kormányként nem csinálni semmit – semmit! –, titkolózni, adatokat hamisítani, de mindeközben „kurva” jól érezni magunkat, életünk legjobb napjait élni. A szó jelentéstartalmát árnyalhatja, ha hozzávesszük: böszmeség, ha „kurvaországban” élünk, ha főszerkesztőket készítünk fel (csak nem felszisszenni!), ha nem „szarunk be” Orbán Viktortól, valamint az is, ha elfelejtjük, milyen autófényezőnek lenni.
Ha már így megfejtettük a magyar nép alapszókincsét immár gazdagító kifejezést, akkor rögtön ki is jelenthetjük: ez a Gy. F. szerint nyüves ország, az itt lakó kicsivel több mint tízmillió polgárával nem csinált semmi böszmeséget. Én a magam részéről e tízmilliók nevében bátran kijelenthetem: nem mi „kúrtuk el”, nem mi hazudtunk, nem mi hamisítottunk költségvetést, kormányként nem mi „nem csináltunk semmit négy évig”, sőt a többség főszerkesztőket sem igazított el. Na, jó, az lehet, hogy néhányan elfelejtettük, milyen autófényezőnek lenni, különösen azok – mint például én –, aki soha nem is ismerték ezt az érzést. Ennek ellenére valakik mégis „elkúrták”, hazudtak stb., tehát kész böszmeség lett az ország – hivatalos információk szerint. Ha ez így van – kételkedni nincs(?) okunk –, akkor az is megállapítható: böszmék pedig vannak a világon.
Hivatalos kutatásaim arról győztek meg: Magyarországon mintegy 200-250 körülire tehető a böszmék száma, nagyjából annyian vannak tehát, mint a szürke bálnák a Csendes-óceánban. A böszme, bár nem kihalófélben levő fajta, mégis különleges védettséget élvez. Károsítani, rátaposni, letépni, etetni, hazavinni, háziasítani tilos.
A böszme leggyakoribb előfordulási helye Budapest, ott is a Köztársaság tér, a Parlament, a Képviselői Irodaház, de kisebb populációja előfordul a Gizella utcában is. A böszme, csekély száma ellenére igen kártékony fajta tud lenni. Megjelenési idejében növekvő államháztartási hiányt, bővülő eladósodottságot, inflációt, munkanélküliséget okoz. Védekezni ellene nemcsak nehéz, hanem szinte lehetetlen, már csak azért is (s ezt a tájszótár is megjegyzi), mert nehéz vele szót érteni: „Böszme e legíny, nem lehet vele röndössem beszínyi!”
Ma már több tízezerre tehető azoknak a száma, akik a böszme hatásos ellenszerét nyíltan kutatják. Némelyek szerint a legjobb védekezés, ha október elsején, reggel 7 és este 19 óra között keresztet rajzolunk bizonyos papirosokra, mások szerint viszont ez annyit ér, mint vámpírnak a fokhagymás pirítós. Utóbbiak olyan mikroklíma kikísérletezésével próbálkoznak – egyelőre sikertelenül –, amelyik hatására önmagától elsatnyul a böszmeség.
A böszme térhódítása, ha némileg csökkenő intenzitással is, tovább tart tehát a Kárpát-medencében. Pedig az emberek jelentős része úgy szeretne már egy „kib…ott” jó könyvet olvasni a modern baloldalról.
Gyerekek! Kell még valamit mondanunk?