Párhuzamos életpályák

Faludy György, Fejtő Ferenc és mások – írók, művészek, tudósok, politikusok és újságírók – a legkülönbözőbb szerepet játszották legújabb kori történelmünk talán legsötétebb éveiben, 1945 és 1956 között. Akkori sorsuk, későbbi életük sokszor egészen másként alakult. Párhuzamos életpályáik még a végtelenben sem találkoznak.

Mindez abban az időben történt, mikor a szociáldemokrata pártot feloszlatták, a Népszava munkatársainak egy részét elbocsátották, Száva Istvánt, a kitűnő, higgadt, tehetséges és talpig becsületes szerkesztőt áthelyezték a kommunista párt központi lapjához, hogy ott szemmel tarthassák – olvashatjuk Faludy György önéletírásában az 1948. esztendő baljós eseményeiről. Az egy hónapja elhunyt költő-író 1981-ben, Pokolbéli víg napjaim címmel megjelent életregényét ezután a laptól eltávolított felelős szerkesztő helyére kinevezett Horváth Zoltán szemléletes bemutatásával folytatja. „Horváth alacsony, tömzsi, kopaszodó, értelmes, műveletlen és gátlástalan férfiú volt, nagy, görgő fekete szemmel, vastag, skarlátlila nyelvvel és orrából-füléből kibuggyanó fekete hajfürtökkel. Öt-hat liter méregerős feketekávét ivott meg minden áldott nap, és 16 órán át a korlátlan munkabírás példáját adta. Szakmai szempontból mindez édeskeveset ért, mert Horváth Zoltán egyáltalán nem tudott írni. Háta mögött a szociáldemokrata párt Júdásának nevezték, nemcsak azért, mert a két párt úgynevezett egyesülését (azaz a szociáldemokrata párt eltüntetését) ő propagálta a legdühödtebben, hanem azért is, mert azt a besúgói állást, amelyet Bíró Zoltán, Rákosi öccse annak idején nékem ajánlott fel, Horváth Zoltán vállalta.” Faludy részletesen elbeszéli a következő hónapok drámai történéseit, amelyek a „szakszervezeti közlönnyé alakult” Népszavánál és háza táján történtek, egészen addig a végzetes, 1950-es nyári napig, amikor a szobi vasúti határállomáson a Karlovy Vary-i filmfesztiválról hazatérőben elfogták, és az ÁVH Andrássy út 60. szám alatti központjának pincebörtönébe vitték.
A két esztendő nem szűkölködött izgalmas eseményekben. 1948. május 12-én megrendezték a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülési kongresszusát. A perverz politikai nászból született Magyar Dolgozók Pártja 1956. október 23-ig vezette Magyarországot, előbb a tönkremenésbe, majd a polgárháborúba torkolló nemzeti katasztrófába. Az új állampárt hivatalos lapja a Szabad Nép lett – utódja, a Népszabadság most is az akkori megjelenéstől számítja évfolyamait –; a Népszavát a „szabad szakszervezetek” hivatalos napilapjává degradálták. 1948. október 23-án a hazai sajtó egyetlen szóval sem emlékezhetett meg arról, hogy New Yorkban elhunyt Vámbéri Rusztem washingtoni magyar követ, aki – Rákosi Mátyásék pártegyesítési komédiája elleni tiltakozásul – lemondott tisztéről. „Vámbéry meghalt. Ő volt az egyetlen barátom, aki ha itt bajba kerülnék, összeköttetései segítségével meg tudja mozgatni a külföldet. Nélküle senki sem fog semmit tenni; magamra maradtam” – vélte Faludy, okkal.
A Népszava munkatársaként egzisztáló, tudós és vagabund költő a reá váró meghurcoltatást, az ávós kínzókamrák, majd a kistarcsai és a recski büntetőtáborok poklát végül a Justus Pállal és körével való régi ismeretségének „köszönhette”. A forradalmi marxista Justus a negyvenes években a magyar szociáldemokraták egyik vezető politikusa volt, országgyűlési képviselő, a párt afféle kultúrideológusa. Igazi, meggyőződéses baloldali, de 1948 nyarától már nem tudott olyan baloldali lenni, hogy Rákosiék előbb-utóbb rá ne süssék a „jobboldali, áruló szocdem” bélyegét, majd bele ne keverjék a Rajk László köré konceptuált összeesküvési ügybe. Justust 1948 nyarán kinevezték a Magyar Rádió igazgatójává, sőt Rákosi azzal is kecsegtette, hogy a betegeskedő Révai József helyére őt ülteti a kultuszminiszteri székbe, azután alig egy évre rá ott találta magát a Rajk-banda perbe fogott tagjai közt. 1949. június 19-én a Belügyminisztérium sajtóosztálya ezt közölte: az Államvédelmi Hatóság idegen hatalmak javára elkövetett kémkedés miatt őrizetbe vette Rajk Lászlót, Szőnyi Tibort, Justus Pált és 17 társát. Csak idő kérdése volt, hogy begyűjtsék Justus közeli munkatársait, ismerőseit és barátait. A Népszavánál volt belőlük elég, még a titkárnője is ott dolgozott. És oda járt be a szomszédos Athenaeum-házba az a Havas Endre, Rajk – és Faludy György – régi, kedves barátja, aki 1949 szeptemberéig a párizsi magyar követségen dolgozott főtanácsosként Károlyi Mihály nagykövet mellett.
A Rajk-per tárgyalásának idejére Havas hirtelen hazajött Budapestre. Faludy jóhiszeműen, a reá jellemző anekdotázó stílusban írta le évtizedekkel később, amit ő is tudott Havas „Bandi” párizsi dolgairól. „Rákosi, a nemzetközi visszhangtól tartva, végül visszaengedte Károlyit [Párizsba – L. E.], aki lemondott nagyköveti rangjáról. Havas Bandi, vele ellentétben, ragaszkodott álláshoz. Hálából hűségéért, Bandit bízták meg a franciaországi kémkedés megszervezésével. Alkalmatlanabb embert nem is találhattak. Bandi nagy szorgalommal látott neki új munkakörének. Veres álbajszot szerzett be, (…) sötétkék, francia micisapkát nyomott bal fülére, rendkívül koszos nadrágot húzott fel, és ebben a maskarában beült a követségi Rolls-Royce-ba, a latin negyed egyik közismert bisztrójába hajtatta magát a követségi sofőrrel, aki a titoktartás kedvéért legalább ötven méter távolságban állt meg a bisztrótól. Ebben a bisztróban Bandi összesen négy egyént próbált beszervezni a magyar kémszolgálatba…” És így tovább a jópofa történet Faludy mester átköltésében.
A valódi kémhistóriát azonban elolvashatjuk a Mozgó Világ 2005. októberi számában. A Hajdu Tibor történész kutatásainak eredményét ismertető írásból (Nagykövetünkről jelentjük) az alábbiakat tudhatjuk meg: „1947. augusztus 22-én párizsi követté nevezték ki [Károlyi Mihályt – L. E.], és egyben fokozták figyelését. Hiszen ettől kezdve neki is feladatává tették a szaporodó párizsi magyar emigráció szemmel tartását, nem utolsósorban elődéét, egykori párthívéét, Auer Pálét, de jelentéseiben előfordult unokaöccse, Dessewffy Gyula gróf neve vagy Sulyok Dezsőé, akinek pár hónapja még ő kért útlevelet Rákositól. Ezek hivatalos, követi jelentések voltak, bár egy részüket még a diplomáciai postát is kikerülve titkos futárok hozták Budapestre, a Bem rakpartra, s lehetséges, hogy ez a postás kétszer csengetett, előbb az Andrássy úton… – írja Hajdu Tibor, majd így folytatja: – Károlyi tudta, hogy egy követnek ezzel is foglalkoznia kell, sejtette, hogy beosztottai egy részének ez az igazi foglalkozása. Akkor sem lepődött meg, amikor már éreznie kellett, hogy őt is megfigyelhetik. (…) Azon azért még ő is meglepődött volna, ha megtudja, hogy a legtöbb jelentést őszintén lelkes híve, a háború alatt londoni, azután budapesti titkára, a követségre kérésére kinevezett tanácsosa, Havas Endre írja róla. Aki persze jelentett a követség más munkatársairól, Szakasits György tanácsosról (a köztársasági elnök fiáról), Szabó Zoltánról, Fejtő Ferencről, de még a gépírónőkről is. Jelentései nem rosszindulatúak – kivétel Fejtő esete, akit vetélytársának tekintett…”
Elég gusztustalan ügy ez, de pontosan jellemzi a kommunisták hatalomátvétele utáni Magyarország politikai, jogi és erkölcsi állapotát. A történészek is csak sejtik, milyen fontos tények rejlenek a ma már pontosan fel sem fejthető részletekben, amelyek a titkos, konspirációs jelentésekben olvashatók. Milyen értelemben nevezi Fejtőt Havas Endre vetélytársának az oknyomozó történész? Egyáltalán ki is volt ez a szóban forgó párizsi követségi tisztviselő, akiről az elmúlt pár évben sokkal többször hallhattunk idehaza, mint az előző öt-hat évtizedben? Az 1909-ben Nagykanizsán született Fejtő Ferenc 1935 és 1938 között a Szép Szó című irodalmi újság szerkesztője volt, azé a lapé, amely mások mellett József Attila és Faludy verseit közölte. 1938-ban politikai okok miatt elhagyta Magyarországot. 1945-ig a Népszava párizsi tudósítója volt, majd emigrációjából visszatérve a külügynél, illetve az 1946-ban szintén hazatért Károlyi Mihály környezetében tevékenykedett. 1947-től 49-ig a a franciaországi nagykövetté kinevezett Károlyi bizalmasaként a párizsi magyar sajtóirodát vezette. Az 1949 márciusában posztjáról lemondott és a közélettől visszavonult Károlyi környezetében maradt annak 1955-ben bekövetkezett haláláig. Hogy milyen fontos személy lehetett a Rajk-ügy idejében, mi sem mutatja jobban, mint az a rövid jegyzőkönyvi részlet, amely a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének 1949. július 20-i üléséről készült (egy hónappal Rajkék őrizetbe vétele után!). A Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és más legfelső pártvezetők részvételével folyt ülés egyik napirendi pontja Kiss Károly, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke előterjesztésében az volt, hogy „Fejtő Ferencet azonnal rendeljék haza, és ha nem hajlandó, állítsák le a fizetését”. Fejtő Ferenc önéletírásában (Budapesttől Párizsig, Bp. 1990) ez olvasható a szóban forgó időpont eseményeinél: „Épp akkor utasítottam el a felszólítást, hogy utazzam Budapestre. A felhívásnak, amelyet a tájékoztatási államtitkár írt alá, nem volt semmiféle jogalapja, hiszen nem voltam sem állami tisztviselő, sem pedig diplomata.” A két állítás tényszerűen ellentmond egymásnak, az igazság azonban ma már, csaknem hat évtized múltával kibogozhatatlannak tűnik. Fejtő nem jött haza. A párizsi emigránsok további sorsát ismerve, volt oka óvatosságra. Azóta is Párizsban él. 1988-ban megkapta a francia becsületrendet, egy évre rá a Magyar Köztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendjével tüntették ki. 1994-ben Pulitzer-díjra méltatták, 1999-ben arany emlékérmet, 2003-ban Széchenyi-díjat kapott, 2004. augusztus 31-én, 95. születésnapján az a Medgyessy Péter miniszterelnök tüntette ki a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével, akit szintén francia becsületrendre érdemesítettek, holott a kádári kommunista állampárt titkosszolgálatának szigorúan titkos tisztjeként tevékenykedett. Fejtő a MÚOSZ örökös tagja, a Népszava örökös szerkesztőbizottsági elnöke. József Attila és Faludy György egykori közeli barátja, bár a 69 éve halott költő ezt sohasem cáfolta, Faludy pedig nem erősítette meg.
Horváth Zoltánt még 1949-ben elítélték, 1956-ban rehabilitálták, és visszahelyezték a Népszava főszerkesztői posztjára. 1967-ben halt meg. Justus Pált, a Rajk-per másodrendű vádlottját 1949. szeptember 24-én életfogytiglani fegyházra ítélte az úgynevezett népbíróság. 1953-ban szabadult, 1955-ben Temesváron hunyt el. Havas Endrét 1950 novemberében az ÁVH letartóztatta, a kínzásokban megtört elmével, Sztálint éltetve börtönben halt meg 1953-ban. Faludy György 1950-től 1953-ig a recski munkatábor rabja volt, 1956-ban megint külföldre menekült, 1989-ben tért haza. 2006. szeptember 1-jén, 96 éves korában hunyt el.