Szimbiózis

K U L T Ú R S O K K

A kollektív enciklopédiaírás forradalma után itt a sajtót megújítani kívánó új „wiki” projekt: a NewAssignment.net névre hallgató kezdeményezés annak technikáját próbálja kidolgozni, miképp lehet a Wikipédiához hasonlóan újságcikkeket – riportokat, tudósításokat – sokan, közösen megírni, szerkeszteni.
Noha az internetes portálnak a nevében kivételesen nincs benne a wiki- előtag, ettől még nyugodtan hívhatjuk „wiki újságírásnak” is e munkamódszert. Mint azzal sokan tisztában vannak, a Wikipédia az az on-line lexikon, amelyet immár sok százezer lelkes önkéntes ír és szerkeszt a világhálón világszerte. Nevét a játékos kedvű fejlesztő a hawaii nyelvből kölcsönözte, amelyben a wiki „gyorsat” jelent. Az internet világában azonban a wiki nem feltétlenül a sebességre utal: ma már mindenről – szoftverről, weblapról, szövegről –, amelynek neve ezzel az előtaggal kezdődik, sejthető, leglényegesebb jellemzője az, hogy sokak közreműködésével készül.
Nemrég a Nature című tudományos folyóirat egy olyan tanulmányt közölt, amelyben a lexikonok királyával, az Encyclopedia Britannicával hasonlította össze, és nem találta kevésbé megbízhatónak a sokak által ingyen írt Wikipédiát a kevesek által szerkesztett enciklopédiánál. Ebből aztán szép kis kalamajka lett, a Britannica megorrolt a folyóiratra, mondván, szakszerűtlen volt a tanulmány, erre meg a Nature sértődött meg, és így tovább.
Hogy az újságírásban is hasonló sikerre lehet-e vinni e módszert, az egyelőre még kérdéses. Mindenesetre a NewAssignment.net nevű weblap nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy lehetővé teszi: komoly tényfeltáró munkákhoz bárki hozzátegye saját információit, beleszóljon ebbe-abba a cikk írása és szerkesztése során, és kiegészítse a már megírt részeket. A kezdeményezés azonban nem egyszerűen a „népi újságírás” egy újabb válfaja (ahol lelkes amatőrök ingyen írnak cikkeket), inkább afféle társbérlet az olvasók és az újságírók között.
Szimbiózis.
Az olvasók és az írók mindeddig példátlan kooperációját ígéri a program. Először is az egyes újságcikkek megírását fizetett profik felügyelik, sőt voltaképpen magát az írást erre a célra szerződtetett újságírók végzik, ők fogják össze a rengeteg apró részletet, azt, ami innen-onnan beérkezik majd. És ezek a profik igyekeznek érvényesíteni az információk ellenőrzésének szigorú szabályait is. Másodszor: a megírandó cikkek elkészítésére – amelyek témájára szintúgy javaslatokat lehet tenni – pénzadományokat is fel lehet ajánlani, ami azt segítené, hogy a sok pénzt igénylő projektek is elkészülhessenek.
Én ez utóbbi momentumot tartom a nagyobb horderejűnek. Nem csupán arról van szó ugyanis, hogy eztán több beleszólásuk lesz a médiafogyasztóknak abba, hogy mit olvassanak kedvenc lapjaikban vagy internes oldalaikon. Arról is szó van, hogy a piacon sok kicsi sokra megy alapon akár nagy pénzek is megjelenhetnek, amelyek célzatosan finanszíroznak egy-egy tényfeltáró alkotást: a befektetett munka értékét, benzinköltséget, telefonszámlát, cégiratmásolatot – mindazt, ami nélkül egy ilyen cikk nem készülhetne el. Ez a modell tehát megváltoztathatja, de legalábbis sokszínűbbé teheti az eddigi központosított médiafinanszírozási rendszert.
Persze visszaélni ezzel sem lehetetlen. Gondoljunk csak arra, hogy hamar kialakulhat olyan gyakorlat, amelyben a témákat a sok pénzzel rendelkező olvasók határozzák meg, mivel ők tudnak a legtöbbet áldozni egy-egy nekik tetsző téma kidolgozására. Ha pedig az adományozók között megjelennek az óriásvállalatok, akkor a témák meghatározásánál nem sok babér terem majd az egyszeri olvasónak…
Az első sok pénzű támogató már meg is jelent: a kezdeményezés olyannyira ígéretesnek tűnik, hogy a Reuters hírügynökség a múlt szerdán százezer dollárt ajánlott fel a kísérleti üzem beindításához. A tervek szerint 2007-től már élesben is működhet a NewAssignment.net – egyelőre még folyik a szerkesztői és újságírói csapat toborzása.
Egyébként Jay Rosené, a New York-i Egyetem sajtóiskolájának professzoráé az ötlet, aki eddig is sokat kísérletezett azon, hogy miképpen lehetne továbbfejleszteni a népi-civil újságírás gondolatát. Nem csoda, hogy a NewAssignment.net megőrzött valamit a fősodor sajtó harcos kritikájából is. Leendő olvasóit úgy határozza meg, mint akik olyan sztorikért látogatnak majd a weblapra, amelyeket a hagyományos média „nem ír meg, nem írhat meg, nem írna meg vagy már el is cseszett”.
A NewAssignment.net tehát egy lépéssel továbbviszi a profi médiával szemben megfogalmazott bírálatokat, de ahelyett, hogy azzal foglalkozna, miképp lehetne cakpakk lecserélni a zsurnalisztákat népi újságírókra, hatékonynak tűnő modellt dolgozott ki arra nézve, hogyan lehet olyan kapcsolatot létrehozni, ahol a két sereg összeadhatja erejét, és segítheti egymás munkáját.
Nem titkolt cél, hogy elsődlegesen olyan eseteket tárna fel ez a szimbiózis, amelyek elkészítésével a sajtó az államhatalom ellenőrzésének szerepét erősítheti. Tekintve, hogy ezen a téren a hagyományos sajtónak mindig is voltak hiányosságai, sőt az utóbbi időben mintha kevésbé tudná ellátni e feladatát, mint azelőtt, személy szerint drukkolok Rosen csapatának.