Antiliberális forradalom

Van egy párt Magyarországon, amely lépten-nyomon a liberális jelzővel illeti magát. Azt nem tudom, hogy levédették-e már ezt a politikai jelzőt, hogy más ne használhassa – az azonban biztos: olyan messze vannak a liberalizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől. Abban, hogy a liberális jelző hovatovább az ellenkezőjét jelenti Magyarországon, mint amit jelentett, ennek a társaságnak kétségkívül oroszlánrésze van. Ennek a népnek a szabadelvűség (ezt jelenti szép magyar nyelven a liberalizmus) markáns, sőt uralkodó politikai hagyománya: senki másról nincs annyi tér és utca elnevezve a Kárpát-medencében, mint a nemzeti szabadelvűséggel illethető Kossuthról, Deákról, Széchenyiről, Eötvösről és Petőfiről.
A szabadelvűség ugyanis egyszerre tűzte zászlajára a hazát és a haladást, az egyéni és nemzeti szabadságjogokat – s ezzel rendre szembement a monarchiával, később a fasizmussal meg a kommunizmussal, mostanság pedig az agresszív globalizmussal. Ma sincs életrevalóbb program egy szabadságszerető magyar számára, mint (nemzeti) szabadelvűnek lenni. Ha igazat mond Európa, akkor ennek a programnak csak tapsolni tud. Persze mindehhez tisztázni kell az elpiszkolódott fogalmakat. A liberalizmust idővel éppúgy más célokra sajátították ki, mint az eredetileg üdvözlendő, pozitív tartalmú szocializmust (mint irányzatot; nem mint totalitárius rendszert) vagy újabban a (neo)konzervativizmust. Itt az ideje, hogy visszafoglaljuk az elbitorolt anyanyelvet, illetve a mögötte rejtőző valóságot és tradíciót.
Ha nem tesszük, ha nem csipkedjük magunkat, az álszent, melldöngető álliberálisok nemcsak a szabadelvű hagyományokat, a nehezen kivívott, alkotmányban rögzített szabadságjogainkat számolják fel suttyomban, de egy száznyolcvan fokos antiliberális fordulatot is végrehajtanak. Az antiliberális forradalom erejét a liberális Amerika meghunyászkodása mutatja: zokszó nélkül tűrik, hogy Bush elnök a terrorveszélyre hivatkozva a kínzással határos kihallgatási módszerek engedélyezéséről írjon alá törvényt. Nálunk viszont nem a passzív, hanem az aktív liberálisok jelentenek nagyobb veszélyt mindennapi szabadságjogainkra.
A liberálisnak mondott párt egészségügyi minisztere a reformnak hazudott megszorítócsomag keretein belül épp most készül bevezetni, hogy a recepteken és vényeken a betegség kódja is szerepeljen. Azaz a legbensőségesebb személyes adatot – az egészségi állapotról szólót – emeli be a bürokráciába, teszi közszemlére. Nem csak arról van szó, hogy a gyógyszerész ezután tudni fogja, hogy a beteg a kiváltandó penicillint torokgyulladásra vagy nemi betegségének kezelésére kéri-e. E kódrendelkezés ugyanis pillanatokon belül átformálja a munkaerőpiacot is: a kódok legális vagy illegális áramlásával, adásvételével elérhető lesz, hogy csak az egészségileg feddhetetlen munkavállaló jusson munkához a körültekintő munkaadó jóvoltából. Nem, nem tévednek: ez bizony már a létező fasizmus, bár liberális csomagolásban. A beteget nem embernek tekintő miniszterét két lábbal kéne eltanácsolnia egy valóban liberális pártnak – de hát erről ugyebár szó sincs.
A legújabb lelemény az volna, hogy akkor is büntetni lehessen a gyorshajtást, ha az autós nem ismeri el, hogy ő vezette az autót. Ügyészségi állásfoglalás szerint ugyanis nem kell közvetlen hozzátartozó ellen vallani. Álliberális pártjaink és kormányunk most törvénymódosításon törik a fejüket: tegyen inkább az autós ellenbizonyítást, azaz bizonyítsa ő az ártatlanságát. Elvégre erre a maffiatörvényben is van már precedens. Mit mondjak: mi, szabadelvűek igen kemény idők elé nézünk.