A gróf a Sotheby’s aukciósház tanácsára huszonnégy évvel ezelőtt egyesével kezdte felvásárolni a régiségpiacon felbukkant míves ezüsttárgyakat, -kancsókat és -tálakat, és 1990-ben, amikor a tizennégy darabból álló készletet megszerezte, azonnal értékesíteni is akarta. A hiánytalan leletegyüttest akkoriban százmillió dollárra tartotta a Sotheby’s, amely az árverés előtt New Yorkban tette közszemlére a páratlan szépségű tárgyakat. A gróf számára jó befektetésnek látszó Seuso-kincs azonban mindmáig nem hozott szerencsét gazdájának. A New York-i kiállítás megnyitásának másnapján Libanon, három évvel később pedig Magyarország, majd Jugoszlávia is perben jelentette be igényét a leletre. Libanon végül elállt a követelésétől, a magyar és a jugoszláv igényeket pedig elutasították. A hoszszas pereskedés alatt azonban Lord Northampton nem adhatott túl az értéktárgyakon.
Emlékezetes, hogy a Seuso-kincsnek nevezett ezüsttárgyakat a Balatonakarattya mellett fekvő Polgárdiban találta 1975-ben egy kiskatona: Sümegh József, aki a felfedezését titokban tartotta. Felakasztott holttestét öt évvel később egy polgárdi pincében találták meg. A Legfőbb Ügyészség öngyilkosságot állapított meg, a kincsek pedig tizenöt év múlva a Sotheby’s New York-i kiállításán bukkantak fel.
A magyar állam által indított perben elhangzott: az egyik tálon a PELSO feliratot lehet kisilabizálni, ami a Balaton római kori neve. A magyar igényt megalapozó érv volt az is, hogy Szabadbattyánban római villát tártak fel, mely a feltételezések szerint a kincs tulajdonosáé, Seusoé lehetett. A szakértők azonban mindezt nem tartották meggyőző bizonyítéknak ahhoz, hogy Magyarország igényt tarthasson a kincsre.
origo.hu
A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak
