Más, mint a többi

Jelenleg négy Navratilova található a női tenisz-világranglistán, Gabriela, Karolina, Petra és Martina. Szép nevek és helyezések ide vagy oda, nem kérdés, hogy ki érdemel igazán szót közülük: utóbbi a sportág nagyasszonya. Találóbb eposzi jelzővel nem is lehetne illetni Martina Navratilovát, aki ma ünnepli ötvenedik születésnapját. „Ha elég hosszú a pályafutásod, sokra viheted” – ez már egy aranyköpése a sok közül, de azért ne higgyünk benne feltétlenül, hiszen másnak még nem sikerült ilyen hosszú és eredményes karriert befutnia. Navratilova nemcsak a tenisz egyik klasszisa, hanem jelképe, hőse, akire a pályán belül és kívül is érdemes odafigyelni.
Budapesten még nem sejtették, hogy pár nap múlva sorsfordító forradalmi események következnek, amikor 1956. október 18-án a „keleti blokk” egy másik fővárosában, Prágában megszületett Martina Subertová. Még kicsi korában elváltak a szülei, nevelőapja (akinek a nevét felvette), Miroslav Navratil adott először teniszütőt a kezébe. Nyolcévesen kezdett tudatos karrierbe, tizenöt évesen megnyerte a csehszlovák bajnokságot, egy esztendő múlva bemutatkozott a profik között, nem volt még 18, amikor 1974-ben Orlandóban élete első WTA-tornadiadalát aratta. 1975-ben az Australian Openen és a Roland Garroson is döntőt vívhatott, de a US Open után történtek nagyobbat fordítottak a sorsán: menedékjogot kért és kapott az Egyesült Államokban (az állampolgársághoz 1981-ben jutott hozzá). Már ebből is látszik, hogy más volt, mint a többi, fiatalon is tudatosabb, célratörőbb, a legnagyobb döntéseket is vállalta, ha úgy érezte jónak. Szülőföldje elhagyása számított talán az első, de nem az utolsó ilyennek. Azok közé az úttörők közé tartozott, akik a hagyományos faütőt bátran felváltották grafitrakettel, s ahhoz sem kellett kis lelkierő, hogy leszbikusságát nyíltan bevallja. Mindeközben vezető funkciókat töltött be a teniszezők különböző érdekvédelmi szervezeteiben, alapítványokban, jótékonysági rendezvényeken, s úgy általában mindig mindenkinek megmondta, amit gondolt.
Ám az sem semmi, amit tett: összesen nyert 1440 egyes és 667 páros meccset, 331 hétig vezette a világranglistát, egyesben 167, párosban 177 tornadiadalt jegyzett, többet, mint bárki a földkerekségen, 10 vegyespáros-sikere közül a legutóbbit idén szeptemberben a US Openen aratta. Utóbbival immár 59 Grand Slam-győzelemnél tart (egyesben 9-szeres wimbledoni, 4-szeres amerikai, 3-szoros ausztrál és 2-szeres francia bajnok), s a múlt idő jelét egyszerűen nem merjük kitenni, pedig előre bejelentette, hogy a US Open után befejezi. A sors igazsága, hogy győztesen távozhatott – immár másodszor – a színről, de mivel Margaret Smith Court ’62-es Grand Slam-győzelmi rekordja csak háromra van az övétől, nem csodálkoznánk, ha a hatodik ikszben is feltűnne Bob Bryan vagy valamelyik másik vegyespáros-partner mellett a pályán. De ha nem, akkor sincs baj, mert az élete így is teljes.