Retorikai irányváltás

Három és fél évvel – közel háromezer amerikai és sok tízezer iraki áldozattal – a háború megkezdését követően a Bush-kormány irányváltásról beszél Irakban. Mintegy varázsütésre (kevés előjellel) azt magyarázzák kabinetjének vezető tisztségviselői, hogy miért nem célszerű tovább hangoztatniuk azt a rettenhetetlenséget sugárzó szlogent, miszerint „tartjuk az irányt Irakban”.
A mondat (és hasonló értelmű társai) szinte kötelező részét képezték a háborús retorikának, egyértelműen hajazva az amerikai kultúrában népszerű, a nehézségekkel mindenáron szembeszálló hős toposzára. Ennek most vége, hiszen ahogy Tony Snow, a Fehér Ház főkommunikátora mondta, ez lehetőséget adott a kritikusaik számára, hogy szemükre vessék: olyan politikát folytatnak, amely éppenséggel a valós helyzetről nem vesz tudomást. S hogy hitelesebbé tegyék a követendő politika rugalmasságának újdonsült hangoztatását, némi őszinteséggel toldják meg azt – Stephen Hadley nemzetbiztonsági főtanácsadó például élő egyenesben jelentette ki, hogy az erőszak Irakban folytatódni fog. George Casey tábornok, a megszállóerők vezetője – némileg kézzelfoghatóbban arról nyilatkozott, hogy az elkövetkező egy-másfél évben felgyorsul a feladatok átadása az iraki biztonsági erők részére.
Mindez akár reményt is önthetne sok amerikai és iraki szívébe, amelyre márpedig nagy szükségük volna. Egyes felmérések szerint mélypontra (húsz százalék) zuhant azok aránya az Egyesült Államokban, akik hisznek az iraki győzelemben (egy éve még kétszer ennyien voltak). A hadszíntérré tett ország reménytelenségét pedig jól illusztrálják az aktuális hónap veszteségi adatai: októberben eddig kilencven amerikai és háromszáz iraki katona esett el, naponta pedig negyven civil esik a síita–szunnita törésvonal mentén zajló mészárlások áldozatául.
Hogy a washingtoni vezetők kiigazítása mégsem jelenthet számukra reményt, annak a belpolitika háttér az oka. November 7-én félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban (képviselőket, szenátorokat és kormányzókat választanak), és félő, hogy a demokraták megerősödésével, törvényhozási többségük elvesztésével legyengül a Fehér Ház politikai támogatása, Bush elnökségének utolsó két évére „béna kacsává” válik. Két héttel a választás előtt – párttársai nyomásának engedve – a kormány minden eszközt megragad, hogy elkerülje a legrosszabb forgatókönyvet.