Felhívott telefonon a napokban, hogy felháborítja a történelemhamisítás, amely a közszolgálati televízió Nap-kelte műsorában az egyik műsorvezetőtől hangzott el. Nevezetesen: az 1956-os forradalom bukásához hozzájárult az is, hogy Mindszenty József rádióbeszédében visszakövetelte az egyházi nagybirtokokat.
– Ez nem igaz, s erre koronatanú vagyok. November 3-án húsz órakor én konferáltam be Mindszenty hercegprímás beszédét, és mindvégig mellette ültem a parlamenti stúdióban. Közben arra emlékeztem, hogy veszprémi papnövendék koromban azt mondta az igazgatónk, Androsits atya, hogy a veszprémi egyházmegyének nem hiányzik az a negyvenezer hold, amelyet elvettek, mert mindez legalább negyvenezer hívőt hozott az egyháznak. Mindszenty nem követelte vissza az egyházi földbirtokokat, erről egy szót sem ejtett. Az egyház intézményeit – iskolákat, kolostorokat – kérte vissza.
– Hogyan konferálta fel?
– Ma is kívülről tudom. Szabad Kossuth rádió, Budapest, szabad Petőfi rádió, Győr. Kedves hallgatóink, Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek szózatot intéz a nemzethez és a világhoz.
– Miért önre esett a választás?
– Debrenty Piroska bemondó párommal voltam szolgálatban. Megjött a bíboros úr, és azt kérdezte, van-e itt férfi bemondó. Feltartottam a kezemet. Az isteni gondviselésnek köszönhetem, hogy huszonöt évesen ott ülhettem mellette. Mindig is felnéztem rá. Az a hajlíthatatlanság – ami nem biztos, hogy politikai erény – nagyon hatott rám. Persze latinul köszöntem neki: laudetur Jesus Christus, s ő latinul köszönt viszsza. Később a rádió párttitkára, Zentay János, aki egyben az irodalmi osztály vezetője volt, hivatott, és megkérdezte tőlem: valóban igaz, hogy Mindszentyt kitörő örömmel fogadtam a parlament stúdiójában? Ezen meglepődtem. Ki mondott ilyet? – kérdeztem. Nyilván, aki ott volt – hangzott a válasz. Persze én pontosan emlékeztem rá, hogy akkor kik voltak ott. Majd Zentay azzal folytatta, hogy nem is az örömkitöréssel van a baj, hanem azzal, hogy kezet csókoltam a bíborosnak. Ez így nem igaz – feleltem neki. A rangját szimbolizáló gyűrűjét csókoltam meg, amelyben ereklye van, és amelyet a pápától kapott. Ez a katolikusoknál így szokás. Zentayt arra kértem, hogy hívja ide azt, aki ezt állította, mert tudom, ki volt az. Megint csak Androsits István atya jutott eszembe, aki azt mondta: jegyezzétek meg, hazudni nem szabad. De vannak helyzetek, amikor vigyázni kell arra, hogy az ember mit mond. S aki vitatkozik veled, és érzed róla, hogy rosszindulatú, annak a kezébe nem szabad bunkót adni, amellyel fejbe verhet. Ekkor ennek szellemében cselekedtem.
– Ki súgta be?
– Él az illető, most sem mondom meg.
– Miután a hercegprímás mellett ült, végighallgatta a beszédét, hogyan érzékelte: Mindszenty megértette 1956 jelentőségét?
– Hogy szabadulása után az események alapján milyen következtetésekre jutott, azt nem tudom. De senki sem volt igazán tisztában a helyzettel, még a politikusok sem. Nagy Imre miniszterelnök, Maléter Pál honvédelmi miniszter tárgyalt az oroszokkal, akiket komolyan vettek. Úgy vélték, őket is komolyan veszik. Úgy nézett ki, november 5-én, hétfőn Magyarországon megkezdődik a normális élet. De a hiteltelen szovjet vezetés a hazájukat eláruló magyar kommunista párt akkori vezetőinek egyetértésével tőrbe csalta a hivatalos magyar állami delegációt, foglyul ejtve őket. Persze voltak vészjósló előjelek is. A parlamenti stúdióban, amikor nem kellett konferálnom, felvettem a telefonokat. Az egyik utolsóra pontosan emlékszem. A beregsurányi határőrség parancsnoka telefonált, és azt mondta: „Uram, állandóan a szovjet csapatkivonásokról beszélnek, én meg csak azt jelenthetem, hogy a szovjet harckocsik végeláthatatlan sorban jönnek át a magyar határon, keletről nyugatra.” Nem tudom, mit gondoltak erről a kormányban, talán azt remélték, hogy nem merik ezt az oroszok megcsinálni? Merték.
– Október 23-án, a rádió ostromakor ön hol volt?
– Második hónapos rádiósként éppen a Petőfi rádió műsorában voltam délutántól estig. Az épületben tartózkodtam. Előzőleg a rádió közölte Piros László belügyminiszter döntését, hogy tüntetni nem szabad. A Pagoda udvarán a rádiósok röpgyűlést tartottak, hogy tiltakozzanak Piros László döntése ellen. De egy óra múlva másik hírt kellett közölnünk, miszerint a belügyminiszter megengedte a szabad felvonulást. A stúdió ablaka a Pagoda előterére nyílt. Akkor érkezett meg Ferihegyre Gerő Ernő vezetésével a magyar pártdelegáció Jugoszláviából, amelynek még Kádár János is a tagja volt. A rádió elnöke, Benke Valéria hívta a központi bizottságot, hogy valaki jöjjön a rádióba, és adjon információt a helyzetről. Kádár János október 23-án délután eljött, és tárgyalt a rádió vezetésével. Érkezését nem láttam, de távozását az ablakból igen. Kádár az elnökség melletti kis melléklépcsőn jött le, és a Bródy Sándor utcai kapun ment ki. Rádiós kollégák mesélték, könyörögtek Kádárnak a rádió akkori vezetői, hogy csináljanak valamit, mert ebből Poznan lesz. Állítólag Kádár erre azt mondta: „Elvtársak, ez a sajátos lengyel körülmények között előfordulhatott, de itthon, Magyarországon ettől tartani nem kell.” Egyszóval a párt vezetésének fogalma nem volt a magyar valóságról.
– Ezután megállíthatatlanul következtek az események. Még aznap éjszaka a felkelők megostromolták, majd elfoglalták a rádiót. Ismereteink szerint az ávósok lőttek először. Mit tud erről?
– Először a levegőbe lőttek. Ezek az ávós kiskatonák többnyire paraszti származású, vidéki gyerekek voltak. Egy század katona a szűk Bródy Sándor kiszorította a tömeget. Parancsba azt kapták, hogy lőjenek a levegőbe, és a karabélyokból kiadott lövés akkorát dörrent, mintha ágyúból lőttek volna.
– Mikor szakadt meg az adás?
– Másnap reggel még elkezdődött, de aztán meg kellett szakítani. Az éjszakai harc sok áldozatot szedett, a kiskatonák egy részét agyonlőtték, az utcán is civil halottak hevertek. A rádiósok közül sokan bent rekedtünk, a műszakiak zöme, szerkesztők, riporterek, az elnök aszszony, Benke Valéria és a helyettese, Hartay László. Ez a Hartay higgadt ember volt, még kora hajnalban is azt mondta, hogy nem kell forrófejűsködni, mert mire világos lesz, nem mer itt senki lőni. Erre én kimentem a zsúfolt műszaki öltözőből még műsorkezdés előtt egyik technikus kollégámmal, Kiss Tiborral meg egy kiskatonával. Kinéztünk az egyik ablakon a múzeumkert felé, előttünk nem volt még meg az üzemépület, hanem csak egy alacsony támfal, amelynek védelmében fegyverrel a kezükben feküdtek az ávósok.
– Nem félt?
– Attól féltem, hogy agyonlőnek, áldozat leszek ennek a rendszernek az oltárán. És voltak még jó néhányan a rádióban, akik a kialakult helyzetért nem voltak felelősek. Emlékszem a kiskatonák parancsnokára, arra az ávós tisztre, akinek csizmás lábai kilógtak a rádió kertjében található gesztenyefa alól. Elkaszálta egy géppisztolysorozat, és fülemben van a hangja, ahogyan kétségbeesetten ordított segítségért. Ez számomra egyfajta katarzis volt. Ezek, akik minket védenek? Ez kiált segítségért? – futott át rajtam. Ettől kezdve imádkoztam, és arra gondoltam, hogy ha ide bejönnek a forradalmárok, azt hiszik majd, itt mindenki kommunista és párttag. Visszamentem a zsúfolt műszaki öltözőbe, és állítólag nagyon sápadt volt az arcom. Hartay, az elnökhelyettes megkérdezte tőlem, mi történt. Erre azt feleltem: világos van, ahogyan említetted, de lőnek.
– Utána mi történt?
– Október 24-én reggel az adóstúdióból átköltöztünk egy biztonságosabb helyre, az egyik vágóstúdióba, ahonnan folytattuk az adást. De ezek a gépek nem arra voltak rendszeresítve, hogy órákon át működjenek, hanem arra, hogy rajtuk vágják a műsorokat. Délelőtt tíz óra felé elkezdtek lelassulni. Előttem van, ahogyan a technikus kolléganő elkezdte kézzel tekerni az egyiket, hogy ne nyávogjon a zenei felvétel. Benke Valéria ott volt, hallgatta az egyre kínosabb adást, majd ennyit mondott: ne fárassza magát. Hagyja abba, álljon le, legalább az illetékesek hallják, hogy a rádiót elfoglalták. Ezzel megszűnt a rádió adása.
– Hogyan tudta elhagyni a rádió épületét?
– Az első emeleten, ahol az erősítőberendezés működött, volt egy vasajtó. Azt a műszaki csoportvezető még este bezárta. Hallottuk a lövöldözéseket, a kézigránátok robbanását, halálhörgéseket, majd kintről kiáltották, hogy nyissuk ki az ajtót. Szóltunk a csoportvezetőnek, hogy nyissa már ki. De a nagy izgalomban és rémületben nem találta meg a kulcsot. Úgyhogy kívülről megsorozták a zárat. Rettenetes mennydörgésként szólt. Többen elájultak. Mi, beszorult rádiósok Safranek Teri kezdeményezésére elkezdtük énekelni a Himnuszt. Többszöri próbálkozásra végül kinyílt az ajtó, és megszólalt kívülről egy hang: gyertek ki, adjátok meg magatokat! Rettegve kimentünk. Előttünk két fiatal géppisztolyos srác és egy negyven év körüli férfi állt szintén fegyverrel a kezében. Dermedten nézték a kiözönlő rádiósokat. S tudja, mi oldotta fel ezt az életveszélyes feszültséget? Hogy az egyik technikus srác széttárta a karját, és azt kiáltotta, szevasz, Jóska, majd átölelte az egyik fegyverest. Kiderült, hogy a kőbányai haverja volt. Ilyen a mi életünk, a barátok megölhették volna egymást. Megmenekültünk. Hátul a garázson át távoztunk. A Mikszáth Kálmán térre érkezve az ablakokba kirakott rádiókból hallottuk, hogy Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke beszél. Elképedtünk. Minket a slamasztikában hagytak, közben a kormánynak van egy „stika” rádiója?
– Meddig működött a régi rendszer rádiójaként?
– Még két napig. Aztán szabad Kossuth rádió lett. Újra munkába álltam, de ezúttal már a Parlamentben. November 4-én hajnalban én is fogadtam Nagy Imrét a parlamenti stúdióban. Megrázó volt az a néhány mondat, amelyet mondott, még ma is kívülről tudom: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok megtámadták fővárosunkat, azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak a szovjet csapatokkal. A kormány a helyén van, ezt akartam közölni az ország és a világ közvéleményével.” Nagy Imre kérte, hogy vegyük fel a rövid beszédét, és játsszuk le többször. Leadtuk többször. Himnusz, Nagy Imre-beszéd, Szózat. Aztán ellepték a Parlamentet az oroszok. Minket elzavartak. Ezzel vége lett mindennek.
origo.hu
Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc utódja
