Haris Béla fia, az Egyesült Államokban élő Robert Haris üzletember és unokája, Gaál Péter orvos kilencévi pereskedés és hosszas egyeztetések eredményeként elérték, hogy a meghurcolt mérnököt 1999. szeptember 2-án felmentse minden vádpont alól a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa. A honvédelmi miniszter Haris Bélát erkölcsileg rehabilitálta, helyreállította alezredesi rendfokozatát, és posztumusz ezredessé léptette elő. Katonai tiszteletadás mellett 2001. május 2-án újratemették Vácon. Vajon hány olyan család lehet, amely belenyugodott a Rákosi- és Kádár-rendszer bíróságainak törvénytelen ítéleteibe? Milyen erők akadályozták meg a háttérben, hogy az újjászületett parlamentáris demokráciában helyreállítsák a meghurcoltak becsületét?
A Haris család által képviselt ügy messze túlmutat a személyes sorstragédián – vélekedik Gaál Péter. Haris Béla ellen politikai koncepciós pert indítottak. A moszkvai emigrációból visszatért vezetők – Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő – meggyőződése az volt, hogy a régi horthysta tisztek csak fasiszták lehetnek, akik ellenségei a munkásosztálynak, a népnek. Ebből eredt a velük szembeni gyanakvás, amelyről Farkas Mihály beszélt 1957-es perében: „a horthysta tisztek tudatosan szabotáltak, magatartásuk lényegében a rendszer elleni ellenséges érzületüket, összeesküvésüket takarta”. Hasonlóan vélekedett Rákosi Mátyás is: „Magyarországon nem érvényesíthető az a tétel, hogy a régi tiszteket megnyerhetjük… Ezek a néphadseregben is a proletárdiktatúra ellen dolgoznak, s talán sokan közülük beszervezett imperialista ügynökök, ezeket nemcsak el kell távolítani, hanem bíróság elé kell állítani.” A letartóztatási hullámot azonban megelőzte néhány „nyugodtabb év”, amikor a harmadik világháborúra való felkészülés, a magyar honvédség gyorsított fejlesztései megkövetelték a régi tisztek, szakemberek visszahívását a hadseregbe. Így lett Haris Béla gépészmérnök 1949. június 15-én újra katonatiszt. Nem véletlenül hívták vissza a kiváló konstruktőrt: a második világháború végéig mint a Haditechnikai Intézet fiatal tisztje fontos szerepet játszott több titkos föld alatti katonai objektum szellőző- és vízműrendszerének tervezésében, a tapolcai, a miskolci, a szombathelyi és a székesfehérvári repülőterek elektromos távvezetékének kiépítésében. Ezeket az adatokat támasztják alá Okvát Imre történész kutatásai is.
Karácsonyi kosár
A tömeges megtorlás 1950 májusában kezdődött Sólyom László altábornagy, vezérkari főnök és társai letartóztatásával. A letartóztatottak között szerepelt Beleznay István vezérőrnagy, anyagi főcsoportfőnök és Lipták Balázs ezredes, a Honvédelmi Minisztérium (HM) építési osztályának vezetője, Haris Béla régi tiszttársa és barátja. A katonai elhárításnak csak idő kérdése volt, hogy e kapcsolatból valamiféle „összeesküvést” kreáljon. Az 1. honvéd kerületi parancsnokság elhárítóosztályának július 18-i jelentése már tartalmazta a „fasiszta mérnökkari tisztek” aknamunkájának és szabotázsának kitételét a katonai objektumok építésében, amely az egész ötéves terv végrehajtását veszélyezteti. A beszámoló készítője szerint e tevékenységben Hertelendy Jenő ezredes mellett tevékeny szerepet játszott Haris Béla alezredes is. A vád tehát megfogalmazódott.
Haris alezredest 1950. augusztus 10-én tartóztatták le családja körében az ÁVH II. katonai elhárító főosztályának nyomozói, és az Izabella út 66. alatti központba szállították. Ismert figura, Sebes százados hallgatta ki. A kilenc nap alatt lelki és fizikai erőszakkal kicsikart vallomások alapján öszszeállított vádiratot elküldték a Budapesti Központi Katonai Ügyészségre. Az akár halálos ítélet meghozatalára felállított bíróság összehívása azonban késett. Haris Béla honvéd alezredesi rangjától megfosztott őrizetest ugyanis minden ítélet nélkül az ÁVH felügyelete alá tartozó váci fegyházba szállították. És ki adta meg erre az engedélyt 1950. október 20-án? Ugyancsak ismert figura, Princz Gyula, a Sztálin út (ma Andrássy út) 60. szám alatti Államvédelmi Hatóság őrnagya, osztályvezető.
S itt merülnek fel a Haris család első kérdései, a hat gyermek közül az egyik fiúé, az Amerikában élő Robert Harisé és az unokáé, Gaál Péteré.
– Nagyapámat úgy fogták le, hogy akkor még nem volt előre meghatározva, mivel akarják megvádolni – magyarázza Gaál Péter. – Először szabotázzsal vádolták, majd a vádat a kisebb büntetéssel járó vesztegetésre minősítették át, amely másfél évi börtönbüntetést és tízezer forint pénzbírságot jelentett. Egy 1942. évi törvény alapján tiltott ajándékozás bűntettéért ítélték el nagyapámat, ugyanis a főnökének, Lipták Balázsnak a vádirat szerint a kiutalt építési megbízások ellenében karácsonyra gyümölcskosarat és fényképezőgépet ajándékozott. A vádpontok állandóan változtak. Az első tárgyalásra csak letartóztatása után egy évvel került sor.
– Mi lehetett a késlekedés oka?
– Valószínűleg azért húzták olyan hosszú ideig – folytatja Gaál Péter –, mert mint a föld alatti szellőzőberendezések egyetlen jelentős magyar szakértőjét a teljes titkosság biztosítása mellett akarták igénybe venni a titkos munka elvégzésére. Ez meg is történt. Vácott beosztották a szerveződő börtönbeli mérnöki tervezőirodába, ahol egyre több beosztott „rab kolléga” végezte azokat a részfeladatokat, amelyeket a „rab mérnök úr” adott nekik. Nagyapám időnként a börtönt is elhagyta, hogy ÁVH-s kísérettel ellenőrizze az ország titkos katonai objektumait. Például a Gellért-hegyi sziklaközpont berendezéseit is továbbfejlesztette. Ezekről a börtönfeladatokról rabtársa, Arany Bálint emlékezett meg Koronatanú című emlékiratában. A különleges körülmények között végzett megfeszített munka és a börtönőrök terrorja miatt Haris Béla idegei felmondták a szolgálatot. Bár köztörvényes vádakat fogalmaztak meg a per jegyzőkönyveiben, mégis nyilvánvalóvá vált a politikai indíttatás. E köztörvényes ítélet akadályozta meg, hogy a rendszerváltás után automatikusan rehabilitálják nagyapámat.
Köztudomású, hogy nagyon sok politikai foglyot köztörvényes bűncselekmények elkövetésével vádoltak és ítéltek el. Így próbálták bemocskolni az 1956-os forradalomban és szabadságharcban részt vett felkelőket is. Kádár János népbíróságainak volt kiktől példát venniük: a mintát nem más szolgáltatta, mint a Rákosi-féle bíróság. De továbbra is kérdés, hogy a rendszerváltozás után miért halasztották kilenc évig az illetékes hatóságok Haris Béla rehabilitációját. Gaál Péter úgy gondolja, ha az igazságtétel rendben folyik 1990-től, akkor helyre lehetett volna állítani a társadalom erkölcsi rendjét. Mert így nem azok az emberek kerültek volna előtérbe, akik például reformkommunistaként „munkálkodtak” a múlt század vége felé a rendszerváltozásért, hanem azok, akik a kommunista diktatúra nyomása ellenére sem törtek meg, s példát mutattak arra, hogy nem kell kiszolgálni egy elnyomó rendszert. Ez azért történhetett meg, mert az MSZP menedzselte a rendszerváltást, nem volt szükség a Haris Béla-féle példaképekre – vélekedik az unoka. Akik foglalkoztak Haris Béla ügyével, azok többnyire tudták, hogy szó sincs köztörvényes bűncselekményről. Ennek ellenére folyt az aktatologatás az illetékes minisztériumokban, bíróságokon.
Szokványos kínzások
Haris Béla három fia és három lánya már 1990-ben kérvényezték édesapjuk rehabilitálását. Az 1952. február 11-én szabadult Haris Béla 1956-ban nem menekült nyugatra, hanem munkájával szolgálta hazáját. Ő oldotta meg a budapesti metró vagy a várhegyi alagút korszerű szellőzését. Tette mindezt úgy, hogy szabadalmaiért sem anyagiakban, sem pedig erkölcsiekben semmilyen elismerést nem kapott. Ezért a hat gyerek közül először ketten, Haris Mária és Haris András kérvényezték, hogy az általános törvények alapján tisztázzák, azaz „nullázzák” édesapjukat, mivel fizikai kényszer hatására írta alá beismerő vallomását. A Legfelsőbb Bíróság katonai bírója, Sz. Péter őrnagy ezt a kérést határozatban elutasította. Ekkor vette kézbe az ügyet Haris Béla fia, Robert Haris repülőgépmérnök. Sokszor Magyarországra utazott. Októberben a forradalom ötvenedik évfordulójára is hazaérkezett. Édesapja kálváriájára így emlékezik:
– A történtek hallatán felháborodtam. Ezért összeállítottam egy dokumentumgyűjteményt édesapám meghurcolásának történetéről, és 1991-ben levél kíséretében elküldtem Göncz Árpád köztársasági elnöknek. Arra gondoltam, hogy Göncz Árpád is a váci börtönben ült, és megérti a mi szempontjainkat. Erre azt a választ kaptam az elnök hivatalától, hogy rokonszenveznek velem, de semmit sem tudnak tenni édesapám rehabilitációjának ügyében, mert a polgári és a katonai bíróságok is teljesen függetlenek, a köztársasági elnöknek nincs alkotmányos hatalma, hogy beavatkozzék ezek ügyeibe. A válaszlevélben még azt a furcsa tanácsot is kaptam, hogy a testi kínzást bizonyítanom kellene, amely teljesen „szokványos” volt az ÁVH eszköztárában. Ezen felháborodtam, hiszen köztudott, hogy ezt bizonyítani ötven év távolából a rendszerváltás utáni Magyarországon sem sikerült még senkinek. Mivel akkor alapítottam a vállalatomat, nem volt annyi pénzem, hogy a magyar állammal pereskedjek, ezért a Göncz Árpád-féle levelet keserű szívvel beraktam az íróasztal fiókjába.
Akik ágyban haltak meg
De Robert Haris ezzel nem mondott le édesapja rehabilitálásáról.
– A vállalatom sikeres lett, és 1997-ben visszajöttem. Egy szakértői „hadsereget” fogadtam, hogy végleg tisztázzuk a Haris-ügyet. Történészeket kértem fel, hogy kutassanak levéltárakban és különböző intézményekben a koncepciós perről és magáról a korról. Ügyvédeket bíztam meg. A Budapesti Műszaki Egyetem szakértői gárdáját is segítségül hívtam, ahol édesapám végzett, és ahol én 1996-ban alapítottam egy műszaki laboratóriumot. De megkerestem Hegedűs László ötvenhatos forradalmárt is, aki együtt ült Göncz Árpáddal a börtönben – később összeveszett vele –, és aki méltató, tudományos igényű cikket írt Haris Béláról. Végül is megbíztam Bassola Zoltán ügyvéd urat a per újrafelvételének intézésére. A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa ezt a perújítási kérelmet is elutasította.
– Mindenhol falakba ütközött. Miért nem adta fel?
– Én a küzdelmet sohasem adom fel – fakad ki a hazájától ötven éve távol élő, de magyarul jól beszélő amerikai magyar. – Ekkor fellebbeztünk a Legfelsőbb Bíróságra, legalább nyolc fellebbezési kérelmet nyújtottunk be. Ezt a nyomást ők sem bírhatták, mert a Legfelsőbb Bíróság 1999. április 22-én kelt végzésével megváltoztatta az elsőfokú bíróság perújítási kérelmet elutasító végzését, és a perújítási eljárás lefolytatására utasította a katonai tanácsot. Ebben a végzésben leírták, hogy a rendelkezésre álló új bizonyítékok valószínűsítik azt, hogy Haris Béla alezredes terheltet az ellene emelt vád alól fel kell menteni. Végül is csaknem ötven év után elkezdődött egy korrekt bírói eljárás. A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa Török Zsolt elnök vezetésével 1999. szeptember 2-án hatályon kívül helyezte a néhai Haris Béla alezredessel eljáró bíróságok határozatait, és az elkövetett tiltott ajándékozás bűntette miatt emelt vád alól felmentette bűncselekmény hiányában. Kikérték a váci börtönből az iratokat, amelyekből az is kiderült, hogy nemcsak hogy nem volt igaz a szabotázs, amellyel megvádolták apámat, hanem nem is közölték vele a vád tárgyát.
– Miért küzdött buldogként édesapja igazságáért?
– Nemcsak az apámért tettem, hanem azokért a tízezrekért is, akiket Magyarországon beszennyezett a kommunista hatalom, és akik anyagilag nem engedhették meg maguknak, hogy ezt a szennyet lemossák magukról. Annak a Magyarországnak akartam igazságot szolgáltatni, ha látszólag kis ügyben is, ahol Rákosi Mátyást, Péter Gábort és Kádár Jánost nem vonták felelősségre. Ágyban haltak meg, nem börtönben.
Ezzel gondolhatnánk, hogy vége a történetnek. Vége is lehetett volna, ha Haris Béla automatikusan visszakapja alezredesi rangját és azt a tízezer forintot, amelyet feleségének konyhaszekrényéből vittek el a nyomozók. Akkor Robert Haris hazautazik. De ilyen körülmények között nem tehette, mert még szimbolikus formában is megtagadták az elrabolt pénz visszaadását. Robert Haris ezért kiszámolta az édesapját ért kár összegét. Eldöntötte, hogy 416,5 millió forintra (1,7 millió dollárra) pereli a HM-et, amennyiben nem tud megegyezni az ötvenes években meghurcolt mérnök alezredes édesapja erkölcsi és anyagi rehabilitációjáról. A követelés – nem szükségképpen a HM-mel szemben érvényesíthető – része például a börtönben végzett mérnöki rabszolgamunka vagy az a Haris-szabadalom, amelyet a metróépítések során használt fel az állam, de sem akkor, sem azóta nem fizettek érte. A HM rehabilitációs bizottsága először a füle botját sem mozgatta, jogi képviselője pedig ismét levegőnek nézte Harisékat. Az illetékes ellenszegült – Robert Haris szerint talán politikai okokból – a magyar parlament Orbán-kormány alatt hozott törvényének, miszerint az összes politikai elítéltnek, forradalmárnak, akit köztörvényes bűncselekményért ítéltek el, az ügyét felül kell vizsgálni. De látván, hogy ez az „amerikai” nem tágít, végül a HM megegyezett a családdal, úgyhogy az üzletember és az unoka az egyetlen szimbolikus jelentőségű anyagi jellegű követelésről, a tízezer forintról is lemondott. Szabó János honvédelmi miniszter 2000. április 28-án helyreállította Haris Béla korábbi alezredesi rendfokozatát, és posztumusz ezredessé léptette elő. Ezenkívül 2001. március 15-én a Honvédelemért kitüntető cím I. osztályát adományozta Haris Béla ezredesnek, aki a második világháború végén az üldözött embereket védelmezte, anyagi javaikat mentette. A váci születésű Haris Bélát 2001. május 2-án a váci temetőben katonai tiszteletadás mellett újratemették feleségével együtt. Kecelen 2002. március 16-án Pintér József vállalkozó haditechnikai parkjában Haris Béla-emléktáblát avattak. Ám a megállapodásban vállalt magas állami kitüntetés adományozása azóta sem történt meg…
Milyen tanulságai vannak Haris Béla rehabilitációs kálváriájának? Gaál Péter úgy látja, hogy nagyapja nem csak egyszerű politikai vádlottja volt a sztálinista rendszernek. Mert bebizonyosodott, hogy a főtisztek pere, a Sólyom-, Beleznay-, Lipták-ügy valójában Sólyom-, Beleznay-, Lipták- és Haris-ügy volt. Haris Béla meghurcolásának és utóéletének ügye láncszem a sztálinista rezsim minden politikai áldozatának tisztázásában és megkövetésében, így jelképes értékű.
origo.hu
Fontos kérés érkezett a rendőrségtől a verőcei hajóbalesettel kapcsolatban
