A Tisza Párt vezetője, akiről kiderült, hogy verbálisan és fizikailag is bántalmazta volt feleségét, most támogató családapaként fog részt venni egy kerekasztal-beszélgetésen vasárnap. A téma: családapák, akik támogatták feleségük karrierépítését. Ezen a rendezvényen szólalt volna fel az esemény hosszú ideje publikus hirdetése szerint Jakupcsek Gabriella is.
A Mandiner megkérdezte pénteken a műsorvezetőt, hogy Magyar Péter személye elfogadható-e számára a Női sikernap című konferencián. Jakupcsek röviden válaszolt a portálnak: Ön hiteles újságíró vagy provokatőr? Azóta eltelt egy éjszaka, Jakubcsek úgy látszik átgondolta: mégsem vesz részt a konferencián. Jakupcsek Gabriella nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük:
Az elmúlt években azért dolgoztam, hogy tabuk ledöntésével, őszinteséggel, nyitottsággal beszéljek a változókorban lévő és az idősödő nők problémáiról, és segítsek nekik megkapaszkodni, pozitív jövőképet alkotni. A Női Sikernap filozófiája közel áll az ügyhöz, amelyben hiszek, ezért örömmel fogadtam el a felkérést.
Azonban a szervezők tudtomon kívül a civil vendégek mellett egy aktív politikust is meghívtak a rendezvénysorozat első alkalmára. A női önelfogadás ügyét, amit meggyőződéssel és támogató szándékkal képviselek, szeretném távoltartani a pártpolitikai csatározásoktól, minden politikai oldaltól, mert hiszem, hogy bárminemű megosztottság csak árt neki.
Úgy érzem, azzal tudok a legtöbbet segíteni nőtársaimnak, ha rámutatok: a problémákkal, amikkel szembesülünk, a kihívásokkal, amelyek érnek bennünket, nem egyedül kell megküzdenünk. Ehhez pedig arra kell koncentrálnunk, ami összeköt minket, és nem arra, ami szétválaszthat. Ezért ezen az alkalmon nem vállalom a megjelenést.
Elnézést kérek azoktól, akik számítottak a részvételemre, de egy politikaivá váló rendezvény nem az én terepem.
További Poszt-trauma híreink
Lám, lám csodákat tud tenni egy pihentető éjszakai alvás.
FRISSÍTÉS:
Az egyre hangosabb botrány hatására Magyar Péter bejelentette, nem vesz részt a holnap megrendezésre kerülő konferencián.
No komment...
Borítókép: Jakupcsek Gabriella (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter úgy beégette magát, hogy egy hétig veszekszik majd magával a tükörben
A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Ukrajna, Dom Perignon és a francia gazdák
Macron azt ígérte, az ukránok EU-csatlakozásával mindenki jól jár, de éppen fordítva történt.

A nyitott társadalom csodája (Waterlootól Mahmoudig)
Ma Svédországban képviselik a migránsok a teljes romlást. És győzni fognak. Hacsak…

Ki is az a „mindenki”?
Jön az udvari bolond a csörgősipkájában, és utánozza azt, aki mindig is szeretett volna lenni.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Futótűzként terjed a neten Szabó Tímea legújabb agymenése, Magyar Pétertől puszi jár érte
Ezek tényleg hülyének néznek mindenkit.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – 1492 – A Paradicsom meghódítása + videó
Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Fény derült Magyar Péter súlyos titkára, ez mindent megmagyaráz
Lelepleződött a Tisza Párt elnöke.

Vona Gábor belökte a szakadékba a Tisza Pártot, Magyar Péter foghatja a fejét
Kemény szavak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter úgy beégette magát, hogy egy hétig veszekszik majd magával a tükörben
A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Ukrajna, Dom Perignon és a francia gazdák
Macron azt ígérte, az ukránok EU-csatlakozásával mindenki jól jár, de éppen fordítva történt.

A nyitott társadalom csodája (Waterlootól Mahmoudig)
Ma Svédországban képviselik a migránsok a teljes romlást. És győzni fognak. Hacsak…

Ki is az a „mindenki”?
Jön az udvari bolond a csörgősipkájában, és utánozza azt, aki mindig is szeretett volna lenni.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!