Kényelmünk fogságában

Moszkva és Fehéroroszország összeveszett a kőolajon, ezért elzártak egy csapot. Ennek következtében a vétlen Magyarországra – miként több más országba sem – egy ideig nem érkezett a létfontosságú energiahordozóból. Tavaly a földgázzal jártunk ugyanígy, akkor Oroszország és Ukrajna vitázott egymással. Kiszolgáltatottak vagyunk, de nem csak a nagypolitikának: pénzünk, büszkén hangoztatott civilizáltságunk is védtelenné tesz.
Mielőtt elkezdenénk szidni a kormányt, az oroszokat, mindenkit, akit az olajcsap elzárásáért felelősnek vélünk, álljunk meg egy pillanatra. Ajánlok egy kísérletet – egy nagy klasszikust idézve: ne féljenek, nem fog fájni.
Arra kérem önöket, néhány percre adják fel a kényelmes pozíciót, amelyben ezt a lapot olvassák, és csavarják ki, kapcsolják le a biztosítékot a lakásban. Ha éppen este van, és tovább tudják olvasni ezeket a sorokat, akkor azon kisebbséghez tartoznak, akiknél még van gyufa és gyertya vagy éppen elemes lámpa a lakásban. Ha nappal vették kezükbe a lapot, gondolkodjanak el azon: elektromos áram nélkül tudnának-e szikrát csiholni otthonukban a gyertyafényhez, és van-e olyan eszközük, amelyen áramszünet vagy a gázellátás kimaradása esetén is meg lehet főzni egy teát?
Vegyék a fáradságot, és járjanak körül az áramtalanított lakásban. Nincs hiányérzetük? Nem fura, hogy nem villog, berreg, pislákol semmi a műanyag dobozokban?
Még ne tekerjék vissza a biztosítékot, inkább képzeljék el, hogy az egész házban hasonló a helyzet. Ki tudnak menekülni autójukkal a garázsból? Nyitható kézzel is a kapu, vagy otthonuk foglyai lettek? Mélygarázsos házak lakóinak külön kérdés: lift nélkül egyáltalán le tudnak menni az alagsorba, vagy éppen nincs kulcsuk a többnyire lezárt vészlépcsőhöz?
Tegyük fel, hogy a városban sincs villany, mert valahol valami nem várt dolog történt. Honnan tudják majd meg, hogy kell-e menekülni egyáltalán, vagy hogy mi a teendő? Akad a lakásban pár működő ceruzaelem és egy telepes rádió, vagy mindent úgy vásároltak, hogy míg világ a világ, lesz kétszázhúsz volt mindenhol? Ha villany nincs, a mobilok átjátszóállomásai is leállhatnak, vagy éppen a sok ijedt ember egyidejű telefonálása omlaszthatja össze a rendszert. Apropó mobiltelefon: hogyan töltik majd, ha napokig nem jön vissza az áram?
Ha áram nincs, egy idő után leállnak a közművek is. Hány liter ivóvíz van a lakásban? És akad-e tartalék víz arra, hogy leöblítsük a vécét magunk után akkor, amikor már csak hörögnek a csapok? Hiába bosszankodunk azon, hogy az első baljós jelre igazán foghattunk volna egy kád vizet – a kényelem kikapcsolta bennünk a józan ész diktálta ösztönöket.
Lassan két órája tart a szünet, a hűtőszekrény belső oldalán lecsorog az első vízcsepp. Mi lesz a benne tárolt élelmiszerrel, ha nem változik a helyzet? Legalább meg tudjuk sütni a felengedő húst valahol, vagy nyersen kell kidobni a kukába? És van-e néhány jól zárható nejlonzsákunk arra az esetre, ha a szemétszállítás sem működik, és szagolnunk kell a napok óta rohadó élelmiszert? New Orleans környékén a Katrina hurrikán utáni napokban a helyi rádiók félóránként magyarázták el a riadt lakosságnak, hogy ha fura szagokat éreznek a lakásban, akkor dobják ki a hűtőszekrény tartalmát, de lehetőleg ne a ház előtti kukába, mert akkor az egész utcában büdös lesz. Csomagolják be két-három zsákba az élelmiszert, magyarázták, aztán kérjenek valakitől egy ásót, ha már otthon nem találtak, és a kertjük egy jól megjegyezhető helyére ássák el a csomagot. Ha majd minden helyreáll, ígérték, akkor jönnek a fehérjefeldolgozó szakemberek, és kiássák a romlott élelmiszert, így kerülve el a fertőzésveszélyt.
Nézzünk szét a konyhában, kamrában, van-e egyáltalán olyan élelem otthon, amely pár napot is kibír hűtés nélkül. Imádunk bevásárolni, a pénzt is előteremtjük hozzá, de veszünk néha konzervet, szárazélelmet, vagy mindig csak a hűtőt pakoljuk degeszre? A tanyán, eldugott falvakban ma sem megoldhatatlan probléma, ha jókora havazás vagy árvíz esetén napokig nem jut be a kenyeres kocsi, van hova nyúlni élelemért. A padláson ott lapul a kolbász és a szalonna, a kamrában a befőttek és a szárazbab, mindig van liszt és cukor, és az udvarban álló kemence is beüzemelhető szükség esetén, még akkor is, ha évek óta nem sült benne semmi.
Ha már a tűzgyújtásnál tartunk: ha száz városi gyereknek adnánk egy-egy jókora fahasábot, szekercét, egy doboz gyufát és a Magyar Nemzetnek ezt a példányát, hány tudna közülük tüzet gyújtani ezekkel az eszközökkel? Megtanítottuk-e nekik, hogy előbb forgácsot kell készíteni, aztán vékony, majd vastagabb hasábokat, és fokozatosan gyújtani meg őket, vagy hamar elhasználnák az összes gyufát és újságot, hogy aztán boszszankodva nézzék a fellobbanni sehogy sem akaró megfeketedett fahasábot? Ha már a tűznél tartunk: ha leáll a gázszolgáltatás és a központi fűtés, bérházainkban meg tudunk-e melegedni a tűznél, vagy azért fagyunk meg, mert kidobtunk minden kályhát, és befalaztuk a kéményeket?
Beszéljünk egy kicsit a készségeinkről is. Nagy baj esetén eszünkbe jut-e, hogy az ajtóból és néhány üres kannából tutajt tudunk összebarkácsolni? Van-e egyáltalán erős madzag otthon, olyan kötél, amelyre rá tudnánk bízni magunkat? És tudunk-e olyan csomót kötni rá, hogy ne oldódjon ki, ha éppen ezen múlik az életünk? Szintén Amerikában tapasztaltam: hiába jött a légi mentés a házakban rekedt emberekért a víz által elárasztott New Orleansban, sokan nem fértek bele a nyolcvan-száz kilós emberekre méretezett mentőhevederekbe.
Néha azt is megnézhetjük, akad-e néhány csomag kötszer, fájdalomcsillapító, sebtapasz, netán vízhatlan kabát, olajlámpa a lakásban. Ne higgyük el, hogy ezekre már soha nem lesz szükségünk – sajnos sikerült annyira tönkretennünk a természetet, és kiéleznünk emberek és vallások közötti konfliktusokat, hogy bármikor vétlen, de szenvedő szereplői lehetünk egy katasztrófafilmnek.
Van DVD-lejátszónk és nagy sebességű internetünk, de nincs öt gyertya és két doboz gyufa a lakásban. Tíz- és százezreket fizetünk nyaralásra vagy plazmatévére, de egy háromnapos vészhelyzet esetén már második nap korogna a gyomrunk. Megtanítjuk a gyereket fallabdázni, de fogalma sincs arról, hogyan kell beüzemelni egy petróleumlámpát.
Több esztendeje járom a világ nagy katasztrófáinak helyszíneit. Láttam sok elkerülhetetlen, de jó néhány kényelemből gyökerező, stupid halált. Nem szeretném, ha abba halnék bele, hogy tudtam kényelmesen élni.