Agyevő amőbával fertőződhetett meg egy fiú a párkányi fürdőben

Továbbra is kritikus a gyermek állapota.

2025. 06. 17. 12:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Agyevő amőbával fertőződhetett meg egy fiú egy párkányi fürdőben, az Új szó értesülése szerint a fiatal állapota továbbra is válságos. A fiút jelenleg a pozsonyi gyermekkórházban (NÚDCH) kezelik, a diagnózis naeglariasis, vagyis agyevőamőba-fertőzés.

Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, múlt hét szombaton súlyos állapotban került kórházba egy tizenegy éves fiú, a gyermek egy úszótanfolyamon vett részt a Vadas fürdőben, ezt követően tört ki rajta a fertőzés. Az eset miatt az érsekújvári tisztiorvosi szolgálat két napra bezáratta a fürdőt, hogy minden medencéből vízmintát vegyenek.

A fertőzés az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd onnan viszonylag könnyen eljuthat az agyig. A fertőződéshez arra van szükség, hogy az orrba, homloküregbe, arcüregbe fertőzött, nem steril víz jusson. Az agyevő amőba ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás: jellemző a magas láz, hányinger és hányás, de az epilepsziás roham is előfordul. 

Az agygyulladást okozó betegségre jelenleg nincs gyógyszer, a fertőzés szinte minden esetben halálos kimenetelű. 

A fürdő szerint eddig semmilyen kórokozót nem találtak a vízben, a medencéket a fiú ottjárta óta többször is leengedték és újratöltötték. Más megbetegedésről egyelőre nem tudni. A tisztiorvosi szolgálat közlése szerint, amíg a vizsgálatok tartanak, a fürdő nem nyithat meg, a legkorábban pénteken záródhatnak le a vizsgálatok.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.