Agyonverte élettársát, majdnem húsz évre börtönbe megy

A gyilkosság előtt egy nappal a nő egy kést szúrt a támadó mellkasába.

2025. 06. 17. 9:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerősen tizennyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélték az a férfit, aki halálra verte az élettársát – közölte az ügyészség, felidézve, hogy az ügyben a Fővárosi Főügyészség 2022 novemberében emelt vádat egy akkor 40 éves, többszörösen büntetett férfi ellen, miután különös kegyetlenséggel végzett élettársával.

Az ítéleti tényállás lényege szerint a férfi korábbi tízéves szabadságvesztéséből szabadulva lakhatást keresett magának a fővárosban, melynek során 2021 tavaszán beköltözött egy Hős utcai garzonlakásba egy nőhöz, azonban élettársi kapcsolatuk nem volt harmonikus: 

2021. július 27. napján a terhelt a sértettet megütötte, aki őt védekezésül egy késsel mellbe szúrta.

 A támadás következtében zavartan viselkedő nőt a mentők pszichiátriai kezelésre elszállították, míg a terheltet a Fiumei úton lévő traumatológiai intézetben látták el. Másnap a nőt hazaengedték, ahová nem sokkal később, a hajnali órákban az elkövető is megérkezett, aki egy azonosítatlan eszközzel olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az belehalt sérüléseibe. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében 17 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit, tíz évre a közügyektől is eltiltották, valamint kizárták a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét is.

A másodfokú eljárásban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a terhelt szabadságvesztés-büntetése tartamának felemelését kezdeményezte, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla elfogadott, így az elkövető büntetését 18 év és hat hónap tartamra súlyosították.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.