Nagy a baj

A magyar közvélemény szeizmográf érzékenységével reagál a belpolitika legapróbb rezdüléseire is. Ezért a közvélemény-kutatások adnak igazán pontos képet arról, hogy az állampolgárok mit tartanak valóban fontos eseménynek, s mit minősítenek érdektelennek, jelentéktelennek. Például: a jobboldali, retrográd, tudatlan politikusok rettentő jelentőséget tulajdonítottak az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének. Holott, s ezt a kutatók számokkal bizonyították, hozzáértő, tárgyilagos (értsd: baloldali zsoldban álló) politológusok, publicisták egyértelműen elemezték: az őszödi beszéd teljesen hidegen hagyta a közvéleményt, szemernyit sem ártott a miniszterelnöknek, a kormánynak, a baloldalnak, és jottányit sem használt a jobbosoknak. Ennek ellenére a közvélemény-kutatás nem valami ördögtől való, tudományos mezbe bújtatott baloldali szemfényvesztés, hanem komoly társadalomismereti módszer, amelynek saját törvényei és szabályai vannak. Nem véletlen, hogy demagógok, populisták és hasonló dilettánsok ellenségesen kezelik, de minimum lenézik, manipuláltnak és félrevezetőnek tartják, s kizárólag akkor – olyankor persze melldöngetve – adnak hitelt neki, ha rájuk nézve kedvező adatokat tár a nagyközönség elé.
A különböző intézetek havi jelentéseinek elemzéséhez sem lehet a jobboldalra jellemző elfogultsággal és intoleranciával hozzákezdeni. Itt van mindjárt a Szonda Ipsos februári adatsora, amelyből fehéren-feketén kiderül, hogy az egész választókorú lakosság körében a Fidesz korábbi, 13 százalékpontos előnye 10 százalékpontra csökkent, míg a biztos pártválasztók esetében a múlt havi 22 százalékpontnyi fölény 17 százalékpontra olvadt. A két nagy közötti különbség szűkülésével párhuzamosan a kisebb parlamenti pártok jelentős erősödése figyelhető meg, azaz pillanatnyilag mind az SZDSZ, mind az MDF átszavazó MSZP-s kommandók nélkül is bejutna a törvényhozásba.
Mit tükröznek ezek a vitathatatlanul adekvát adatok? Nyilvánvaló, hogy elsősorban és mindenekfelett a két évértékelő beszéd lakossági fogadtatásáról adnak hű képet. A balos miniszterelnök ismét felülmúlta az ellenzék vezérét – ahogy ez a magyar belpolitikában már hagyománnyá vált. A közvélemény-kutatók esetében szakmai minimum, hogy kimutassák: Orbán Viktor gyengébb volt, alulmaradt, szégyenbe került bármelyik baloldali ellenfelével (Grósszal, Hornnal, Medgyessyvel, Gyurcsánnyal) szemben, s ezen felsüléseit a lakosság többsége érzékelte, és a maga demokratikus eszközeivel büntette is. Eme szakmai követelménynek Levendel Ádám, a Szonda Ipsos feje mindenkor kifogástalanul megfelelt. Rászolgált a nyugállományra. Természetesen az MSZP és az SZDSZ nagyarányú előretörésének indokai közül nem hagyhatjuk ki a vizitdíj bevezetését, hiszen eme rég áhított intézkedés pozitív hatását semmi mással, csak és kizárólag a közvélemény-kutatók speciális módszereivel mutathatnák ki, de azokkal nagyon. Miként a jobbkéz-szabály megszüntetésének ötlete az MDF népszerűségének soha nem látott szárnyalását eredményezte. A Szonda Ipsos február 16–23. közötti felmérésének trendje egyértelműen előrevetíti, hogy a Fidesz átmeneti előnye hamarosan elapad, s a lakosság józan többsége már a közeli jövőben szívből örvendezni fog az ország eladósodásának, az emberek elszegényedésének, a magyarság pusztulásának, mindannak, amit az öntudatos baloldaliak reformnak neveznek.
Ugyanakkor megfejthetetlen, hogy a MIÉP miként vergődhetett 1-ről 3 százalékra. Egyetlen magyarázat adódik, az még belül van a 2,5 százalékos hibahatáron.