Könnyen lehet az a benyomásunk, hogy a KISZ 1989. áprilisában mintha nem is szűnt volna meg, s utódszervezete, a Demisz sem halt volna el a rendszerváltozás idején. Elég, ha rátekintünk a kormányzati tisztségviselők népes listájára, s figyelő szemünket a gazdasági élet fel-felbukkanó régi-új szereplőire vetjük. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szilvásy György kancelláriaminiszter, Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki az ’56-os forradalom utáni és későbbi megtorlásban élenjáró Papp János Veszprém megyei MSZMP első titkár jobbkeze volt, Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter és Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos – hogy a legfontosabbakat említsük – akár rendhagyó osztály(harcos)találkozót is tarthatnának egy kormányülés keretében.
Erre a régi mozgalmi időket felelevenítő szeánszra meghívhatnák természetesen akár Demcsák Lajost is, aki a KISZ KB külügyi osztályáról az MSZMP Központi Bizottságának szigorúan megválogatott elitcsapatába került, azaz a „Fehér Házba”. Nem tévedés, Demcsák Zsuzsának, a kiszemelt kormányszóvivőnek édesapjáról van szó, aki szintén jól helyezkedett a rendszerváltozáskor, s családi vállalkozásban üzemelteti a Piac és Profit című üzleti újságot. Természetesen nem hiányozhatna a bankettről a KISZ és a Demisz utolsó elnöke, Nagy Imre sem, aki a Caola tulajdonosává avanzsált a privatizáció során és a mai napig milliárdos vállalkozóként gyümölcsözteti régi mozgalmi kapcsolati tőkéjét.
Nincs rá elegendő terjedelem, hogy mindazon KISZ-funkcionáriusok nevét felsoroljuk, akik a kapcsolati tőkét kamatoztatni tudták, ám semmiképpen nem hiányozhatna a történelmi tortaszeletelésről az az Enyedi Nagy Mihály, aki a KISZ Központi Bizottságának propagandaosztályát is vezette, és a 90-es években a balliberális médiahajó szervezője, és aki jelenleg is bejáratosan mozog kormányzati körökben. De meghívót postázhatnának Hámori Csaba volt KISZ KB első titkár részére is, aki ma az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának második embere Kiss Péter alatt. Talán egy ilyen belső KISZ-kerekasztal lovagjai típusú beszélgetés választ tudna adni arra a máig megválaszolatlan, felfokozott közérdeklődésre számot tartó kérdésre, hogy mi lett az MSZMP-hez hasonlóan soha magát be nem jegyeztető, tehát formailag illegális KISZ egykori óriási vagyonával.
A hajdani KISZ-tagság önmagában véve természetesen nem jelenthet megbélyegző stigmát, hiszen a pártállam gondoskodott arról, hogy a fiataloknak lényegében kötelező legyen belépni a szervezetbe. Aki ellenszegült ennek, az számíthatott arra, hogy ellenforradalmár, reakciós elemként tartják számon, s minden egzisztenciális kapu bezárul előtte. A KISZ tagsága így hatalmas méretűvé duzzadt az idők folyamán, ám egészen más, külön kasztot képviseltek a KISZ-vezetők. Ebbe az elitbe csak kiváltságosok juthattak be, akik gyakorlati bizonyságát adták, hogy elkötelezett hívei az úgynevezett munkás-paraszt hatalomnak. A legtöbb KISZ-vezető egyben a pártnak is tagja volt, vagy éppen az MSZMP Központi Bizottságában is helyet kapott. Mindamellett a KISZ az egyetlen olyan pártállami szervezet volt, amely a nevében is nyíltan hordozta a kommunista jelzőt. Ez nem volt véletlen, hiszen az MSZMP kongresszusi határozatai igen fontos feladatnak tekintették az 1956-os forradalom és szabadságharc után – amelynek vezető ereje az egyetemi és munkásifjúság volt –, hogy a fiatalság körében a marxista–leninista ideológia meggyökeresedjen, sőt kizárólagossá váljon. Ennek megfelelően a nyolcvanas évek végéig szigorú megbízhatósági kritériumoknak kellett megfelelniük azoknak, akik a KISZ piramisának csúcsaira aspirálhattak. A „KISZ-führereknek” mozgalmi megbízatása volt, hogy feltérképezzék az ifjúság ideológiai állapotát, információs, hangulatjelentéseket adjanak le.
Pesty László abban a dokumentumfilmjében, amelyet Egy hiteles ember címmel mutatott be egy évvel ezelőtt, kitért Gyurcsány Ferenc pécsi éveire is, amikor magas rangú KISZ-apparatcsikként tevékeny részt vállalt a független békeaktivista csoport, a Dialógus egyetemistáinak meghurcolásában. Ne feledjük: a fiatalság körében a monolitikus egypártrendszert a KISZ az utolsó pillanatig igyekezett fenntartani.
A hazai posztkiszista politikai-gazdasági krém tehát már mozgalmi gyökereiben hordozta a diszkriminatív elitista gondolkodást. A Kádár-rezsimnek az ifjúság kötelező beléptetésével éppen az volt a célja, hogy megpróbáljon létrehozni az MSZMP ifjúsági szervezetén keresztül egyfajta közös kompromittáltsági élményt, amely elidegenítheti a rendszerváltozástól az egyszerű KISZ-tagokat, a valóban közösségek érdekében dolgozó középvezetőket is. A KISZ-vezetőképzők viszont valódi agymosó janicsáriskolákként működtek, aminek következtében számos magas rangú KISZ-káder túl puhának tartotta az állampárti diktatúrát és szívesen vett volna példát már akkor is a harmadik világ szélsőbaloldali mozgalmaitól. Így nagy respektje volt Mao Ce-tungnak vagy éppen a mai fiatal baloldal által is bálványozott Che Guevarának. Nem véletlen ennek fényében, hogy a mai műbaloldali vezető politikusok hisztérikusan követelik a jobboldaltól a kormányzat által szélsőségesnek címkézett eszméktől való elhatárolódást, ők azonban a rendszerváltozás óta a mai napig nemhogy nem hajlandók elhatárolódni korábbi szélsőbaloldali célkitűzéseiktől, sőt ápolják a tömeggyilkos Che Guevara kultuszát. „Úgy kell változtatni, hogy közben ne változzon semmi” – lehetett a szlogenje a rendszerváltozás rablóprivatizációja során a volt KISZ-nómenklatúrának. Ez feltehetően „A párt és a KISZ győzelemre visz” harcba szólító mondatnak a konzekvens továbbvitele volt. Mai napig megvan a kontinuitás a régi pártkongresszusi beszédekkel és határozatokkal. Maróthy László, a Magyar Szocialista Munkáspárt szinte napra harminckét évvel ezelőtt zajlott kongresszusán azzal zárta beszédét: „Hűség a néphez, hűség a párthoz.” A KISZ Központi Bizottságának akkori első titkára – aki az utolsó MSZMP-kormány környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztere volt – ezzel az emblematikus zárómondattal juttatta kifejezésre a KISZ és az MSZMP szoros egybetartozását.
Ha valaki érez elég türelmet magában, hogy végigolvassa a terjengősen sematikus hozzászólást, megdöbbenve tapasztalhatja, hogy kis változtatásokkal bármely mai MSZP-s frontember sztereotip reformretorikájának kommunikálására szolgálhatna. „Ha eljutunk odáig, hogy a jelenleginél jóval több fiatal teszi föl magának a kérdést: »Mivel tudom én a magam helyén az átlagnál jobban szolgálni a szocializmus ügyét? «, ha megtalálja rá a választ, és válaszát tettekre váltja, akkor majd elmondhatjuk, hogy jól halad az ifjúság nevelése.” Amenynyiben behelyettesítjük „a szocializmus ügyét” a „reformok ügyével”, akár egy Gyurcsány-beszéd kulcsmondata is szólhatna így.
Vezércikk a 7. oldalon
origo.hu
Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!
