A terrorfenyegetés permanens lebegtetésével a kormányzat különösen veszélyes vizekre evez az ország biztonsága szempontjából. Hovatovább még a legelvakultabb kormányzati szimpatizánsok sem adnak mákszemnyi hitelt sem Szilvásy György kancelláriaminiszter elmaradhatatlan bejelentéseinek. Morbid kiskondásként saját szavahihetőségét devalválja zéró szintre a kabinet, így ha valamikor tényleg lesz alapja az apokaliptikus riogatásnak, hiába jön a farkas, maradék táboruk sem veszi majd komolyan a vészjósló prognózisokat.
A másik ok, amiért nehezen lehet eldönteni, hogy nevetniük vagy sírniuk kellene-e az állampolgároknak, az összetákolt és sietősen bejelentett jogszabály-módosítások környékén keresendő. Egy felnőtt, szellemi képességeinek teljes birtokában lévő ember számára valószerűtlennek tűnhet, hogy például másokra veszélyes lehetne védőmellényt vagy sisakot viselnie különböző rendezvényeken. Kinek árthat valaki, aki biciklivel, illetve motorkerékpárral közlekedik, és ezért kénytelen a KRESZ előírásainak megfelelően bukósisakot hordani? S kiben tehet kárt egy védőmellény azon kívül, aki mondjuk gyomorszájba akarja verni? Ha nem találnánk kétes humorúnak a felvetést, feltehetnénk a kérdést: és mit csináljon az, akinek be van gipszelve valamely testrésze, esetleg orvosilag befáslizták a felsőtestét? Netán különösen veszélyes terroristagyanús elemeknek tartja a baloldali kurzus a biciklistákat és a gyengélkedő polgárokat?
Elutasított európai uniós kérés
Ugyanígy a kormányzati paranoiáról nyújt pontos diagnózist az igazságügyi és rendészeti miniszter ragaszkodása a gumilövedékek használatához. Úgy látszik, Petrétei József, a tudományos szocializmus egykori (?) avatott szakértője az utolsó gumitöltényig akarja védelmezni tekintélye romjait, mivel még Franco Frattini nyomatékos kérését sem volt hajlandó akceptálni. Hiába kérte az Európai Bizottság alelnöke, hogy szüntessék be a demokráciákban nem comme il faut harci eszközt, Gyurcsány Ferenc egyik jobbkeze végsőkig ragaszkodik hozzá. Csak annyi engedmény tétetett, hogy a rendőrök csupán lábra lőhetik ki az emberi élet kioltására is alkalmas roncsoló golyókat. Ezzel viszont indirekt módon elismerték, hogy eddig fejmagasságban is szórhatták a gumilövedékeket. Másrészt viszont így is csak a dél-amerikai banándiktatúrák szintjét sikerült megcélozni, hiszen mint Georg Spöttle nemzetközi biztonságpolitikai szakértő régebben kifejtette: kizárólag végső esetben és akkor is csak láb elé adhatnak le lövést demokratikus államokban gumilőszerrel. Mindenütt fekete humornak minősülne a kérdés, nálunk viszont sajnos nem: és mi történik, ha fiatalkorúak, gyermekek is vannak a tömegben? Nem félő-e, hogy ami a kiválasztott meglövendő felnőttek esetében lábra irányul, az a kisebbeknél a felsőtestet, illetve a fejet éri?
Külföldi fordítók már az eddigi intézkedések nyomán is rosszízű tréfára gyanakodtak volna, ha a kormányzati intézkedéseket idegen nyelvre kellett volna átültetniük. Azt a legutóbbi kormányrendeletet pedig egészen bizonyosan otromba viccnek gondolnák, amely az intézkedő rendőrrel szembeni egyedül helyes magatartást igyekszik jogszabályba foglalni. Ha ugyanis nálunk, egy uniós államban a rendőrnek semmilyen intézkedésével szemben sem szabad még passzív ellenállást sem tanúsítani, s büntetés terhe mellett mindenki köteles minden felszólításnak eleget tenni, az a közép-afrikai rémmesék birodalmába tartozik. Nem kell hozzá jogi szakértőnek lenni, hogy megállapíthassa bárki is az alkotmányellenességét annak a szabályozásnak, amelynek hallatán legfeljebb az elmaradott térségek diktátorai csettinthetnének elégedetten.
Nálunk viszont a sajtószabadság legnagyobb dicstelenségére az ilyen abszurditásokat illik komolyan venni, s mindenki rezzenéstelen arcizmokkal és gerinccel ízlelgeti ezeket a képtelenségeket a kormánypárti médiában. S valóban, éppen azzal kelthet félelmet a kormányzat, hogy nyilvánvaló a direktívák terrorisztikus jellege, így az emberek ösztönösen érzik: csak egy parancsuralomra aspiráló hatalom hozhat hasonló döntéseket.
Alig burkolt kijárási tilalom
Az egész megfélemlítő komplexum akkor áll össze koherens egésszé, ha megértjük: a műbaloldali kabinet mindent annak a célnak rendel alá, hogy az emberek ne merjenek ünnepelni március 15-én. Nagyon is a multi-miniszterelnök és csapata szándékai szerint való, hogy az állampolgárok dekódolják a kormányzat sulykolt üzenetét: alig burkolt kijárási tilalmat vezettek be. A társadalomnak a Kádár-rendszert megélt nagyobbik hányada azt is pontosan érzékeli, milyen fontos üzenete van annak, hogy a hatalom nem hajlandó válaszokat adni a jogos, a valódi célkitűzéseit firtató kérdésekre. Gyurcsány Ferenc és társai ugyanis a kézenfekvő felvetéseket elutasítják, legyen szó vizit- és dobozdíjról, kórház- és iskolapusztításról, avagy az állam polgárainak véresre veréséről és randalírozóként való elítéléséről. Éppen ezzel sugallják a Kádár-rezsimbeli áthallások iránt felfokozottan érzékeny lakosságnak, hogy nincs pardon, ha kell, minden eszközt bevetnek, amennyiben valaki nem parírozik. Gyurcsány Ferenc legutóbbi, egy cseh lapnak adott interjújában ismét kifejtette, hogy nálunk mindenki reformpárti. Ebből a logikából viszont az következik, hogy aki nem áll a reformok mellé, az csakis szélsőséges lehet. Márpedig a szélsőséges, deviáns elemekkel szemben az állam mifelénk, ugye, minden eszközzel fel szokott lépni. A régi-új műbaloldali elitnek végeredményben mindenki szélsőséges, aki kormányra akar kerülni. Ezért is szúrja végletesen a szemüket az „új többség” meghatározás, hiszen azt a maguknak fenntartott jogukat vonja kétségbe, hogy a társadalom politikai orientációját az élet minden területén uralják. S hogy mit lehet tenni, ha az országban csak elenyésző kisebbséget lehet még a legrosszabb indulattal is úgymond szélsőségesnek minősíteni? Minden erővel el kell riasztani a józanul gondolkodó, saját érdekeiket felismerő polgárokat azoktól a politikai erőktől, amelyek kormányképes alternatívát tudnak nyújtani. Ennek az elriasztási stratégiának integráns része az a kimódolt hangulati felkészítés, régi-új kádári terminológiával: agitáció és propaganda, amely hosszú hetek óta folyik egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk, március 15. előtt. Egyfajta dupla fenekű riogatás ez, amelynek egyik célja az, hogy a polgári, illetve jobboldali tömegeket visszatartsa a társadalmi összetartozást leginkább kifejező évforduló méltó megünneplésétől. A másik, minden eszközzel elérni kívánt cél az, hogy a baloldali liberális kormányzattal kapcsolatban még illúziókat tápláló tömegeket megijessze az imamalom-szerűen ismételt „zavargások, szélsőséges csoportok, Árpád-sávos zászlók” rogyásig való emlegetésével. Az MSZP–SZDSZ számára ugyanis ezek a – közvélemény-kutatási szakszóval – „bizonytalanok” kizárólag az ő vadászterületük lehetnek, akiknek nagy részét időközönként, úgy négyévente el lehet hajtani a szavazófülkékbe. Tekintettel arra, hogy a koalíció kormányzásképtelensége a politika iránt kevésbé érdeklődők számára is mind nyilvánvalóbb, hathatósabb adminisztrációs eszközöket kell bevetni. Ha már a demokratikus jogállami korlátok miatt nem tilthatnak be minden politikai rendezvényt a közlekedés aránytalan sérelmére való hivatkozással, s nem rendelhetnek el szükségállapotot, kijárási tilalmat, el kell érniük, hogy minél kevesebben merészkedjenek az utcára, továbbá, hogy húsz év után ismét féljenek a rendőröktől, és politikai véleményük kinyilvánításától is ódzkodjanak. Márpedig ehhez a szent célhoz ismét elő kell venniük a régi csodafegyvert: a megosztás taktikáját.
„Foszd meg és uralkodj”
A baloldali érzelmű vagy egyszerűen nem szilárd pártpreferenciájú embereket a polgári oldal és az úgynevezett szélsőjobboldal összefonódásának víziójával, a hagyományos értékrendű lakosságot pedig a karhatalom bevetésével akarják ijesztgetni. Palástolt céljuk az, hogy 1957. március 15-hez hasonlóan ünneplés nélküli ünnep jöjjön létre, amikor mindenki a négy fal között kénytelen maradni a fokozódó állami terror miatt. Így létrejöhetne a vágyott „békés többség”, amely hivatkozási alapul szolgálhatna az újabb, reformnak álcázott életellenes intézkedésekhez. Talán ismét előállíthatnának az emberek kihajtásával egy kormánypárti demonstrációt, mint 1957. május elsején. Így úgy tűnhetne, mintha közkívánatra, a dolgozó nép kifejezett óhajára haladnának tovább a neolenini úton.
A műbaloldali kabinet a klasszikus „oszd meg és uralkodj” elvet még tovább is fejlesztette a „foszd meg és uralkodj” jelszavával, ám nem tudott volna relatív sikereket elérni, ha a mitfahrer-média és véleményformáló álértelmiségi csapataik nem szállnának ringbe. A média-segédcsapatoknak komoly funkciójuk van az erőszakos kormánymegtartó kampányban. Egyrészt hangulati felvezetését adják a későbbi kormányzati műfelháborodásnak és megtorló intézkedéseknek. Másodsorban a „kiegyensúlyozott tájékoztatás” jegyében az utólagos argumentáció is a csatlós médiára hárul. Részint a kormányzati baklövések retusálása a reszortjuk, részint pedig a fenyegetőzések ideológiai alátámasztása. Akárcsak a több évtizeddel ezelőtti boldogtalan kádári békeidőkben. A Népszabadságban például már jóval a multi-miniszterelnök Timesnak adott antiszemitázó interjúja, majd az azt követő parlamenti, remegő szájú „őrülési jelenete” előtt megszaporodtak az Árpád-sávos zászlókkal dúsan illusztrált fotók. Olyannyira, hogy avatatlan szemlélőkben akár gyanú is ébredhetett: nem támadt-e titkolt, tudat alatti vonzalom a leghűségesebb örökös pártlapban ama bizonyos „múltba néző” tradíciók iránt. Aztán eloszlott a homály, hisz kiderült: éppúgy a kommunikációs megdolgozás része volt ez a felülreprezentáltság, mint ahogy a szélsőséges csoportok készülődése feletti ízléstelen és hiteltelen jajveszékelés is. Kis túlzással: már előre ki lehet következtetni az újabb félelemgerjesztő kormányzati bejelentéseket, ha valaki figyelmesen olvassa és nézi a koalíciótól függő sajtót. Ha megjelenik egy tudósítás a „vesztünkre esküdött ádáz hatalmak” újabb lelepleződéséről, ami hol leitatott szenvedélybeteg, hol dugóhúzóval felfegyverkezett értelmiségi képében ölt testet, mérget vehetünk rá: a kancelláriaminiszter vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal valamely vezetője elő fog állni egy bombasztikus, konkrétumokat csak elvétve tartalmazó bejelentéssel az ünnepet megzavarni szándékozó szélsőséges csoportok aktív készülődéséről. Fontos módszertani elem az is, hogy – függetlenül a televíziós csatornák őszi egyenes adásbeli képeitől – bizonyos, a kormány által sulykolt beállításokat axiómaként, megkérdőjelezhetetlen igazságként tálalnak a médiában. A kabinetnek ugyanis létkérdés, hogy az október 23-i ünneplő óriási sokaságot „felfegyverzett” tömegként állítsa be, függetlenül attól, hogy idős emberek, asszonyok, gyermekek is jelen voltak nagy számban az Astoriánál. Holott a „felfegyverzett tömeg” verzió alátámasztására a zokniba csavart faszénen, francia golyójátékon, konyhaeszközökön, férfiembernél nélkülözhetetlen zsebkésen kívül semmit nem tudtak felmutatni már az őszi évforduló idején sem. A mostani kormányzati fenyegetések fényében pedig abszurd módon úgy tűnhetne, hogy még egy körömreszelőt vagy lakáskulcsot is kockázatos lehet magánál hordania bárkinek.
A kormányzati félelemkeltő bejelentések – éppen abszurd komolytalanságuk miatt – alkalmasak lehetnek a fenyegetettségi érzés kiváltására. Ha lehetővé tesznek egy újnáci felvonulást, viszont veszélyesnek tartanak egy nemzeti ünnepi tömegrendezvényt, annak súlyos üzenete van. Miként annak is, ha a rendőrminiszter és a parlamenti többség még tárgyalni sem hajlandó a gumilövedékek EU-ellenes használatának betiltásáról. De az is üzenetértékű, ha a miniszter feljelenti a volt kormányfőt. Azután bírósági úton akarnak elégtételt venni az ellenzéki képviselőkön egy jog- és alkotmányellenes állapot megszüntetése miatt a parlamentet körülvevő olyasfajta vasfüggöny elbontásáért, amilyen csak Ecuadorban található. Az ünneptől elriasztani vágyott polgár számára mindez azt sugallja: vigyázz, mert téged is könnyen egy kalap alá vehetünk „ezekkel”.
A fenyegetőző kormány és utolsó médiacsatlósai a jelek szerint nincsenek tisztában azzal, hogy nemcsak antidemokratikus, hanem alkotmányellenes is a parlamenti ellenzék elleni hisztériakeltés. A kormányképes alternatíva létjogosultságának kétségbevonása egyenértékű a többpártrendszeren alapuló demokratikus államrend elleni uszítással. Mégsem szabad félniük az embereknek. A magát alaptalanul baloldaliként meghatározó hatalom viszont 1956 óta retteg a békés, nagy tömegektől.
origo.hu
Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc utódja
