Igazságtalan öngondoskodást elvárni tőlünk

Legfőbb kárvallottjai az egészségügyi reformintézkedéseknek a nyugdíjasok. Az egészségügyi kormányzat elvakultan csak a pénzmegtakarítást (elvonást) tartja szem előtt. Az öngondoskodás a legújabb lózung. Lényege nagyjából így hangzik: az állampolgárnak meg kell értenie, hogy az öngondoskodás az egészségügyben is alapvető követelmény. Ez az egészségügyi kormányzat olvasatában és intézkedéseiben azt jelenti, hogy mostantól mindenkinek hozzá kell járulnia az egészségügyi ellátás finanszírozásához. Meg kell tanulnia az állampolgárnak, hogy semmi sincs ingyen (népnevelés).
A megszorítások kidolgozói egy lényeges körülményről nem óhajtanak tudomást venni. Mi, nyugdíjasok, már többszörösen megfizettük az idős korunk egészségügyi ellátásának ellenértékét! Emellett még gyermekeinket is eltartottuk, felneveltük. A „reformerek” most úgy viselkednek és beszélnek, mintha semmi ismeretük nem lenne arról, hogy egy nyugdíjas után a munkáltatója évtizedeken keresztül a bruttó bérének 20-25 százalékát fizette be az egészségbiztosítóba, járulék címén. Tőle pedig a bruttó bérének 4-10 százalékát vonták le ilyen jogcímen. Ehhez jött még a rendszerváltás után a havi több ezer forintos egészségügyi hozzájárulás (eho). Mindezt azzal az indokkal magyarázták, hogy ennek fejében majd a nyugdíjaskorban is színvonalas ellátást nyújtanak. Most pedig azt a hátborzongató nézetet hirdetik, hogy csökkenő népszaporulat miatt veszélyben van a társadalombiztosítás. Még pontosabban: a felnövekvő generációk nem lesznek képesek a nyugdíjasok ellátásának fedezetét előteremteni.
Közismert, hogy egészen mostanáig kötelezően írták elő a központosított tartalékolást. Magyarázatuk is volt: az állami kézben lévő gondoskodás az igazán megbízható. Kötelezően a kecskére kellett bíznunk a káposztát. Joggal tehetjük fel ezek után a kérdést: hol van a megtakarított pénzünk? Mi lett annak a sorsa? Mire használta fel az állam, ha most olyan üres a kassza? Netán azt is ellopták, elprivatizálták tőlünk? Ennek illene utánajárni az illetékeseknek, és megtalálni a bűnösöket.
A „reformerek” szívesen és gyakran hivatkoznak a tőlünk fejlettebb országok gyakorlatára. A baj csak az, hogy példáik legtöbbször hamisak, megtévesztők, a lényeget hallgatják el. Nem szólnak arról, hogy az ő megtakarításaikat nem lopták el, hanem tisztes hasznot hozó befektetési alapokban kamatoztatják. Még ha jelképes összeget ott is kell fizetni a biztosítottaknak, alapjaiban a központosított megtakarításból fedezik a biztosított nyugdíjasok egészségügyi ellátását. A kialakult helyzetben jelentős szerepet játszott – és játszik jelenleg is – a baloldali média. Igen szégyenteljes a szerepük azoknak a közgazdászoknak is, akik ájtatos manóként hirdették évtizedeken keresztül a szolidaritás elvét, és hallgatták el azt, hogy hogyan juthattunk el addig, ahol most tartunk. Az ország tönkretétele idején a többségük falazott, jobb esetben hallgatott. Most aztán előbújtak, és bölcsen hirdetik újabb elméletüket, amelynek lényege az öngondoskodás.
Vörös Miklós
nyugdíjas, Nagykanizsa