Szlovák névferdítés

Hatalmas iramban igyekszik pótolni a többi európai nép XIX. században megélt nacionalizmusát a Csehszlovákiából néhány éve kilépett Szlovákia. Erre számos viszszás példát adott a közelmúlt. Elég csak a pozsonyi dómban a magyar idegenvezetőkkel történtekre vagy a megvert nyitrai magyar leány körüli eseményekre gondolnunk. A szlovák igyekezet kiterjed arra is, hogy létrehozzák nem létező saját történelmüket. Érthető, hiszen Jánosikkal és Hurbánnal nehéz történelmet írni. Ezért elhatározták, hogy mindenki, aki Szlovákiában született, az szlovák. Sajnos a szlovák történészek ezt az elvet a múltra is szeretnék kiterjeszteni. Ennek a gyakorlatnak vannak torzszülöttei, amit a Frantisek Rákóczi névhasználat példáz, vagy Krasznahorka, ahol a prospektus szerint a „szlovák főurak” fegyverrel védték a Nyugatot a töröktől stb.
Egy ebbe a körbe tartozó jelenséget szeretnék szóvá tenni, amely csak keveseknek tűnik fel, de sérti a magyar múltat. A pozsonyi egyetemen a történelem segédtudományainak professzora, Jozef Novak már vagy húsz éve megjelentetett egy könyvet, amelyben a felvidéki történelmi családok neveit egyszerűen szlovákra fordította. Nem kell mondanunk, hogy ez nemcsak teljesen tudománytalan, de félrevezető is. A Kubinyi család nem azonos a Kubinszky családdal, de semmiképpen nem „szlovákosabb”. A témát azért említem, mert magam is művelője vagyok ennek a tudománynak. Több igen részletes könyvben, okleveles hitelességgel dolgoztam fel a vidéki családok történelmét. Többek között például a történelmi Magyarország részeként ismert Liptó vármegyéről 2000-ben jelent meg könyvem (Liptó vármegye nemes családjai).
Az említett professzor tollából 2004-ben Pozsonyban jelent meg a Lexikon erbov Slachty na Slovensku sorozat II. kötete Liptó megye családjainak címereiről, melyben a szerző a korábbiakat ismétli meg. Úgy vélem, hogy nem lehet szó nélkül elmenni a torzítás mellett. Sajnos a témában illetékes Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság néma maradt, vezetői nem akarták a professzort megbántani. A főtitkár személyesen keresett fel, hogy ezt elmondja. Ezek szerint egy szlovák professzor fontosabb lenne egyes magyar történészek számára, mint a magyar történelem?
Rendkívül elegáns, a sorozat korábbi, Trencsén megye családjait tárgyaló részével azonos kivitelben készült a kötet. A címereket Ladislav Cisarik rajzolta igen magas színvonalon. Megjegyzendő, hogy ezek sokkal szebbek, heraldikailag sokkal korrektebbek, mint az előző Trencsén megyei kötetben. Örvendetes, hogy a könyv tartalmazza a családok előnevét is. Ez a nemes családoknál a „névjegyhez” tartozik. Sajnos ezzel ki is merült az, ami a könyvben dicsérhető, a családtörténet számára ugyanis alig találunk új adatot. Különösen, ha összevetjük a Budapesten évekkel ezelőtt megjelent oklevelekre hivatkozó, részletes családfákat tartalmazó azonos témájú kötettel. De visszalépést jelent Frederik Federmayer Trencsén megye családjait ismertető említett könyvéhez képest az is, hogy az egy 1596. és egy 1646. évi megyei összeírásra, vagyis hiteles forrásra támaszkodik, ezzel szemben Novak könyvénél nem ismeretes a szerkesztés alapja. Talán így kerülhetett a családok közé többek között a Liechtenstein német hercegi család, amely soha meg sem fordult Liptóban.
A mű legnagyobb baja azonban a családnevek írásmódja. Ebben Novak hű maradt az 1980-ban megjelent korábbi művében követett elvekhez. A családneveket ugyanis szlovákosította. Az ő tollából az Andreánszky család Ondrejsky, a Palugyay Paludsky, a Pottornyay Podturnánsky, a Szentiványi Svatojansky stb. Hanák Péter történészünk már az előző könyvnél tiltakozott, és a Magyar Nemzetben elfogadhatatlannak nevezte ezt a módszert. A szerző által azóta is követett gyakorlat nemcsak tudománytalan, de nevetséges is. A nemzetiség kérdése a genealógiára nem alkalmazható. A nemesség feudális intézmény volt, abban a korban nem ismerték a nyelvi alapon álló nemzetiség fogalmát. A középkorban például a lovagrendeknél nyelvekről beszéltek, mint a rodoszi lovagi házak esetében. A nemzet mai értelmezése a francia forradalom terméke, visszamenőleges alkalmazása anakronizmus. A családnevek írásmódja a XVIII. századra állandósult, az a család elidegeníthetetlen személyi tulajdona lett. Önkényes megváltoztatása személyiségi jogokat is sért. A címertan tudománya pedig megkívánja használójának azonosíthatóságát. Ez pedig a nevek pontos alkalmazása nélkül lehetetlen.

A szerző genealógus