Voluntarizmus a csúcson

Két igen fontos kérdést tűzött napirendre a csütörtökön kezdődött európai csúcsértekezlet: a klímaváltozás lassítása érdekében teendő intézkedéseket és az úgynevezett berlini nyilatkozat előkészítését, amely formálisan ugyan az unió alapításának ötvenedik évfordulóját hivatott ünnepelni, ám valódi célja az európai alkotmány sírból való visszahozása. Angela Merkel, az unió soros elnöke megismételte azt a véleményét, hogy a megújuló energiaforrások húsz- százalékos arányának biztosítására az EU-nak kötelező jellegű célokat kell kitűznie. Véleményével nem volt egyedül, José Manuel Barroso bizottsági elnök szintén azt hangsúlyozta, hogy „Moszkvától Washingtonig azt lesik, hogy vajon megbízhatók vagyunk-e? Sokkal meggyőzőbb, ha kötelezően elérendő céljaink vannak, mintha csak irányszámokat adnánk meg”. Ugyanakkor mások megkérdőjelezik a célok realitását. Ernest-Antoine Seilliere, a brüsszeli székhelyű üzleti szövetség, a Business Europe elnöke például az ambiciózus célok társadalmi következményei miatt fejezte ki aggodalmát. „Ami a megújítható energiaforrásokra vonatkozó kötelező előírásokat illeti, senkinek sincs a leghalványabb elképzelése sem arról, hogy az mennyibe fog kerülni”. A kötelező célok, tette hozzá, munkahelyek elvesztéséhez vezethetnek az egész kontinensen. A magyar miniszterelnök sajtótájékoztatóján egy, a „húszas” számok realitását firtató kérdésre azt felelte, hogy „A bizottság és a tanács elé kerülő dokumentumok mögött sokféle számítás van, átlagosan európai szinten ezt a mértéket nem kérdőjelezte meg egyetlenegy komoly szakértő sem.” Ez elég nagy baj, mert ezeknek a számoknak – különösen, ha az atomenergia fokozottabb felhasználását elvetik – semmilyen realitásuk nincs. Amikor Barroso a megbízhatóságról beszélt, megfeledkezett arról, hogy Moszkvától Washingtonig nem azt lesik, és nem az ad hitelt az uniónak, hogy vajon a kitűzött célok kötelező erejűek-e, vagy sem, hanem az, hogy amit eddig kitűztek, hogyan teljesült. Például az a kötelező cél, hogy a kiotói egyezmény keretében 2010-re nyolc százalékkal csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását? Nos, három évvel a kitűzött határidő előtt, a kibocsátás nemhogy csökkent volna, de növekedett. 2000-ben az Európai Tanács azt a célt tűzte ki, hogy 2010-re az unió „a világ legversenyképesebb, leggyorsabban növekvő, tudásalapú gazdasága” lesz „amely képes arra, hogy fenntartható gazdasági növekedés mellett jobb munkahelyeket és nagyobb szociális kohéziót biztosítson”. Már csak három év van hátra, mi valósult meg belőle?
A magyar történelemből jól ismert az a voluntarista gazdaságpolitikai gyakorlat, amikor a politikai vezetők azt hiszik, hogy minden megoldható, csak akarni kell. „A népgazdaság gyorsabb ütemű fejlődését a rejtett tartalékok fokozottabb feltárása, a szocialista munkaverseny, az újító- és Sztahanov-mozgalom kibontakozása, a szovjet szocialista termelési tapasztalatok és munkamódszerek mind szélesebb körű alkalmazása tette lehetővé” – mondja az első ötéves terv felemeléséről szóló 1951. évi II. törvény. Most Barroso arról beszél, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása 2020-ra akár 30 százalékkal is csökkenthető, ha az Európán kívüli fejlett országok is kitűzik ugyanezeket a célokat. Ahogy Magyarországon 1951-ben, úgy most is az unióban a szakértők látják a célok teljes irrealitását, de meghallgatta, meghallgatja bárki is a szavukat? A politikai érdekek és a politikusok a racionális gondolkodás felett állnak. Ahogy akkor a tervek, most a piac mindenhatóságában bíznak.