A becsület tőkéje kevés volt

A liberális Fodor Gábornak harmadszori nekifutásra sem sikerült elnyernie az SZDSZ elnöki posztját. De az is igaz, hogy eddig soha ilyen közel nem volt – és tegyük hozzá gyorsan, soha többé nem is lesz – hozzá. Már az is meglepetés volt, hogy az első választási fordulóban szavazategyenlőség alakult ki. Ha három vidéki Fodor-szavazó – a legenda szerint – nem siet el egy lagziba mindjárt az első forduló előtt, és ha velük együtt a második fordulót is kivárják mindannyian, akik Fodort akarták elnöknek, akkor ő nyer. Ha. De nem voltak annyira eltökéltek. Pedig lélektanilag Fodor volt az esélyesebb az első forduló után, hiszen versenyben maradt esélytelenebbként, akit nem támogatott az egykori Mérleg utcai kemény mag.
A kemény mag Gyurcsány Ferenc embere mögött sorakozott fel. Mint azt Debreczeni József Gyurcsány-könyvéből tudjuk, a kádkőgyáros kormányfő találta meg a liberális holdudvarból a Csillag-hullás után gazdasági miniszternek az – addig csak kétes és gyanús körülmények között milliárdos állami beszállításaival feltűnést keltő – elenderes Kókát. Azután Kóka egy hullámhosszon hazudozott Gyurcsánnyal a sikeres és dübörgő gazdaságról, a minket irigylő fél Európáról. És bár a hazugságok ordenáré hangvételű őszödi elismerésének kiszivárogtatása után a leleplezett hazugságözön mára „igazságbeszéddé” vált, az, hogy most a másik hazudozóból is sikerült pártelnököt gyártani, azt bizonyítja, hogy nem változott itt semmi. Az utolsó szál remény is elszállt arra, hogy a kisebbik koalíciós párt valamit is fordítson a szociális és szabadságjogainkat nap mint nap csorbítani igyekvő, a gumilövedékes féldiktatúra egyre több jeleit mutató kormányzati politikán.
Fodor Gábor utolsó elnökjelölti kampánybeszédében szelíden mosolyogva vágta az SZDSZ-es küldöttek szemébe az adu ászt, ami miatt akár meg is választhatták volna, vagy ami miatt, mint utóbb kiderült: ismét elbukott. „Itt állok előttetek. Nekem ez a tőkém, amit most itt láttok, mert nekem nincs más tőkém, csak a becsületem” – mondta Fodor, és ez a két mondat, gyanítom, szállóigévé fog válni. A becsület és a húszévnyi közéleti tapasztalat, a mindvégig következetes, elvszerű és ezért kiszámítható politikai tevékenység nem nyom többet a latban a mai SZDSZ-ben, mint a dübörgő, semmitmondó, Hankook gumiabroncs-bróker kalandorgyanús figura súlya, ha Gyurcsány vállán áll a Mérleg utcai fiúk mérlegére.
Mert nincs kétségem afelől, ha a régi alapító SZDSZ-es atyák közül egy-két fajsúlyosabb politikus Fodor mellé áll, akkor Fodor nagyarányú győzelmet arat. Vagy ha Kis János, aki a D–209-es ügy után besokallt az SZDSZ elvtelenségétől, és kilépett a pártból, szombaton ott lehetett volna, és emlékeztette volna a küldötteket azokra az alapelvekre, amelyek miatt egyáltalán párttá szervezték a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, ma ismét – a magyar nemzeti liberálisok számára is – reményre jogosító párt lehetne az SZDSZ. És akkor talán a 10 százalék sem lenne csalfa remény a szabad demokrata hívek számára. Vagy akár annál több egy mindkét irányban szabad vegyértékekkel rendelkező, igazi középpárttal. Ennek a reménye oszlott végleg semmivé szombaton.
Amúgy a Fidesz háza táján jó okkal örülhetnének Kóka János megválasztásának, ha ott minden a legnagyobb rendben menne. Ha már felállt volna az árnyékkormány, és ha már a KDNP is legalább az SZDSZ-nek megfelelő népszerűségnek örvendene a közvélemény-kutatásoknál. Mindenesetre némi reményt ad az, hogy legalább most senki nem reagált úgy Kóka megválasztásának hírére a legnagyobb ellenzéki párt politikai boszorkánykonyhájának környékéről, hogy nekik a pannon puma maga „a lottó ötös”. Akkor is örömteli ez a visszafogottság, ha a 90-es évek elején még egy másik SZDSZ-t elnöklő, a különböző irányultságú platformokba tömörült és onnan egykor furkálódó Mérleg utcai fiúk által igencsak megpörkölt Tölgyessy Péter most független elemzőként vélhetőleg nem tévedett, amikor azt a véleményt fogalmazta meg: „nem biztos, hogy Kóka János volt a legjobb választás”. Merthogy „a párt nagyon nehéz helyzetben van, belső megosztottsága mellett meg kell küzdenie a vidék elvesztéséből és a gyurcsányi modernizálás népszerűtlenségéből fakadó nehézségekkel is”. Mintha nem ez lenne a helyzet több mint tíz éve! Aztán mégis mindig elérték az öt százalékot, sőt 2002 óta lényeges ügyekben – oktatás, egészségügy, szociálpolitika, kultúra, infrastrukturális fejlesztések – az történik a kormányzati politikában, amit ők akarnak. Nem beszélve arról, hogy az SZDSZ klasszikus médiapárt, amely – készségesen kiszolgálva a multinacionális nagytőke étvágyát – mindig számíthat a multik által működtetett magyarországi média kitüntetett figyelmére, az öt százalék eléréséhez elengedhetetlenül szükséges jóindulatra. Hogy is fogalmazott Kóka János patrónusa és cimborája, Gyurcsány Ferenc 1996-ban a Kápé című gazdasági hetilapnak?
„Tíz év múlva a világot Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani. A politikusok azért vannak, hogy az országban élők érdekeit olyan módon hangolják össze, hogy béke legyen. Kinek lesz akkor nagyobb az érdekérvényesítő képessége? Annak, aki alkalmazottként százezer forintot keres, vagy aki mögött egymilliárd forint van? Nyilván az utóbbinak. (…) Nagyon fontos a pénz! Nem hiszek azoknak, akik morálisan akarják megváltani a világot. Abból előbb-utóbb hazugság lesz, a hazugságból meg zsarnokság. Azokban hiszek, akik azt mondják, én ilyen vagyok, ezek az érdekeim, s ezért viselkedek így.”
Ezt a „magvas gondolatot” még 2002 elején találtam meg, és az „Apró család Medgyessy hátterében” című írásomban közöltem újra, hiszen már akkor látszott, hogy Medgyessy Péter csak egy előretolt bástya Gyurcsány hatalmi ambícióinak megvalósítása érdekében. És már akkor felhívtam a figyelmet a Gyurcsány érdekeltségű cégek és az SZDSZ-es holdudvar egyik legfontosabb gazdasági háttéremberének, Virág Attilának a Gyurcsánnyal való üzleti kapcsolatára, vagyis tisztán látható volt, milyen gazdasági érdekszövetségek húzódnak a szocialista–liberális politika paravánja mögött.
Volt esélye tehát a politikai rátermettség mellett „csak” a becsület tőkéjét felmutatni képes Fodor Gábornak? Vagy nem volt esélye? Mindenesetre erkölcsi győzelemmel ért fel a szavazategyenlőség csodája. Ami csak arra elegendő, hogy reményt adjon az SZDSZ „jobbik felén” túl a társadalomnak is, hogy meg lehet verni őket. Hittel és összefogással. Sőt, tanulni is lehet Fodor kudarcából: nem elég hitelesnek lenni, nem elég jó választási programmal rendelkezni, üzemszerű szervezéssel, fegyelmezett, kitartó munkával el kell érni, ki kell harcolni a kitűzött célt. Még kiegyenlített küzdelemnél is rá kell tudni tenni egy lapáttal, magunk mellé kell állítani még egy-két ingadozó embert, és a már megszerzett lelkeket foggal, körömmel magunk között kell tartani.
Az ellenzék vezető ereje például észrevehetné: a 2006-os parlamenti választási bukásában bőven benne volt a korábban hosszú éveken át a párton belül politizáló, ám partvonalon kívülre szorított, a saját környezetének véleményére erős hatással lévő, kegyvesztett, megsértett emberek Fidesz ellen fordulása.