Csalóka pártpreferenciák

Rájár a rúd a Gyurcsány–Kóka-kormány tagjaira. Többek között ez a tanulság is levonható a nemrég közzétett, a politikusok népszerűségét vizsgáló közvélemény-kutatási adatokból. A kabinet tagjai közül mindössze Kiss Péter munkaügyi és Göncz Kinga külügyminiszternek sikerült negyven százalék fölötti kedveltségi mutatót produkálnia. A többiek a vert mezőnyben szerénykednek. Az MSZP és az SZDSZ vezetői közül azok a politikusok örvendenek aránylag nagyobb elismertségnek, akik nem viselnek kormányzati tisztséget. Szili Katalin egyedüliként akár népszerűnek is tekinthető a maga ötvenegy százalékos indexével. Akár kifizetődő is lehet a házelnök számára a Gyurcsány Ferenc párton belüli ellenlábasának szerepe.
A választók politikai preferenciáinak alakulását, akárcsak az őszödi beszéd után, ezúttal sem az utcán zajló események befolyásolták, hanem az előző ciklus felelőtlen kormányzásának következményeként előálló megszorító intézkedések. Gyanítható, hogy az államháztartás válságával már a választások idején is tisztában lévő Gyurcsány eleve úgy kalkulált a kormányalakítás során, hogy a ciklus első egy-két évében jelentős népszerűségvesztést kell majd elszenvednie. Az MSZP megítélésének ilyen mértékű romlása viszont alighanem a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta. Az utóbbi hetek fejleményei azt sugallják, hogy a koalíció iránt megnyilvánuló össztársadalmi ellenszenv előbb-utóbb felőrölheti a kormánytagok némelyikének idegeit.
A 2006. tavaszi parlamenti választások megnyerése nem kis részben a Gyurcsány körül kiépülő és akkoriban szinte hiba nélkül teljesítő kommunikációs gépezetnek volt köszönhető. Mára ez a csodafegyver oly mértékben használhatatlanná vált, hogy több esetben visszafelé sült el. Elegendő a kijelölt új kormányszóvivő gyors bukására gondolni. Hasonló melléfogás volt a Szilvásy György-féle álmerénylőkkel és fantomterroristákkal sakkban tartani a Fideszt. A „radikális ellenzék” véget nem érő ostorozása vagy a Fideszhez kötődő értelmiségiek állandó sértegetése szintén nem hozta meg azt a nyereséget, amit a miniszterelnök körüli érdekkörök mindettől vártak. A kormánypártok tűzön-vízen át kitartó kemény magján kívül nem sokan maradtak, akik továbbra is megalkuvás nélkül készek támogatni a gyurcsányi politizálás sajátos cikkcakkjait. A „verjük le az ellenzéket” stílusú kirohanások csak addig számítanak hatásos fegyvernek, ameddig demagóg ígérgetés és osztogatás is társul melléjük. Amikor viszont a jóléti rendszerváltás árát fizettetik vissza kamatostul, akkor a Fidesz ostorozása és a szűnni nem akaró öndicsérgetés inkább visszatetszést kelt a jóérzésű emberekben.
Mára olyan mélységbe süllyedt a két kormánypárt és az ezeket irányító politikusok megítélése, ahonnan kiindulva nagyon nehéznek tűnik a 2010-es parlamenti választások megnyerése. De a felméréseknek van egy másik, korántsem biztató oldala is. Nem csupán a koalíciós pártok politikusai iránt nyilvánul meg közömbösség vagy ellenszenv, az ellenzéki pártok meghatározó személyiségeinek megítélése sem sokkal kedvezőbb. A Fidesz legtöbb országosan ismert vezetője jobban áll ugyan, mint a hasonló párttisztséget vagy szakpolitikusi szerepkört betöltő szocialista funkcionárius, ám ideálisnak nevezhető népszerűségi mutatóik nekik sincsenek. Bár az MSZP-vel ellentétben a Fidesznek sikerült megőriznie a 2006 tavaszán mögötte felsorakozott szavazók bizalmát, a koalíciós pártokból kiábránduló tömegek szimpátiájának megnyerése nehéz feladatnak tűnik.
A Fidesznek feltétlenül javítania kell mutatóin, meggyőzve a Gyurcsány-rendszerből kiábrándulókat, hogy nagyobb szakértelemmel és eredményességgel tudna kormányozni ellenfelénél. Ellenkező esetben Damoklész kardjaként fog a feje fölött függni a szocialisták újbóli megerősödésének veszélye. Ne feledjük, hogy a kilencvenes években a Bokros-csomag vagy 2004 őszén az európai parlamenti választások elvesztése után egyaránt talpra tudott állni az MSZP, visszacsábítva korábban elvesztett híveit. Utóbbi esetben sikerült is megőriznie a parlamenti többséget. A Fidesz a 2006. tavaszi megméretésen a rosszul megszervezett kampány és az ezzel társuló durva személyi és kommunikációs hibák miatt maradt alul. Önáltatás azt hinni, hogy a vereség oka csupán a Gyurcsány-kormány hazugságokra épülő sikerpropagandája volt.
Jelenleg az MSZP–SZDSZ-koalíció meggyőző fölénnyel vezet az elkövetett baklövések tekintetében. Az utóbbi hónapokban szinte minden gondosan megtervezett lépést rossz ütemben hajtott végre a kormány, nem beszélve a már-már kacagtató kommunikációs melléfogásokról. Egyre több a kínos elszólás, a botrányos ügy, folyamatos a korrupciógyanús szemét halmozódása. A rágalmak tüzében hevített, antiszemitizmussal és a szélsőséges erőkkel való együttműködéssel megvádolt Fidesz azért áll sokkal jobban a közvélemény-kutatási felmérésekben, mert a parlamenti választási kampánnyal ellentétben most egyetlen végzetes hibát sem követett el. Amennyiben viszont valamilyen csoda folytán bejönne Gyurcsány számítása, és a ciklus második felében valóban fellendülő pályára állna a magyar gazdaság, akkor újra kétesélyessé válhatnak a 2010-es parlamenti választások. Javuló – és természetesen nem meghamisított – makrogazdasági adatok mellett sokkal könynyebb győzelmi propagandát folytatni.
1998-ban döntően hozzájárult a polgári erők győzelméhez, hogy a jobboldali szavazótábor egésze kész volt felsorakozni a Fidesz mögé. Akkor a társadalom valamennyi szegmensében kisebb volt a párt vezetőinek elutasítottsága, mint a szocialistáké. Ez a tényező jelenleg korántsem olyan egyértelmű. Ha a politikai preferenciáikat tekintve bizonytalan szavazókat és a centrumban lévő csoportokat vesszük szemügyre, akkor hamar kiderül, hogy közel sem olyan kedvező a Fidesz megítélése, ami feltétlen garanciát jelentene egy választási győzelemre.
Nem szabad alábecsülni az MDF megerősödésének esélyét. A közvélemény-kutatási felmérések adatai szerint ma Dávid Ibolya a legkedveltebb magyar politikus. Mindez akkor is intő jel, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az MDF elnök asszonya lassan egy évtizede törzsvendégnek számít a népszerűségi listák élmezőnyében, miközben a fórum a mai napig nem tudott elmozdulni az ötszázalékos párt pozíciójából. Dávid Ibolya olyan rétegeket is meg tud szólítani, amelyeket a kettészakadt hazai viszonyok között a Fidesz jóval nehezebben érhet el. Ha az előbb említett nagypártellenes, a politikai centrumban összetorlódó szavazók támogatásával sikeresen szerepel az MDF a következő parlamenti választásokon, és hajlandó lesz csatlakozni egy Fidesz-ellenes entente cordiale-hoz, akkor újfent a szocialisták kormányon maradásának esélyei erősödhetnek meg.
Nem szabad olyan helyzetnek előállnia, amelyben úgy áll össze egy antiorbánista egységfront, hogy eközben a polgári szövetség éppen a kulcsfontosságú centrumból szorul ki. Ennek elkerüléséért minél előbb el kell érni, hogy ne csak a protesthangulat tartsa a népszerűségi listák élén a pártot, hanem a kormányzóképesség terén is döntő fölénybe kerüljön balliberális ellenfeleivel szemben. Különösen odafigyelve azokra a tavaly még kormánypártinak számító szavazókra, akik eldöntötték, hogy soha többé nem adják voksukat a hazugságokra. Ők most új igazodási pontot keresnek maguknak. Perdöntő lehet, ki mellé fognak állni.