Mentőhelikopter szállt le csütörtök délután nem sokkal fél három után a szolnoki Kossuth téren – adta hírül múlt hét csütörtökön a Magyar Nemzet. A helyszínen többen is sírva nézték végig, amint a kisfiút próbálták újraéleszteni.
Elárulta a Kossuth téren balesetező fiú édesapja, hogy milyen állapotban van a gyermek a súlyos balesete után
El akarta oszlatni a találgatásokat.

Időközben azonban elárasztották a közösségi médiát a vad találgatások. A Szoljon ezért megkereste a fiú édesapját, és arról kérdezték, hogy pontosan mi történt, és arról is, hogy most milyen állapotban van a fiú. A névtelenséget kérő édesapa elárulta, a most tizenhét éves fiút levették a lélegeztetőgépről, stabil állapotban van, és nem kell megműteni. Azonban agyrázkódása van és sokat alszik.
Ha minden így halad, pár napon belül lekerül az intenzívről
– hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy a fiút nem kellett újraéleszteni, ugyanis még a helyszínen magához tért.
További Belföld híreink
Elárulta azt is, hogy a fia a barátjától kapta kölcsön a rollert, és bár bukósisak is volt, azt a fiú nem vette fel. Kiemelte, nem vitatják a fiú felelősségét az ügyben, azonban a helyszínen van olyan körülmény, amelynek köze volt a balesethez. A helyszínen készült fotókat ide kattintva, a Szoljon cikkében nézheti meg.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Most kapaszkodjon meg mindenki: a bíróság szerint nem politikai indíttatásból támadta meg a fideszes aktivistát a snicceres plakátrongáló + videó
Ezért aztán nem is rendeltek el kényszerintézkedést.

Felszámolták a Pest vármegyei családi drogbizniszt
Egy anya osztotta tovább a fiától beszerzett drogot.

Nem hozott áttörést a Berki Krisztián halála miatt indult nyomozás
Talán sosem derül ki, ki volt a 2022-ben elhunyt celeb dílere.

Több mint ezerhatszáz koronavírus-árvát támogat a Regőczi-alapítvány
A pénzbeni támogatás mellett a családok mentális egészségére is figyelnek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Most kapaszkodjon meg mindenki: a bíróság szerint nem politikai indíttatásból támadta meg a fideszes aktivistát a snicceres plakátrongáló + videó
Ezért aztán nem is rendeltek el kényszerintézkedést.

Felszámolták a Pest vármegyei családi drogbizniszt
Egy anya osztotta tovább a fiától beszerzett drogot.

Nem hozott áttörést a Berki Krisztián halála miatt indult nyomozás
Talán sosem derül ki, ki volt a 2022-ben elhunyt celeb dílere.

Több mint ezerhatszáz koronavírus-árvát támogat a Regőczi-alapítvány
A pénzbeni támogatás mellett a családok mentális egészségére is figyelnek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!