Pulit cseréltek dalmatára férfi pólósaink a vb-döntő előtt, és e gesztus ugyan a közös 2012-es labdarúgó Eb-pályázatnak szólt, mi rövidebb távon is biztató jelként értékeltük. Úgy kalkuláltunk, hogy a horvátokból hiányzik majd az az érzelmi plusz, amely a szerbek elleni elődöntőben tüzelte őket, és „laboratóriumi körülmények” között jobbak a mieink. Ám a számításba több hiba csúszott. Csapatunk rossz hatásfokkal használta ki emberelőnyös helyzeteit, azonos létszám mellett is gyengén lőtt középtávolról, a „nagyágyúk”, Benedek, Kásás és Biros szinte mindvégig hallgattak. Ám még így is az utolsó pillanatokig megmaradt a nyerési esély, mert a védekezés működött, a kapuban Szécsi nemcsak a kötelezőt fogta, hanem az idő előrehaladtával azon felül is egyre többet, elöl pedig két kipattanót sikerült „bónuszként” gólra váltani Varga Dániel és Szívós Márton révén.
Ők ketten szentesíthették volna végső diadalunkat is. Mert bár a horvátok 1-0-ra, 3-2-re, majd félidőben 4-3-ra vezettek, és 5-5-ig ezután is tartották a lépést, a hajrában egyre vékonyabb szalmaszálba kapaszkodtak. 7-5-nél Varga Dániel, 7-6-nál Szívós úszott meg ziccerben, és bármelyikük betalál, Magyarország 1973 és 2003 után harmadszor is világbajnok. Csakhogy Vican mindkét labdát elcsípte; nem is az a legnagyobb dicsérete, hogy a rendes játékidőben 63 százalékot védett össze, hanem hogy akkor és azt hárította, amit igazán kellett. Neki köszönhetően nem lett se 8-5, se 8-6, 7-7 viszont igen, és Smodlaka próbálkozásánál még Szécsinek kellett nyújtóznia, hogy el ne úszszon az arany. A menthetőt ekkor még megmentette, de a 7-7 utáni hosszabbításban a menthetetlent már nem: Markovic duplájára csupán Kiss Gergely válaszolt szabaddobásból, így Horvátország e 9-8-cal első vb-elsőségét ünnepelte.
A magyar válogatott pedig 2005 után második vb-döntőjét siratta el – Kemény Dénes évtizedes kapitánysága során négyből a harmadikat –, úgyhogy a keserűségre több ok is kínálkozik. Mint ahogy a vigasztalódásra is – elég Keménynek azt az aforizmáját idéznünk, amely szerint egy verseny nem a fináléval kezdődik, hanem el is kell jutni oda –, de ezek felkutatása ilyen helyzetekben legalább néhány napot vesz igénybe. Női pólósaink számára pedig talán heteket, hónapokat, mert ők végül a bronzról is lemaradtak: 9-8-ra kikaptak az oroszoktól, így negyedikek lettek.
Nem hittük volna, hogy még így is előkelőbb helyen zárnak, mint Cseh László 400 vegyesen, mégis így történt. A szám montreali címvédőjétől ugyan legfeljebb kincstári optimizmussal várhattuk, hogy legyőzi Michael Phelpst, de a második helyezés abszolút jogos reménynek tűnt. Ha Laci, terveihez híven, megjavítja saját legjobbját, azaz ismét Európa-csúcsot úszik, ezt meg is kaparintja; az újabb kozmikus világrekorddal (4:06.22) pályafutása tizenhetedik vb-aranyát besöpört Phelps megszorítására persze azzal sem lett volna esély, de Cseh önmagától is öt másodperccel gyengébb volt. Nem csoda, hogy így négyen is megelőzték – Kerékjártó Tamást pedig heten, ő 8. lett –, de mielőtt a medence aljába döngölnénk, legalább két megjegyzés ide kívánkozik: 1. a magyar úszóküldöttség egyetlen érmét így is ő szerezte, hiszen 200 vegyesen harmadik lett; 2. a melbourne-i úszó vb-n Európa egészét súlyos kudarc érte.
Mentségként megemlíthetjük, hogy a viadalt a földkerekség másik felén, szokatlan évszakban, illetve hónapban, márciusban rendezték, de ne feledjük, hogy a jövő évi olimpia házigazdája Peking, az úszódöntők időpontja pedig helyi idő szerint kora reggel. És mondani sem kell, az olimpián – ez úszóinkra és vízilabdázóinkra egyaránt igaz – nem a vereségeket szeretnénk ésszerűen megmagyarázni, hanem a győzelmeket esztelenül ünnepelni.
origo.hu
Magyar Péter véleménye 180 fokos fordulatot vett ebben a fontos kérdésben
