A bulvármese komisszárnője

Az emberiség mesefüggő. A bulvár- és pletykasajtó nemcsak azért tud hülyét csinálni a kor emberéből, mert a néző, az olvasó nem akar felnőni, nem akar szembenézni azzal, ami az országban és a világban történik, gondolkodni meg végképp nem akar, inkább rissz-rossz pletykákba temetkezik, hanem azért is, mert nem tudunk meglenni mese nélkül. Minden kornak van meséje, amely arról szól, miben hisznek, vagy miből ábrándultak ki, vagy mitől félnek az emberek, és van mesemondója is. A családi, kisközösségi boszorkányos, tündéres, királylányos meséket felváltották a regénymesék, aztán a filmmesék, a mi legfőbb mesemondónk meg a bulvár- és pletykasajtó lett. Az archaikus mesék még a kivívott sorsról, a belső béke megszerzéséről szólnak, a későbbiekben egyre nagyobb szerepet játszanak a társadalmi mobilitás és a megszerezhető, elveszíthető egzisztencia problémái szembeállítva az érzelmek vállalásával. A huszadik századi szerelmes mese még hisz a mobilitásban: a csúnya, szegény lányból szép lány lesz, sőt sztár, és elveszi a kor királyfija. A mai mese keserű: van két szerelmes sztár, vagy egy sztár meg egy nem sztár, vagy két nem sztár, de az egyik sztár lesz, és nagy-nagy válság áll elő a kapcsolatukban (nem beszélve arról, hogy a sztárság nem olyan nagy öröm már). A további fordulatok pedig gyakran aszerint alakulnak, mitől remél nagyobb anyagi hasznot (nézettséget, olvasottságot, hírverést) a nagy mesemondó.
Mai mesét ezerszám mond a pletykaújságoktól a kereskedelmi tévékig mindenki. A Szulák-show – ha éppen nem a „politikai alákérdezős” műfaja volt napirenden a szerelmes Kókával vagy az embernek látszó miniszterelnökkel – jobbára hihető meséket tudott elmondatni a meghívottakkal.
Hétfőn este azonban Liptai Claudia gyűrte föl a ruhaujjat, hiába szavazták meg az olvasók valamelyik napi színesben, hogy ne ő, hanem Jakupcsek legyen Szulák utóda. Madár Veronikából, a csatorna szappanoperájának szereplőjéből Liptai minden kínos és átlátszó igyekezet ellenére aránytalanul többet szedett ki nőgyógyászati műtétekről, mint szerelmi ügyekről, végül – mint valami komisszár – végső érvként odasziszegte neki, hogy nem tudja, megéri-e majd Veronikának, hogy nem teregette ki a magánéletét a csatorna píárműsorában.
Aztán jött a Hujber házaspár – csak itt, csak most, csak Liptainak, és csak nekünk, másnak még egymillióért sem, mintha ez valami nagy teljesítmény, nagy elhatározás vagy különleges bizalmi viszony lenne. S nem arról szólna, hogy Hujbernek egyszerűen szerződése van a TV2-vel arról, hogy kinek mit mikor. Hujberék mindent, amit heteken át rágtak a színes izék, most megmagyaráztak. Volt néhány hónap, amikor tényleg nem tudták, hogyan tovább, együtt vagy külön, Pesten vagy Londonban, és tényleg voltak nőügyek, de belefértek, de most már tudják, hogy együtt, és most már nem férnének bele. És az ember hitt nekik, olyan aranyosan mondták, hogy ez karmikus kapcsolat, de Liptai komisszárnő már a jövőre gondolt, és otrombán szétverte a kerekedő idillt, mert a jeges műsorból lesz ám még második széria is, és addig is tartani kell valahogy a bulvármesefrontot.
(Liptai Claudia-show
TV2 – május 7. – 22.00.)