A hazug kormány igazságügyei

Rossz üzletet kötött Takács Albert, amikor belépett Gyurcsány Ferenc kormányába. Többszörösen is meggondolatlanul cselekedett. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese nem azzal követte el a hibát, hogy mandátumának lejárta előtt kormányzati tisztséget vállalt. Ez önmagában nem lenne vitatható, ha a kabinet most alakult volna meg, vagy ha szakértői kormányról lenne szó. Takács Albert jó alkotmányjogász és a közigazgatási jog ismert szakértője.
Az igazságügyi tárca vezetését bízvást elláthatná tehát. S talán a rendészetit is, noha a fegyveres testületek működését csak onnan ismeri, hogy az ombudsman helyetteseként az ő feladata volt az erőszak-apparátus munkája ellen bejelentett panaszok kivizsgálása. A baj tehát mindenekelőtt az, hogy nem újonnan megalakuló kormányról van szó. A Gyurcsány-kabinet immár egy éve regnál, s mostanáig annyi hibát halmozott fel, amennyit más kormányok a teljes működésük alatt sem.
A miniszterelnök az elmúlt időszakot arra próbálta felhasználni, hogy konszolidálja hatalmát, amelyet – Őszödön tett beismerő vallomása szerint – csalárd módon, a választók félrevezetésével, a kassza kifosztásával, kiürítésével járó pazarlás révén szerzett meg. A szocialisták eddig ugyan már kétszer bizalmat szavaztak neki, de ez csak a dolog formai része. A hazai közjogi viszonyok között a mindenkori miniszterelnök hatalma ugyanis megingathatatlan, azt csak ő maga áshatja alá. Ennek következtében azután vagy lemond, vagy visszahívják. A D–209-es ügynök, Medgyessy Péter példájából tudjuk: a lemondás, a lemondatás a hiú ábránd kategóriájába tartozik. A szocialista–szabad demokrata többség az előző érában nem tudta elérni a kormányfő azonnali önkéntes távozását. Erre csak hoszszas huzavona után került sor. A másik verzió, a konstruktív bizalmatlansági indítvány alkotmányjogilag macerás, s ahhoz – egy ütőképes utód felmutatásával – nyíltan ki kell állni a hivatalban levő kormányfő ellen. A parlamenti többség erre normális körülmények közt nem vállalkozik, és nem is vállalkozhat. Ahhoz előzetesen komoly szervezőmunkát kellene kifejteni, ráadásul a miniszterelnök háta mögött. De ki lehet képes az ilyesmire? Csak egy olyan erő vagy csoport, amely a titkosszolgálatok előtt is titokban tarthatja szándékait.
A személyi változtatást megelőző szervezkedés – mint Debreczeni József könyvéből tudható – a párt háttérembereinek, megyei szervezeteinek, hangadóinak a meggyőzősével oldható meg. A miniszterelnök szeret fecsegni, beavatta hát a publikumot Medgyessy menesztésének körülményeibe is. Egy következő alkalommal nyilván tollba mondja, miként került ki az őszödi beszéd szövege a kancelláriáról vagy máshonnan. Mostani nyilatkozataiból az derül ki, nem az ő keze van abban, hogy a sajtó véletlenül mindig olyan emberek múltját, tevékenységét idézi fel, akiknek azután, a kormányfő kezdeményezésére, rövid úton távozniuk kell a hatalomból. Így vett búcsút a miniszteri bársonyszéktől a hajdani KISZ-es barát, Petrétei József, s a két főkapitány, illetve a titkosszolgálatok vezetője is.
Azt még nem tudjuk, milyen sors vár az ugyancsak megemlített szocialista vezetőkre, köztük Szilvásyra és Kiss Péter miniszterre. Úgy tetszik, egy évvel a parlamenti választások és az őszödi beszéd után a kormányfő elérkezettnek látja az időt, hogy rendezze a sorokat. Megszabaduljon valós vagy vélt ellenlábasaitól. Figyelmeztessen: ki vitte híveit győzelemre, még ha vitatható módszerekkel is. A kormánypárti többség eltökéltsége mintha megingott volna.
Különösen azután, hogy sokan – főként az őszödi beszéddel elindított folyamatok eredményeképpen – elvesztették önkormányzati pozícióikat. A budapesti utcai harcok, a rendőri akciók antidemokratikus jellegét sem sikerült megkérdőjelezni. A nemzeti, az állami ünnepek egy év óta mesterlövészek és a titkosszolgák fenyegetései, akciói közepette zajlanak le. A szabadságjogaiban korlátozott, megfélemlített ország egyidejűleg az úgynevezett reformoktól szenved. A legszegényebb, legelesettebb rétegeket létükben fenyegetik Gyurcsány megszorító intézkedései. Elég csupán a legutóbbi Szabolcs megyei hírekre gondolni. A térség 40 milliárd forintos fagykáraiból csak alig valamit térít meg a kormányzat. Nem csupán a gazdák, de az idénymunkások is jövedelem nélkül maradnak. A legrosszabb egészségügyi mutatókkal rendelkező, nem kis részben romák által lakott megye súlyponti kórházából, Nyíregyházáról több száz dolgozót kell elbocsátani. Pénz nincs, munka nincs, az infrastruktúra hiányzik. Vannak viszont üresen csengő, szép szavak, a valóságban beindult a koldusbotprogram.
A kormányfő ezenközben úgy próbálja átmenteni hatalmát, hogy a menesztett vezetők helyett politikai háttér nélküli szakembereket von be a közigazgatásba. Kiválasztja például az egyik független intézmény, az ombudsmani hivatal helyettes vezetőjét, Takács Albertet. S Takács besétál a csapdába: tisztséget vállal egy fűhöz-fához kapkodó, hiteltelen miniszterelnök kormányában. Mostantól ő viszi a hazug kormány igazságügyeit. Méltatlanabb szerepet aligha lehet elképzelni. S a rendőrségi anomáliákról, a fegyveres testület berkeiben felhalmozott csődtömegről még nem is beszéltünk. Itt nem csupán a nemzetközi színtereken is elítélt, elmarasztalt őszi brutalitásra és nem csak arra gondolunk, hogy Takács hallgatólag tudomásul vette az attakot. Nem is kizárólag a rendőrök nemrégiben leleplezett extrém köztörvényes bűncselekményeire kell emlékeznünk. A rendfenntartó szervezet bomlásának, szétesésének ennél jóval veszélyesebb megnyilvánulása a korrupcióra utaló szerződéses-üzleti vállalkozások szaporodása. Elég ezek közül a kisvárdai emberrabló cigarettacsempészekre gondolnunk. Megemlíthetjük a Gergényi Péter budapesti főkapitány által megkötött szerződést is, amellyel őrző-védő cégre bízták a rendőrségi épületek felügyeletét. A volt vezető szerint a rendőrség ezzel százmilliós összeget takarít meg. De mit szól ehhez a pénzügyi kormányzat és az APEH? A rendőrségnek a leszerelt rendőrök cégével aláírt megállapodása színlelt szerződés. Azt szolgálja, hogy a testületnek ne kelljen a rendőrök után kifizetnie a közterheket, az adót, és a tb-járulékot. Így könnyű spórolni, csakhogy ez nem érv. Nem volt az az egyszerű halandók esetében sem. Mit művelt az APEH még egy éve is, hogy a kisembereket visszakényszerítse a munkaviszonyba olyan foglalkozások esetében is, amelyek egyáltalán nem tartoznak a szigorú alá-fölérendeltségben végzendő foglalatosságok közé? Mindenkiből munkavállalót csináltak.
A rendőrség bezzeg színlelhet. Megkerülheti a jogszabályt. Sőt meg is sértheti. A jogsértés tényén az sem változtat, hogy a megállapodást most mégis felmondják. A színlelésnél, az adóbevétel megrövidítésénél azonban súlyosabb, hogy a legbizalmasabb természetű közszolgálatot adták vállalkozásba. A kormányzat a jelek szerint nemcsak a közvagyont privatizálja, de magánosítja a közszolgáltatásokat: a vasutat, a postát, az oktatást, az egészségügyet, s végül a közhatalmat, az államot is. Ez pedig a társadalom széteséséhez, kiszolgáltatottságához vezet. Így megérhetjük – miként az őszi utcai harcok idején is felröppent –, hogy rendőrruhába öltöztetett őrző-védőket vetnek be csapaterőként. Az államhatalom képviseletében haramiák lépnek fel velünk szemben.
Nehéz volt elképzelni, hogy tényleges szakember ilyen feltételek közt elvállalja az igazságügyi és a rendészeti tárca vezetését. Hiszen nyilvánvaló, hogy túlnyomórészt a csődgondnok feladatát kell ellátnia. A siker legcsekélyebb reménye nélkül.