A belügyminisztérium által közzétett tervezet szerint kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék azokat a leszerelt román hivatásos katonákat, rendőröket, csendőröket és volt titkosszolgálati ügynököket, akik a törvény által tiltott tevékenységeket folytatnak, ezek közé pedig bekerül az a tilalom is, hogy nem szerződhetnek fegyveres konfliktusban álló országok biztonsági cégeihez vagy katonai alakulataihoz.
Románia megtiltaná rendvédelmi dolgozóinak, hogy zsoldosként dolgozzanak
Románia megtiltaná a hadsereg hivatásos katonáinak, a csendőröknek, a rendőröknek és a titkosszolgálatok alkalmazottainak, hogy szolgálati viszonyuk lejárta után konfliktusövezetekbe szegődjenek el zsoldosnak – derült ki a román belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott jogszabálytervezetből.

A jogszabály indoklása arra hivatkozik, hogy a román hadseregben vagy rendvédelmi erőknél szerzett fegyverhasználati tapasztalatot, illetve intervenciós taktikákra vonatkozó ismereteket nem szabad olyan biztonsági cégeknek, adott esetben terroristákat kiképző csoportosulásoknak átadni, amelyek Románia és szövetségesei számára nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
Az indoklás szerint a bukaresti kormány ezzel a sürgősségi rendelettel készül felszámolni azt a joghézagot, amely lehetővé tette, hogy csaknem ötszáz tartalékos állományú, egykori hivatásos katona szerződjön olyan biztonsági cégekhez, amelyek a polgárháború sújtotta Kongói Demokratikus Köztársaságban tevékenykedtek. Ezt a védelmi miniszter által februárban elrendelt vizsgálat tárta fel, miután a média kiderítette: az alkotmányos rend ellleni uszításért bűnvádi eljárás alá vont Calin Georgescu volt elnökjelölthöz közel álló, diverziókeltési kísérlet miatt letartóztatott zsoldoscsoport tagjai közül többen olyan katonák voltak, akik fizetés nélküli szabadságot vettek ki, vagy éppenséggel gyermeknevelési szabadságra mentek, hogy a hazainál jóval magasabb zsoldért elszegődhessenek az afrikai konfliktusövezetbe.
Ellenük már a hatályos jogszabályok alapján eljárás indult.
További Külföld híreink
A kongói román zsoldosok ügye akkor vált témává a román médiában, amikor – a legfőbb ügyészség közlése szerint – a tavalyi elnökválasztás félbeszakítását és a választás újrakezdését elrendelő alkotmánybírósági határozat után, december 8-án Horatiu Porta zsoldosvezért tetten érte a rendőrség, miközben húsz felfegyverzett társával együtt Bukarestbe tartott, a hatóságok szerint azzal a szándékkal, hogy a választás megszakítása ellen tiltakozó tüntetők között „káoszt szítson”. A 18 diverziókeltéssel gyanúsított volt zsoldosnál 51 kézigránátot, két gránátvetőt, 40 tölténytárat, 21 pisztolyt, 6 géppisztolyt, egy géppuskát, robbanóanyagot és több száz lőszert találtak a házkutatások során.
Borítókép: Bukarest, a parlament épülete Fotó: AFP
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?
Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban
A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Súlyos támadás érte Odessza térségét
Több robbanás hallatszott.

Trump katonai akciót jelentett be
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?
Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban
A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Súlyos támadás érte Odessza térségét
Több robbanás hallatszott.

Trump katonai akciót jelentett be
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!