Bojkottot hirdettek Izrael politikája miatt

Munkatársunktól
2007. 05. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bojkottról szavazott szerdán a brit Egyetemi és Főiskolai Unió (UCU) tagsága – adta hírül a Háárec. A felsőoktatási intézmények munkatársai Bournemouthban gyűltek össze, hogy eldöntsék, az izraeli politika elfogadható-e számukra, vagy felfüggesztik minden kapcsolatukat az izraeli társintézményekkel, oktatókkal. A végeredmény: 158-99 a bojkott mellett, azaz meg nem határozott időre a britek minden kapcsolatot befagyasztottak az izraeliekkel, már ami a felsőoktatást illeti. Érdemes megjegyezni, hogy a brit oktatók nem saját ötlet alapján döntöttek a bojkott mellett, hanem csatlakoztak a palesztin egyetemi professzorok kiáltványához.
A brit oktatók egyébként tiltakozásuk szövegét elküldték izraeli kollégáiknak, hogy a következő egy év során az abban foglalt elemeket felhasználják, és remélhetőleg újrakezdhessék az együttműködést. Ebben a szövegben Izraelt következetesen apartheid kialakításával vádolják, amely emberiesség elleni bűnöket követ el a megszállt területeken.
A professzorok felháborodásából azonnal diplomáciai ügy lett. Jichák Hercog izraeli kancelláriaminiszter tárgyalt is a brit nagykövettel, felháborodását hangoztatva az oktatók „egyoldalú, botrányos és diszkriminatív” döntése miatt. Az ügy talán azért érinti különösen érzékenyen Izraelt, mert Nagy-Britannia egyike azon államoknak, amelyek baráti kapcsolatban állnak vele. Hercog, aki a kormány antiszemitizmussal foglalkozó minisztere is, úgy vélte „Nagy-Britannia minden lakójának mélyen magába kell néznie” a bojkott miatt.
Ez a tiltakozó akció egyébként nem az első az Egyesült Királyságban. 2005-ben az Egyetemi Oktatók Szövetsége, egy évre rá a Felsőoktatási Oktatók Nemzeti Szövetsége hirdetett bojkottot Izrael ellen. A két említett szövetség tavaly egyesült, s megalakították az UCU-t, a most akciót hirdető szövetséget, amelynek 120 ezer tagja van. Ezt követően nagy sajtóvisszhangot kapott Stephen Weinberg amerikai Nobel-díjas fizikus ellenbojkottja. A tudós közölte, a bojkott miatt nem utazik Nagy-Britanniába, s a tiltakozó akció „olyan morális vakság, amelynek csak egyetlen indoka lehet: az antiszemitizmus”.
Izrael diplomatái ugyanakkor dél felé is figyelnek, ahol hasonló bojkott van kialakulóban. Az 1,8 millió munkavállalót tömörítő Dél-afrikai Szakszervezetek Kongresszusa ugyanis minden izraeli terméket kitiltana az országukból, s még a diplomáciai kapcsolatokat is befagyasztaná Izraellel, amíg a palesztin földek megszállása tart. Az ügy pikantériáját az adja, hogy a bojkott egyik fő támogatója Ronnie Kasrils titkosszolgálatokért felelős miniszter, aki maga is zsidó, és tagja a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus pártnak. Kasrils már 2001-ben kiadott egy nyilatkozatot a „zsidó származású dél-afrikaiak nevében”, elítélve az izraeli megszállást. Idén személyesen járt a palesztin területeken és hívta meg Iszmail Haníje palesztin miniszterelnököt, a radikális Hamász tagját Dél-Afrikába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.