Éhhalál, értetlenség, közöny a budai lakótelepen

Megrendítő családi dráma történt Budapesten, a Pók utcai lakótelepen, az Amfiteátrum utcában, ám a legtöbb ott élő gyakorlatilag semmit nem tud a történtekről. Egymástól elszigetelve, napi gondjaikat görgetve élnek itt az emberek – nyilatkozta lapunknak az egyik társasház tisztviselője. Mint arról beszámoltunk, lakossági bejelentést követően pénteken a rendőrség egy panellakásban egy éhező családra bukkant. A gyanú szerint a jól szituált pár éhhalálra ítélte magát és gyermekét. A 36 éves aszszony halálát spontán vetélést követő vérzéses sokk okozta, a férfi és kislányuk kórházba került.

Magánterület! Gépjárművel behajtani, futballozni és hangoskodni tilos! – olvasom a lakótelepi ösvény mellett kihelyezett, két felkiáltójeles szöveget a zománcozott táblákon. Egy ingatlanszakértő szerint a budai Pók utca a főváros talán legnagyobb presztízsű lakótelepe. A Duna közelsége, a parkos környezet, az épületek viszonylag jó állapota megengedi, hogy egyes lakásokat akár 240–270 ezer forintos áron hirdessenek négyzetméterenként.
E békés, idilli hangulatú lakótelepen, a helyiek által csak „Amfinak” becézett Amfiteátrum utcában történt a minapi, egyelőre megfejthetetlen tragikus eset. A kérdéses utcában öt tízemeletes ház s féltucatnyi négyemeletes épület található. Jó ideig csak kóborolok, s nem lelek nyomra, a legtöbb boltos vagy így kérdez vissza: „miféle tragédiáról van szó?”, vagy annyit tud, amennyit a híradókban látott vagy a rádiókban hallott. Az egyik százlakásos, tízemeletes ház gondnokságán egy közös képviselőt találok és egy lakót, aki megbízottként számvizsgáló. Egyikük sem hallott a történtekről, s még találgatni sem akarnak. A számvizsgáló hölgy, Jurida Józsefné szerint olyan rossz anyagi körülmények között élő családokról is tudnak, hogy az éhenhalás akár közeli vízió is lehet. Mikor közbevetem, hogy minden jel szerint jól szituált családról van szó, így nem a szegénység volt a „kiváltó ok”, nem nagyon tudnak miről beszélni.
Lassan azért kibontakozik egy kép az itt élők összetételéről. „Ez Magyarország legnormálisabb lakótelepe” – mondja cseppet sem szerénytelenül a hölgy. Mint mondja, a ház, amelyben vagyunk, huszonkét éve épült, s a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársai kaptak lakáskiutalást ide. Híres riporterek is laktak itt, a szomszéd panelbe pedig belügyminisztériumi dolgozók költözhettek be. Később, pontosabban 1996-ban, a „nagy árrobbanás” idején sokan eladták az ingatlanukat, hogy máshová, esetleg még jobb helyre költözzenek.
Mint a számvizsgálótól és a közös képviselőtől megtudom, ma már nehéz a gazdaságtalanná vált lakásokat fenntartani, ezért aki teheti, elmenekül innen. Az ötven négyzetméteres lakások fűtése télen húsz-huszonkétezer forintba kerül havonta, s nyáron is a nemrég megemelt összegű, 8500 forintos készenléti díjat kell fizetni. Szerintük ez nem egy kertvárosias terület, ezért az itt élők keveset tudnak egymásról, s nem is törődnek másokkal, így ez lehet annak az oka is, hogy az önként éhező családról semmit nem lehetett tudni.
Hasonlóképpen vélekedik a helyi zöldséges is, aztán megint csak olyan emberekkel találkozom, akik nem is hallottak arról, hogy mi történt a telepen. Egy gyermekruhaárus asszonytól azt kérdezem, hogy mit szólnak a tragikus esethez a vásárlói, mire bemutat az üzletbe, s azt válaszolja. – A vásárlóim? Délután két óra van, s ma még nem volt egy vevőm sem.
Többen azzal vigasztalnak, hogy a csapolt söreiről híres Aranyforrás sörözőben majd csak akad valaki, aki többet tud bárki másnál, de bizony az „azóta” nevet változtatott italkimérés-pubban csak egy szenvedélyes vendég vitatkozik a forró levesét kanalazni próbáló pultosnővel azon, hogy az új ezerforintost nem fogadja el a nyerőautomata.
Egy postás a televízióból tudta meg, hogy az ő körzetében történt ez a tragédia. – Ott a négyemeletesben, a második emeleten – mondja tárgyilagosan. – Nem csodálkozom, hogy a szomszédoknak sem tűnt fel semmi. Ha ajánlott levelet viszek, szinte egyik lakásban sincsen senki, vagy ajtót sem nyitnak – nyilatkozza jellemzésül a férfi. A családfővel nem találkozott, de az asszony megítélése szerint „megnyerően kedves nő volt”.
A négyemeletes lépcsőházban tizennégy lakás található. A lépcsőház zárható, bent tiszta és rendezett viszonyok fogadnak. Egy tacepaón a párkányi fürdő reklámját olvasni és a házirendet, amely többek között arra figyelmeztet, hogy „kerüljük a hangos tévézést, rádiózást és más zajok előidézését”. És itt olvasható a közös képviselő telefonszáma két helyen is. Horváth Ferencné hívásomra elmondja: a szemben lakóktól tudta meg, hogy a „házában” helyszínelést végeztek a rendőrök. Mint mondta, ez egy nagyon jó ház, ahol gyakorlatilag nagyobb tartozások sincsenek. Csak a szélsőséges lakókat ismeri, azokat, akik túl jók, és minden lakógyűlésen ott voltak, s azokat, akiknek esetleg kisebb befizetési elmaradásaik keletkeztek: így a kérdéses családdal nem találkozott.
A közös képviselő mindezek ellenére módfelett csodálkozik azon, hogy bár az ő neve és mobilszáma kétszer is ki van rakva a lépcsőház falára, a történtek kapcsán őt sem a házban lakók, sem a rendőrség nyomozói nem keresték meg.
Ottjártamkor valaki az erkélyen hangosan kanalazta a levest.