A rendszerváltozás után az annyira vágyott uniós csatlakozásunk kívánalmainak jegyében megkezdődött a közigazgatás átszervezésének elvi-szakmai előkészítése. Az Orbán-kormány jelentős lépéseket tett az ügyben, a kormányváltás után azonban sok minden félbemaradt. A területfejlesztés és a közigazgatási átszervezés politikai játszmák terepévé vált, nem a szakmaiság, hanem az uniós aranyesőre várakozó kliensek helyzetbe hozása volt a legfőbb szempont.
Az idestova hat év kormányzati lazsálás miatt mára a gondok összesűrűsödtek. A legnagyobb baj az, hogy a Fidesz egykori fontolva haladását többéves semmittevés után felváltotta a rohamszerű, átgondolatlan, beszűkült, spórolós „reformdüh” a közigazgatás átszervezésének terén is. A kormány már nem is titkolja, hogy pénzügyi nyomásgyakorlással, tulajdonképpen a települések kivéreztetése által, tehát zsarolással is keresztülviszi akaratát, vagyis az ország regionális átszervezését. Lamperth Mónika tegnap a parlamentben nyilvánosan is megerősítette: továbbra is több pénzre számíthatnak azok, akik alávetik magukat a kormány elképzeléseinek.
Mikes Éva, az Orbán-kormány egykori illetékes államtitkára azt mondja, az átszervezés szükségességét a jelenlegi ellenzék sem vitatja, csakhogy annak mikéntje a lényeg, és ez teljes mértékben szakmai kérdés. Ha a kapkodás, a társadalmi egyeztetés mellőzése és a különféle politikai lobbicsoportok igényei előtti meghajlás a döntéshozók vezérfonala – ahogy ez most látszik –, akkor mindegy, hogy megyéről, vagy régióról, illetve kistérségről beszélünk: az új, „megreformált” rendszer semmivel sem lesz jobb, hatékonyabb, takarékosabb, mint az előző, csak másképp fogják nevezni, és esetleg még több bosszúságot fog okozni az embereknek, mint a régi. A közigazgatás ugyanis csak akkor működik mindenki megelégedésére, ha szerves területi és intézményhálózati egységet alkotnak benne a különféle szintek. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az uniós pénzek lehívása és főként ésszerű, valóban a fejlődést szolgáló célokra való felhasználása terén micsoda károkat szenvedhet el az ország. A jelenlegi kormány által erőltetett, felülről jövő diktátumok mentén kiépülő rendszernek azonban már az alap-építőkövei, az úgynevezett kistérségek is inognak: ezt bizonyítják a kiválási szándékok, a székhely-áthelyezési és határmódosítási kérelmek. Lamperth Mónika viszont a parlamentben kifejtette: szerinte a rendszer stabilitását mutatja, hogy csak ennyi változtatási kérelem érkezett.
Az önkormányzati választásokat követő hat hónap alatt – amíg jelezni lehetett az átalakulási igényeket – 51 kérelem jutott el a tárcához – 168 kistérség harmadában tehát gondok vannak. A kérelmekből 14 új kistérség megalakítása ügyében érkezett, két kistérség kérte nevének megváltoztatását, egy pedig a székhely megváltoztatásáért folyamodott. A többiben egy-egy település folyamodik azért, tolják el a határt, hogy a szomszédos kistérséghez tartozhasson – ezeket zömmel pozitívan fogadta a tárca, azonban mindössze hat új kistérség megalakulását támogatja. Igaz, a végső szót a parlament mondja ki, de az erőviszonyok alapján borítékolható az eredmény: úgy lesz, ahogy Lamperthék akarják.
Eszerint a baranyai Bóly, Harkány, a Győr-Moson-Sopron megyei Lövő–iváni, a Zala megyéhez tartozó Hévízi, valamint Zalalövői kistérségek kiválási törekvései számára nem sok remény van. Ugyanez érvényes a veszprémi Devecserre, a Fejér megyei Polgárdira, a szabolcs-szatmár-beregi Kemecsei kistérségre is. A minisztérium azonban támogatja A somogyi Kadarkút, a Pest megyei Érd, a zalai Pacsa és Zalakaros, valamint a hajdú-bihari Debrecen és a szabolcsi Záhony körzetében megfogalmazódó kiválási igényeket. Az elutasítás és pártolás mögött ezúttal nem fedezhetők fel közvetlen pártpolitikai szempontok, ám a témáról folytatott háttérbeszélgetések során azért kiderült: az eredményes lobbimunka, a jó politikai kapcsolatok rendszerint többet nyomnak a latban, mint a szakmai érvek. A harc pedig vérre megy: ugyanis pénzről van szó, a települések finanszírozási lehetőségei nagyban függenek attól, hogy milyen és mekkora kistérség tagjai. Harkány például – ha valóban nem engedélyezik a leválásukat a Siklósi kistérségről – a jövőben nem lesz képes fenntartani a hátrányos helyzetű településeken lévő tagiskoláit, elveszti okmányirodáját, és még az építésügyekben sem dönthet helyben. A térség lakóinak pedig minden ügyes-bajos dolgukban Siklósra kell utazni. Bédy István (Fidesz) polgármester kijelentette: minden törvényes eszközt latba fognak vetni, hogy a települések lakosságát megnyomorító rendszer megszűnjön. Kérdés, hogy milyen eszközökről lehet szó? Szerinte a településeknek igenis van esélyük az eredményes ellenállásra, bár erről bővebben stratégiai okok miatt nem kívánt beszélni.
A közigazgatás továbbfejlesztéséről az Orbán-kormány két kormányhatározatot is hozott fennállása alatt. Mikes Éva, a polgári kabinet államtitkára ezeknek kapcsán úgy fogalmazott: a dokumentumok kitűztek ugyan célokat, megfogalmaztak számos feladatot, de a legjellemzőbb szófordulat a tervezett intézkedések kapcsán mégis az volt: „meg kell vizsgálni” – azaz a döntések meghozatalát átfogó vizsgálatok előzzék meg, amik tanulságai képezik majd a későbbi jogalkotás alapjait. Kötelező jelleggel kijelölték ugyan a területfejlesztési statisztikai régiókat, megkezdődött a kistérségek szerveződése is, azonban egészen másképp közelítették meg ezeket a kérdéseket, mint most tapasztalható. Ahogy mondja, a Központi Statisztikai Hivatal, a Belügyminisztérium és az államtitkárság együttműködésében elkezdődött egy vizsgálat többek között arról, hogy hány kistérség legyen Magyarországon, mi legyen ezek funkciója, milyen szakmai elvárások mentén lehet ezeket megszervezni. Tehát elmélyült háttérmunka folyt. Azt Mikes Éva sem tudta kideríteni, ezekkel a szakmai anyagokkal, tanulmányokkal mi történt, annak ellenére, hogy a kormányváltás után, már ellenzéki képviselőként a parlamentben kérdést is intézett az illetékes tárcavezetőhöz az ügyben. 2004-ben aztán megjelent a jelenleg is érvényes kistérségi felosztás, amelyet megtámadtak az Alkotmánybíróságon. Ugyanis kormányrendelettel határozták meg, hogy kik társulhatnak, súlyosan sértve ezzel az önkormányzati autonómiát is. Végül a kistérségi társulásokról szóló törvény mellékletében hozta vissza a koalíció a lehatárolás rendszerét, felsorolva a kistérségeket, és azok székhelyét. Ez önmagában nem is lenne probléma – fejtegeti a volt államtitkár. A gond az, hogy a mai napig nem tudni, milyen szakmai elvárások, meggondolások mentén alakították ki az egészet.
– Hogy miért pont ennyi kistérséget jelöltek ki, és miért pont így, annak szakmai indokolásával a mai napig nem találkoztam, és az ezzel kapcsolatos kérdéseket az illetékesek máig rendre ki is kerülik. Egy olyan területi egységet akarnak használni alapegységként, önkormányzati közszolgáltatások szervezésére, és területfejlesztési, területszervezési egységként, amelynek lehatárolása esetleges, íróasztal mellett született konstrukció. Mikes Éva szerint a kormány gondolatmenete abból a szempontból helyes, hogyha a régiók mellett van, azokat nem a megyékre, hanem a kistérségekre alapozva építené fel. Azonban ez csak úgy működhet, ha az alapkövek szilárdak. Egy terület egységgé szervesülését azonban nem lehet jogi úton, diktátumokkal kierőszakolni. Pedig most ez folyik.
A közigazgatás átszervezéséről a megye és a régiópárti szakértők is egyaránt nagy terjedelemben kifejtették a véleményüket. Csakhogy amíg mi a változtatás mikéntjéről elmélkedünk, az unió is változik, és mi már most le vagyunk maradva egy brosúrával: mint megírtuk, az ellenzékinek nem nevezhető Beszélő című folyóirat elemzést közölt arról, hogy az új uniós költségvetési periódusban a pénzek leosztásának új területi szempontjai érvényesülnek. Ahhoz, hogy a lehető legtöbb forráshoz jusson hozzá az ország, éppen a kistelepüléseket és a megyéket kellene most erősíteni. Miközben nálunk éppen a regionális átszervezés körül ádáz csaták folynak, a megyék és a kistelepülések megnyomorítása folyik. Színtisztán politikai alapon.
origo.hu
Brutális gázolás Tatán, mentőhelikopterrel szállították kórházba egy nőt
