Életében először felnőtt Grand Slam-torna főtábláján szerepelve Szávay Ágnes a második fordulóban több mint dicséretesen helytállt a Roland Garroson; tegnap Párizsban teljesen partiban volt a világranglista 9. helyén álló Anna Csakvetadzéval. Olyannyira, hogy döntő szettre késztette a találkozó abszolút favoritjának számító 20 éves orosz versenyzőt. Csakvetadze az idei francia nyílt teniszbajnokságon már a tizenegyedik GS-versenyén játszik, az év elején az Australian Openen a negyeddöntőig jutott – itt nagyon szűken, 7:6, 7:5-re kapott ki Marija Sarapovától –, ez is mutatta az esélyeket. Az első szettben Csakvetadze egyszer, 2:2 után vette el a világranglistán 102., 18 éves Szávay adogatását, s a 6:4-es játszma kiegyenlítettségét jelezte, hogy a moszkvai csak néggyel több pontot nyert, 38-34 lett a javára. A második játszmában az orosz 4:4 után brékelt, és 5:4-nél a harmadik fordulóba jutásért adogathatott volna, ha nem ered el az eső. Így viszont másfél órás esőszünet következett. S ez Szávaynak tett jót, mert a pályára visszatérve elnyerte ellenfele adogatását, majd 6:6 után a rövidítésben 7-1-re kiütötte. A soltvadkerti játékos a döntő szett elején újra brékelt, de 1-0-nál megtorpant, és Csakvetadze egymás után három gémet nyert. Szávay szívósan küzdött, és a saját adogatásánál labdája volt az 5:5-höz, azonban az orosz lány az első meccslabdáját kihasználta, így 6:4, 6:7, 6:4-re nyert. Ám nem sokon múlt, hogy Szávay Ágnes hatalmas szenzációt okozzon. (Szávay még nem búcsúzik Párizstól, női párosban a cseh Vladimira Uhlirovával is szerencsét próbál a Roland Garroson.)
A nap fő mérkőzésének előzetesen a férfi egyes második fordulójában sorra került Lleyton Hewitt– Gaston Gaudio találkozó számított, és ez – még korábban, napsütésben – valóban parádés összecsapás lett. Az első két szettet a 2004-es Roland Garroson győztes argentin salakspecialista nyerte, de a korábbi világelső Hewitt három és fél órás meccsen fordítani tudott.
A címvédő, másodikként kiemelt spanyol Rafael Nadal rendkívül magabiztos játékkal, 1 óra 43 perc alatt nyert az olasz Flavio Cipolla ellen, így már ő is a harmadik fordulóban van. Mint ahogyan a női verseny második kiemeltjeként Sarapova is, aki az amerikai Jill Craybasnak csak három játékot engedélyezett.
Érdekesebb eredmények, férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért): Nadal (spanyol, 2.)–Cipolla (olasz) 6:2, 6:1, 6:4; Djokovic (szerb, 6.)–Recouderc (francia), 6:3, 3:6, 6:3, 6:1; Ljubicic (horvát, 7.)–Wawrinka (svájci) 6:4, 6:3, 6:7 (3-7), 6:3; Ferrer (spanyol, 12.)– Hartfield (argentin) 6:4, 6:3, 7:6 (7-4); Hewitt (ausztrál, 14.)–Gaudio (argentin) 4:6, 3:6, 6:2, 6:4, 6:2; Bagdatisz (ciprusi, 16.)–Pless (dán) 7:5, 6:3, 6:4; Nieminen (finn, 20.)–Montcourt (francia) 6:1, 6:1, 6:4; Moyá (spanyol, 23.)–Serra (francia) 6:4, 6:2, 6:4.
Női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért): Csakvetadze (orosz, 9.)–Szávay 6:4, 6:7 (1-7), 6:4; Sarapova (orosz, 2.)–Craybas (amerikai) 6:2, 6:1; Mauresmo (francia, 5.)–Dechy (francia) 6:3, 6:7 (3-7), 6:1; Ivanovic (szerb, 7.)–Mirza (indiai) 6:1, 6:4; S. William (amerikai, 8.)–Sequera (venezuelai) 6:0, 7:6 (7-3); Schnyder (svájci, 14.)–K. Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:2; Peer (izraeli, 15.)–Gallovits (román) 6:4, 6:1; Srebotnik (szlovén, 17.)–Dusevina (orosz) 6:4, 6:2; Safarova (cseh, 25.)–Pratt (ausztrál) 6:0, 6:1.

Csákánnyal végezte ki feleségét egy férfi Csömenden