Májusi válasz májusi szavakra

Magyar Nemzet 2007. május 23-i számában Májusi szavak Gerő Andrásnak címmel cikk jelent meg Wodianer-Nemessuri Zoltán tollából. A cikkíró úgy véli, hogy nem helytálló az a – Friderikusz most című műsorban elhangzott – mondatom, miszerint Döbrentei Kornél antiszemita nézeteiről közismert. A szerző azt írja: „Sokszor hivatkozott beszédében a »zsidó« kifejezés nem hangzott el, nem is gondolt rá. Azokra a szakállas, román pópákra célzott, akik a Székelyföld szívében, Udvarhelyen egy svájci alapítványon keresztül, a városvezetést megtévesztve ingatlant vásároltak, majd a beígért árvaház helyett apácakolostort és papneveldét alakítottak ki.”
Nézzük tehát, hogy miért használtam a vitatott „antiszemita nézeteiről közismert” kifejezést, és helytállónak tekinthető-e a „pópa”-verzió.
Az ominózus beszéd 2004. január 11-én hangzott el a Tilos Rádió elé, a Jobbik és a Rákosmente Polgári Körök Egyesülés által szervezett tüntetésen. A tüntetés okát az szolgáltatta, hogy a Tilos Rádió egyik műsorvezetője – saját bevallása szerint illuminált állapotban – 2003. december 24-én a rádióban azt a, véleményem szerint megengedhetetlen és elfogadhatatlan kijelentést tette, miszerint „kiirtanám az összes keresztényt”. A műsorvezető utóbb nyilvánosan bocsánatot kért, s a Tilos Rádió 2003. december 26-án közleményben tudatta: a műsorvezetőt elbocsátja, a műsort felfüggeszti.
A januári tüntetésre az MTI híradása szerint körülbelül három-négyezer ember ment el. Döbrentei azzal kezdte beszédét, hogy tiltakozik „a magyarság erkölcsi holokausztja ellen, amelyet álpróféták, álruhában, álorcában – csak a szakálluk valódi – (hangos, gúnyos nevetés) vezényelnek”. Majd kitért arra, hogy a bűntény helye nem ugyanaz, mint a kitervelés „foganási helye”. Azt mondja: „A temetőszolgákat máshonnan igazgatják. Onnan, ahová a madár is kéken jár…” Szól egy szűk értelmiségi csoportról, amelyik szerinte rothaszt és impertinens. Úgy gondolja, ezekkel szemben védelem kell, de erre nincs törvény. Így folytatja: „Van viszont egy – szégyenszemre megszavazta a parlament –, amely őket, a gyűlöletbeszéd valódi gyakorlóit oltalmazza…” A beszéd némely passzusára a tömeg reagált. Amikor elhangzik a Tanácsköztársaságra való utalás, az volt a hangos reakció: „Sok a zsidó! Idejöttek az ellenségek!” Amikor elhangzik az a kijelentés, hogy „a sátán offenzívában van”, akkor erre az a beszólás, hogy „minden hóhér zsidó”.
Nem idézném tovább a beszédet.
Kétségtelen tény, hogy a „zsidó” szó nem hangzott el a beszédet tartó szájából. De, mint tudjuk, létezik kódolt zsidózás is. Éppúgy, ahogy létezik kódolt disznólkodás is anélkül, hogy valaki az aktust vagy a nemi szerveket nevén nevezné. S ez a kódolás egyik esetben sem túl bonyolult. Könnyű kódolni, és az erre fogékony közönségnek könnyű dekódolni, azaz megérteni. A „megértés” egyik jele volt az is, hogy a tüntetők izraeli zászlót égettek.
Ezért aztán úgy gondolom, hogy indokolt antiszemita nézetekről beszélni.
A szöveg és az esemény kontextusa tekintetében viszont nem tudom a mondatokat a székelyföldieket megtévesztő, román pópákra érteni, például azért sem, mert ismereteim szerint őket magyar törvény nem védi, minthogy külföldiek, s ráadásul ők is – foglalkozásuknál fogva – a kereszténységbe (igaz, annak keleti ágába) tartoznak. S az ortodoxiának semmilyen értelemben nem szimbolikus jele a kék madár.
A beszéd egyik következménye az lett, hogy rendkívül nagy sajtónyilvánosság kíséretében sokan kiléptek a Magyar Írószövetségből. A folyamat Parti Nagy Lajos 2004. január 26-i kilépési bejelentésével indult. 2004. március 23-ig az írószövetség 135 tag kilépését regisztrálta.
Döbrentei Kornél a médiafigyelem segítségével azzal vált közismertté, hogy a Tilos Rádió előtti beszédét több mint száz magyar író is antiszemita tartalomként dekódolta. Olyan emberek – köztük például Nádas Péter is –, akik hivatásszerűen foglalkoznak a nyelvvel, a szövegteremtéssel, a szövegértéssel, tehát a textusokkal és a kontextusokkal. Ők sem látták meg a sorok között bujkáló, csalfa román pópákat, viszont – elutasítóan – érzékelték azt az antiszemita olvasatot, amit – befogadóan és elfogadóan – a tüntetés résztvevői is dekódoltak. Így tehát – szerintem – érvelhető az „antiszemita nézeteiről közismert” s általam használt kifejezés.
A napilap olvasója joggal kérdezhetné: miért ily hosszú a válasz egy ma már nem is oly aktuális üggyel kapcsolatos nézetkülönbségre?
Nem csak azért, mert egy történésznek képesnek kell lennie tényekkel, érvekkel megvédenie a maga igazát, és kizárni olyan interpretációkat, amelyeknek sem textuálisan, sem kontextuálisan nincs érvényessége. Ez csak az egyik ok.
A másik indok az, hogy az általam egyébként nem ismert Wodianer-Nemessuri Zoltán cikke – annak ellenére, hogy nyilvánvalóan a fenti kérdésben nem értünk egyet – őszinte tiszteletet vált ki belőlem. Egyszerűen azért, mert engem bírálva eleget tesz mindazoknak a normáknak, amelyek egy européer, polgári vitakultúrát jellemezhetnek és jellemeznek is. S az már csak ráadás, hogy – szavaiból ítélve – nyilván sok olyan kérdés is van, amiben egyetértünk vagy egyet tudnánk érteni.
Mindenkinek olyan vitapartnert kívánok, mint ő. Mély meggyőződésem, hogy ebben az esetben Magyarország is előbbre tartana. S remélem, hogy az adott ügyben védhetetlen „védencének”, Döbrentei Kornélnak is megadatik a hosszú élet, s módja lesz nem antiszemita olvasatú nagyszerűségekkel gyarapítani a magyar irodalmat.

A szerző történész

Kódolás-dekódolás – ha nem titkosszolgálatok végzik – az értelmezés meglehetősen ingoványos talaja. Kivált süppedős egy okkal szervezett tüntetésen. A jelenlévők egy része úgy „dekódolt”, ahogy Fradi-meccseken történik (egy provokátor izraeli zászlót is égetett), ezt értelmezték Parti Nagy Lajosék a maguk módján. Holott Döbrentei képes beszédben fogalmazó költő, nem vezérszurkoló. Az írók érzékenysége érthető, feleletük túlzó, főképp, miután kiderült: valódi céljuk az írószövetség vagyonmegosztása.
Végezetül – Gerő Andrással egyetértésben – magam is további, nem antiszemita olvasatú, nagyszerű verseket kívánok Döbrentei Kornélnak.
Wodianer-Nemessuri Zoltán