Valójában az ellenfeléhez képest összehasonlíthatatlanul kedvezőbb szakmai és anyagi lehetőségeket élvező ETO már korábban is számos lehetőséget hagyott ki: nem nyerte meg az alapszakaszt, a playoffban kikapott Székesfehérváron, a vasárnapi rangadón is hiába vezetett hat góllal. Róth Kálmán vezetőedzőnek nem jött be az a húzása, hogy szünet után támadásban pályára küldte Radulovicsot, ráadásul a vendégek védekezése is a legrosszabbkor kuszálódott össze. A győriek első nekikeseredésükben a bírókat okolták, egy érvénytelenített, szabályosnak tűnő gólt és az utolsó akciónál szerintük a Dokiccsal szemben elkövetett szabálytalanságot számon kérve, de becsületükre szóljon, hamar rájöttek, hogy ez az önfelmentés sehová sem vezet. Róth Kálmán például elismerte, a Népligetben ki lehet kapni, a bajnoki cím nem itt veszett el, a mezőny legeredményesebbje, a 13 gólos Görbicz Anita pedig cáfolta azt a kósza pletykát, amely szerint lemondta volna a válogatottságot.
Az FTC ugyanazt az utat járta be, mint riválisa, de ellentétes irányban: a győri lejtő volt a ferencvárosi emelkedő. Az alapszakasz elsőségét a Dunaferr ellen az utolsó másodpercben szerzett góllal sikerült biztosítani, majd szintén az újvárosiak oda-vissza verése csillantotta fel az aranyszerzés reményét. Németh András húsvét után jelentette be, hogy Kirsner Erikával és Tóth Tímeával együtt az osztrák Hypóhoz szerződik, de az átmeneti sokk már pünkösd előtt oldódott, így mire igazán kellett, újra csapat lett a Fradi.
Persze nem egyéniségek nélkül. Németh Helga például hat briliáns gólt vágott, utóbb meg is jegyezte, az elmúlt öt évben ez volt a legjobb meccse, majd hozzátette: „Erre vagyok képes, ha bizalmat kapok.” Az éppen Győrbe szerződő szélső, Mravikova kilencszer talált be, 35-35 után már csak ő volt képes gólt lőni, kétszer is. Tóth Tímea, Szucsánszki, Uhrakova és Kirsner csupán a szokásosat hozta, de ez négyük esetében összesen kereken húsz gólt jelentett! A Fradi észvesztő hajrával fordított mínusz hatról plusz kettőre, más kérdés, hogy nyerő helyzetében aztán ugyanúgy rátört a magyar női kézilabdától nem idegen öngyilkos hajlam, mint korábban a Győrre, de az a bizonyos Dokics-kapufa megmentette. Az aranyérem azonban ettől még nem egyetlen másodperc, hanem egy egész év termése. A szurkolók is ezt díjazták, hiszen olyan ünneplésben részesítették a csapatot, mint legutóbb 1994-ben, a Németh-éra első bajnoki címe kivívásakor. A távozók sírva vigadtak, Kirsner Erika csapatkapitány – könnyeit reménytelenül nyeldekelve – mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy így búcsúzhatok, és nagyon szomorú, hogy el kell mennem.” Hogy tényleg el kell-e? A kérdés vasárnap délután nem volt aktuális.
Ihletett pillanatokban ugyanis még manapság is képes megállni az idő. Ilyenkor nem számít, mi volt, mi lesz, csak a jelen van. És a győztes örömén, a vesztes fájdalmán túl a meggyőződés: ha valaki most látott először kézilabdát, habozás nélkül a sportág feltétlen hívéül kellett szegődnie.
Újvárosi bronz. A Dunaferr szombaton 36-28-ra verte a Cornexit, így a 3. helyet szerezte meg. A szezon előtt a négybe jutást tűzték ki célként a jelentősen meggyengült együttes számára, ám az, túlteljesítve a tervet, bronzérmes lett. Ennek ellenére menesztették Kovács Péter vezetőedzőt, pedig hároméves szerződéséből még csak egyet töltött ki. A klub elöljárói sem a trénert, sem a közvéleményt nem méltatták arra, hogy értelmes magyarázattal szolgáljanak a váratlan lépésre – bár nem zárható ki, hogy ha akarnának, akkor sem tudnának mondani semmi elfogadhatót. Kovács utódja minden bizonnyal Imre Vilmos lesz, aki egyébként a szintén bronzérmes férfi csapattal zárt remek idényt.
origo.hu
Ilyen volt az idei matekérettségi a tanár szemével
