Alkalmatlanok

Egyéves a második Gyurcsány-kormány. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, politikai elemzők komoly arccal mérleget vonnak, minisztereket osztályoznak, trendeket vázolnak, jósolgatnak, s így a kevésbé fontos részletekkel gyakran elfedik a lényeget: hiányzik a komoly elemzéshez szükséges kormányzati teljesítmény. Nem annyira az elmúlt egy év, inkább a második szocialista–szabad demokrata országlás öt esztendeje miatt.
Készséggel elismerem, hogy a választásokon nyertes koalíció intézkedéseivel elhárította a pénzügyi összeomlást. Való igaz, a tavalyi csúcshoz képest jóval kisebb az államháztartási hiány, idén talán végre sikerül tartani a tervezett szintet. De a probléma, amit a kabinet megoldani látszik, kizárólag a saját hibájából keletkezett. Az előző ciklusban a Medgyessy–Gyurcsány-kormánynak jobbára kedvező világgazdasági környezetben, váratlan külső hatások, természeti csapások sorozata nélkül, önerőből, nem kikényszerített hibáival sikerült majdnem minden mutatót tekintve éllovasból a térség sereghajtójává züllesztenie, a gazdasági szakadék szélére taszigálnia az országot. Az, hogy a zuhanást elkerültük, nem ok az ünneplésre. Ez a minimum, az értékelésre méltó kormányzati teljesítmény efölött kezdődik. Ám ilyen nincs.
Nincs, hiszen a hiány így is a legnagyobb arányú az Európai Unióban. A kamat pedig a legmagasabb, a külföldi befektetők tehát továbbra is zavartalanul szivattyúzzák ki a pénzt az országból. A választások után Brüsszel kis túlzással gyámság alá helyezte az addig pénzügyi trükkök százaival operáló kabinetet. A „stabilizáció” társadalmi költségei viszont iszonyatosak: vágtató infláció, növekvő adóterhek, lassuló gazdaság, zuhanó reálbérek, romló közszolgáltatások. A doktriner, előkészítetlen reformerkedés, ha nem következik be fordulat, az egészségügyben kiszámíthatóan emberi tragédiák sorozatával jár majd, ha nem járt már eddig is.
Az eltelt öt év számlájára írható a köztársasági elnök által morális válságként diagnosztizált jelenség: a durvaság, a normanélküliség terjed mindenütt. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta nem beszélhetünk tekintéllyel bíró közhatalomról, kormányzatról, ám a bizalomvesztés tragikus módon a politikai intézményrendszer egészét sújtja. S a koalíció holdudvara mindent megtesz azért, hogy a válságtól érintetlen szervezetek tekintélyét is rombolja: a napokban a népszavazás – amely a képviseleti demokráciában valóban rendkívüli eszköz, csakhogy most a helyzet is az – ügyében az MSZP és az úgynevezett SZDSZ érdekeit sértő döntést hozó Alkotmánybíróság került a célkeresztbe.
A jövő héten parlamenti vitanap lesz a kormány egy évéről és a baloldal vezérének balatonőszödi beszédéről. Ideje volna hát, hogy az ellenzék is alaposan végigolvassa egyszer végre a teljes szöveget, és ne csak a kétségkívül felháborító, józan ésszel, ép morállal egyféleképpen értelmezhető hazugságmonológra figyeljen. Gyurcsány Ferenc ugyanis ott saját maga, a koalíciós pártok és a „szakértői” bázisuk alkalmatlanságát is beismerte: „Nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem.” Őszinte igazságbeszéd ez a miniszterelnöktől: hazudok, de kormányozni sem tudok.
Az állam szétesőben, a normák megszűnőben, a kormány viszont a helyén van.
Hol válság van, ott válság van.