Folyton a dübörgő gazdaság útjába kerül a régészet és az örökségvédelem. Meg kell nézni előbb, mit rejt a föld, amelyre szupermarket vagy autópálya épül, a műemlékesek pedig beleszólnak, mit lehet tenni egy védelem alatt álló területtel, épülettel. Az örökségvédelem minden zöldmezős beruházás elé – az európai szabályozással összhangban – pénz- és időbeli gátat állít. A vállalkozók emiatt évek óta panaszokkal ostromolják a gazdasági tárcát. Miért ne lehetne ezt kikerülni? A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) felállítása kapcsán felmerül a gyanú, hogy ilyen esetekben a költségvetési intézmény irányíthatóbb, a lobbik, a gazdasági csoportok érdekeihez jobban illeszthető a tevékenysége. A politikai helyzetet mérlegelve nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a megelőző ásatásokból befolyó pénzek elvonása, központosítása a múzeumokat fenntartó, immár ellenzéki vezetésű megyéknek szóló újabb üzenet.
Az elmúlt időszakban az évi négyszáz hazai ásatásból két-három nem kapcsolódott csak építkezéshez. A törvény szerint a beruházás összegéből legkevesebb kilenc ezreléket kell a megelőző ásatásra kalkulálni, de ez az összeg – ha fontos és nagy kiterjedésű lelőhelyre bukkannak – elérheti a négy-öt százalékot is. A 6-os autópálya esetén például majd kétmilliárd forint.
– Összességében évi tízmilliárd forint körüli öszszegről van szó – mondja Jankovich-Bésán Dénes, a Magyar Régészszövetség elnöke –, vagyis az elmúlt időszakban soha nem látott mennyiségű pénz került a hazai régészetbe. Tény, hogy ezzel nem mindenhol és nem minden esetben gazdálkodtak jogszerűen a múzeumok, illetve a fenntartó megyei önkormányzatok. Volt, ahol a régészeti munkára és feldolgozásra szánt bevételből a múzeum villanyszámláját fedezték, előfordult azonban, hogy a megyei vezetés új autóra költötte a pénzt. Az intézmények nem jószántukból fordították a régészeti munkákra kapott összeget a fenntartásukra: a megyei önkormányzat elvonta a többletbevételeket.
Egy beruházás esetében a régészeti feltárás jelenthet háromnapos, de nyolc hónapos csúszást is. Ha a munkaterület szerepel az országos régészeti kataszterben, a feltáráshoz szükséges pénzt és időt a beruházónak előre kell terveznie. Ha menet közben derül ki, hogy történeti emlékeket rejt a föld, értesíteni kell az illetékes múzeumot. Ez természetesen késedelmet jelent.
– Az elmúlt években az építkezések „melléktermékeként” sok jelentős régészeti tárgy került elő a föld alól – mondja a régészek szövetségének elnöke. – A dömping nyomán azonban megteltek a múzeumi raktárak. Bár a megyei múzeumok szövetsége által közzétett irányárnak (1 négyzetméter feltárása 4300 forint) fedeznie kell a régészek túlórapénzét, az ásatási munkások bérét, a gépi földmunka költségét, a leletek restaurálását, feldolgozását és raktározását is, ez utóbbi munkafolyamatok közül sokszor több is elmaradt. A szerződés lejárta után a régész gyakran nem folytatta a feldolgozómunkát, a leletek dokumentálatlanul maradtak a múzeumban, nem épültek új raktárak, műhelyek, a pénz pedig eltűnt az intézmények költségvetésében. Később senki nem kérte számon, hol van a tudományos haszon. Feszültségek keletkeztek a régésztársadalmon belül is, hisz mindig vannak, akiket megingat a pénz. Ráadásul a tizenkilenc megye múzeumaiban tizenkilencféle módon végezték a szakmai munkát.
Rendet kellett tenni, nem vitás. A kulturális minisztérium ezekre az érvekre hivatkozott, amikor létrehozta az örökségvédelmi szakszolgálatot. Franciaországban működik ehhez hasonló központosított rendszer, tehát központi intézmény szervezi a nagy feltárásokat, csakhogy ehhez nagy, több száz fős szervezetet is felállítottak, és raktárakat építettek. Erre azonban itthon nincs pénz, így hát magyaros reformmegoldás született. A kis létszámú szakszolgálat továbbra is rá lesz szorulva a múzeumokra, hisz a leleteket nekik kell majd őrizniük, a régészeket tőlük kell kölcsönözni, és már most látszik, hogy mindez olcsóbb nem lesz. Sőt valószínűleg a szervezet működését is az ásatásra szánt költségekből fogják fedezni. Kérdés az is, hová kerülnek a szakszolgálat által szervezett ásatásokon előkerült leletek. A megyei múzeumok mondhatják, nekik nem kell, mert nem tudják elhelyezni, és a Nemzeti Múzeumnak sincs erre kapacitása. Egy központi raktár megoldaná a gondokat, de ennek fenntartása sem olcsó.
A régészek féltik a szakma pénzét. Eddig a beruházó köteles volt a megye területén illetékes múzeummal szerződni, ezután nem vele áll kapcsolatban. Virágos Gábor, a KÖSZ megbízott igazgatója szerint nem jogos az aggodalom, hogy az új szervezetet a politika irányítja. Ha a politika szakmai kérdésekbe akar beleszólni, feláll a székéből, mondja, bár a kulturális és a nemzetgazdasági érdekeket valóban össze kell hangolni.
Április elején az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ átalakításával jött létre a szakszolgálat. A szakmai indoklás szerint a műemlékvédelem és a régészeti munka így végre közös fennhatóság alá került, megvalósult a komplex kulturális örökségvédelem. Egyúttal a kormányzat megtakarította egy új állami intézmény felállítását. A feladat régészeti feltárások elvégzése, illetve országos koordinálása. A szolgálat a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. által végzett, illetve a Vásárhelyi-tervhez kapcsolódó 100 millió forint feletti beruházások, valamint az 1,5 milliárd forint feletti egyéb fejlesztések esetében illetékes. Virágos Gábor maga is régész, és természetesen derűlátóbb, mint kollégái. Úgy véli, hogy a többségük nem kérdőjelezte meg a változtatás létjogosultságát, és egyetért abban, hogy szükség van egységesítésre, a szakmai standard kidolgozására. Hamarosan felállítják a szakszolgálat keretében azt a nyolc–tíz tagú, régészekből álló tudományos tanácsadó testületet, amelyik közreműködik ennek megalkotásában. A központosítás következtében az ásatásokra jutó forrás nem oszlik el, a pazarlás megszűnik.
Ha sikerül beállítani a kapacitást, ha szigorú közbeszerzési pályázaton választják ki állandó partnereiket, akkor Virágos szerint kalkulálható és átlátható lesz a tevékenységük. Áraik megegyeznek a múzeumokéival, csakhogy ők garanciát vállalnak arra is, hogy ebből a pénzből a leletanyag dokumentálása, digitalizálása, restaurálása és leltározása is elkészül. Mindezt Óbudán, a KÖSZ épületében végzik el, innen a feldolgozott régészeti tárgyak szakszerűen csomagolva jutnak el az illetékes múzeumba. A szakszolgálat fizeti az elhelyezés egyszeri, rendkívüli költségeit, de a raktározást, őrzést a továbbiakban már helyben kell állni. Az anyagnak ott a helye, ahol a legnagyobb a társadalmi értéke.
A szakszolgálat az állandó munkatársak mellé egy-egy feladatra alkalmi szakemberekkel szerződik, és a saját költségvetéséből biztosítja az infrastruktúrát. A központ méri fel a munkák kapacitásigényét, és szabad erőket tud átcsoportosítani a nagyobb feladatokra. Ideális esetben minden ásatáson a terület specialistái dolgozhatnak. Így a munka a lehető leghamarabb és legeredményesebben készülhet el, vélekedik az igazgató.
Nem kétséges, hogy a központosítás átalakulásokat generál az egész múzeumi rendszerben. Vándor László, a megyei múzeumok szövetségének elnöke, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője szerint a régészek egyöntetűen negatívan fogadták a szakszolgálat felállításának hírét, hiszen ez a tevékenységük elvonását jelenti. Külsősök szólnak bele majd a gyűjtőkör meghatározásába, ők döntik el, mit küldenek el megőrzésre a megyei múzeumokba, nem pedig azok, akik a helyet, a terepet a legjobban ismerik.
– Visszajön az anyag, amelyről nem tudjuk, hogy mi, sem azt, hogy mennyi. Más által kiásott és dokumentált tárgyakat kell befogadnunk. Adnak hozzá egy összeget, a továbbiakat oldjuk meg, ahogy tudjuk. Igazgató legyen a talpán, aki ebben a helyzetben jó döntéseket hoz – mondja a múzeumi szövetség elnöke.
Az anyagi veszteség a múzeumok létét veszélyezteti. A megelőző régészeti ásatásokból befolyó nyereséget eddig az intézmények magukra: a működésükre, az infrastruktúrájukra, a rezsijükre költhették. Vándor szerint jövőre szembesülnek a valódi helyzettel a múzeumok. A drasztikus bevételcsökkenés érinti a személyi állományt, szerződéseket kell bontani, munkatársakat kell elbocsátani, pedig erre már az idén is rákényszerültek. Mint mondja, egyértelműen pesti csoport, személyes érdek áll a szervezeti változások és elvonások mögött, amellyel vidékről képtelenség felvenni a harcot.
– Nemcsak hibás törekvés a központosítás, de ellentmond a százéves magyar múzeumi hagyományoknak is. Nem a változások ellen tiltakozik a szakma, hanem az átgondolatlan döntések ellen, amelyeket úgy hoztak meg, hogy velünk nem egyeztettek, s amelyek végzetes szakmai és humán veszteségekhez vezethetnek – mondja Vándor László. – A magyar múzeumok az 1963-ban kialakított struktúrában élnek, a múzeumi szabályozás megyénként változik. Hiányzik tehát az átalakítás jogi háttere. A kulturális minisztériummal elkezdett tárgyalásokban egy év alatt alig volt előrelépés, csak most ülnek velünk tárgyalóasztalhoz.
A vidéki múzeumok levélben kérték a megyei önkormányzatok elnökeit és főjegyzőit, vizsgálják meg, nem sérti-e a központosítás az önkormányzati törvényt. A folyamat akkor lenne kezelhető, ha előbb felrajzolnák a változás irányát, majd megteremtenék a jogi hátterét. Azt követően lehetne csak hozzákezdeni a múzeumi struktúra reformjához. Átgondolatlan leépítéssel és átszervezéssel azt rombolják le, ami a magyar múzeumi rendszer erénye: a személyes, társadalmi környezethez fűződő kapcsolatokat.
Már mutatkoznak a zavar első jelei. Pest megyében március végén a megyei önkormányzat egy szervezeti és működési szabályzatmódosítással hat múzeuma közül ötöt minősített vissza kiállítóhellyé. Ezentúl a szentendrei Ferenczy Múzeumot illeti csak ez a cím, a ceglédi Kossuth, az aszódi Petőfi, a nagykőrösi Arany, a ráckevei Árpád és a váci Tragor Ignác Múzeum nem több, mint kirakat, mondja Zomborka Márta, a váci gyűjtemény vezetője. Az indok pénzhiány, a döntést azonban nem előzték meg gazdasági számítások, így ma még nem tudható, mi fog történni, és mekkora veszteséget kell a múzeumoknak elszenvedniük. Egy kiállítóhelyen a múzeumi anyagot mutatják be, gyűjtés, állagvédelem, feldolgozás nem történik. Mivel az öt közgyűjtemény műtárgyai átkerülnek a szentendrei múzeum gondozásába, az intézmények elbocsáthatják régészeiket, restaurátoraikat, muzeológusaikat. A megye döntését a kulturális tárca még nem hagyta jóvá, az öt múzeum vezetőjének igazgatói státusát azonban április végén megszüntették. Zomborka Márta szerint a szakmai feladatellátás is veszélyben van. Ekkora megyét nem lehet egyetlen központból ellátni. Ha nincs a közelben régész, elveszhetnek a föld alól váratlanul előkerülő leletek.
Begyűrűztek tehát a gazdasági folyamatok a hazai múzeumi életbe. Az intézményeknek összébb kell húzniuk magukat, és szembe kell nézniük a vállalkozói világgal is. A Pest megyei múzeumokban már külső vállalkozásba adták a teremőrzést és a takarítást. De ez csupán az egyik elem. Az örökségvédelmi szakszolgálat a szakmai csoportokat alkalmilag szerződteti, s ezzel vállalkozásra kényszeríti a régészeket is. Magyarországon öt éve működnek már régészeti vállalkozások – csak jogi szabályozás nélkül. Előfordulhat, hogy az ásatás fővállalkozója földmunkáscég. Ha megteremtődik a jogi háttér, ha kidolgozzák a szakmai protokollokat, magáncégek és intézmények versenghetnek a régészeti piacon. Mindez akár jól is végződhet. Csak félő, hogy addig túl nagy lesz az áldozat.
origo.hu
Ezzel a technikával bújtatják Magyar Pétert a mentelmi jog mögé
