Miért tört ki eladási hullám a tőzsdéken?

2007 júniusának első tíz napjára nem szívesen fognak emlékezni a befektetők. A világ tőzsdéin részvény-, majd államkötvény-eladási hullám söpört végig, ami önmagában nem számítana példa nélküli eseménynek. Az eladási hullámot kiváltó okok azonban nem egy tőről eredeztethetők, amelynek következtében a piaci elemző nem állíthatja: az okokat felismerve könnyen előre jelezhető lenne, hogy a fordulat hatása időben meddig tart, illetve az árfolyamok meddig eshetnek. A különféle piaci szegmensekben beindult folyamatok hatása alaposabb áttekintést tesz szükségessé.

Az eladási hullám Kínában kezdődött. Mostanában az elemzők között divattá vált a kínai részvényárfolyamok túlértékeltségéről beszélni. Az efféle kijelentéseket nagyban hitelesítette Alan Greenspannek, az Egyesült Államok központi bankja, a Federal Reserve (Fed) volt elnökének többszöri, a kínai piac túlfűtöttségére figyelmeztető kijelentése. A sanghaji tőzsdeindex szinte menetrendszerűen veszített napi 6-8 százalékokat a múlt hét elején. A kereskedők pedig lélegzet-visszafojtva várták, hogy a korrekció továbbgyűrűzzön – ami nem vagy csak részben következett be.
Ennek oka véleményem szerint az alábbiakban keresendő.
Egyrészt a kínai piac korrekciójának majdnem egyedüli közvetlen vesztesei azok a helyi kisbefektetők, akik az elmúlt egy-két hónapban léptek be a piacra új vevőként. Ismeretes, hogy a kínai értékpapír-kereskedők jelentései szerint havonta több millió új ügyfél nyit számlát, és kezd aktívan kereskedni. Az intézményes befektetők jóval óvatosabbak, az utóbbi hónapokban nem növelték pozícióikat.
Másrészt a kínai gazdaság növekedési üteme a következő két-három évben a bővülés alapvető okai, illetve a kormányzati intézkedések miatt nem fog lassulni. Ebből következik, hogy a befektetők továbbra is ki akarják majd használni a lehetőségeket, tehát egy korrekció az intézményes befektetőknél momentán nem pánikot, hanem a kedvező vételi lehetőségek keresését váltja ki.
A hét második felében az Egyesült Államok piacain beindult korrekció, avagy trendváltás okai a helyszínen keresendők. Ott, ahol elvileg minden rendben van, hiszen a kamatok alacsonyak, bőséges a likviditás, a gazdaság versenyképes.
A helyzet azonban néhány idősebb piaci résztvevőben felidézi 1987 baljós árnyait. Mik a hasonlóságok?
1987-ben ingatlanpiaci és takarékszövetkezeti krízis tört ki, amelynek kiváltó oka a szektor befektetőinek felelőtlen, kockázatkezelő stratégia nélküli befektetési politikája volt. 2007-ben ismét ingatlanpiaci válság van, amelynek egyik megjelenési formája az alárendelt záloghitelezési piac összeomlása, több piacvezető intézmény egyidejű csődjének bejelentésével együtt.
1987-ben a több éve tartó részvénypiaci hossznak az amerikai központi bank kamatemelése vetett véget, amely a hitelből részvényt vásárló, majd a keletkezett árfolyamnyereséget újra befektető vásárlók kényszereladásait váltotta ki.
Ben Bernanke Fed-elnök néhány nappal ezelőtti nyilatkozata szerint a központi bank következő lépése nem kamatcsökkentés, hanem emelés lehet – tekintettel az inflációs veszélyre.
Az 1980-as évek elejétől kezdve az Egyesült Államokban vállalatfelvásárlási hullám tombolt, amelynek egyik kiváltó oka a kamatszintek folyamatos csökkenése és ezáltal a befektetők részvények felé fordulása volt. A folyamatot 1987 októbere és a kamatok emelkedése törte derékba.
Hasonló felvásárlási hullámnak vagyunk tanúi immár évek óta, amit az általános alacsony dollár és euró kamatszint mellett specifikusan segít elő a nullához közelítő japán jen kamatszint. Az euró és a dollár esetében a kamatcsökkentés megállt, illetve fordulat következett be. A japán jen esetében egy kamatemelés hozhat változást.
1987-ben a részvényárfolyamok hirtelen, meredek esésének másik fő oka volt, hogy a részvények által produkált általános éves hozamok – az árfolyamnyereség és az osztalék – irreálisan alacsonnyá váltak. A befektetők azért vettek részvényeket, mert egyszerűen azt gondolták, hogy az árfolyamok csak emelkedhetnek. Ugyanez történt a Nasdaq 2000–2002 közötti összeomlásakor, ami előtt az internet- és IT-papírokat alaposabb elemzés nélkül, csak azért vették nyakra-főre, mert a cég neve.com-ra végződött.
Az idén a befektetők már jobban odafigyelnek bizonyos jelekre. A tízéves amerikai államkötvények éves hozamának öt százalék fölé emelkedése a világ egyik legnagyobb államkötvényalapja, a PIMCO esetében azonnali stratégiaváltást eredményezett. Bill Gross, a PIMCO vezető stratégája kijelentette, hogy 2-3 éves távlatban a kamatok, s ezáltal a kötvényhozamok további emelkedésére számít, amelynek fő oka a világgazdasági növekedés tartósan magas, évi 4-5 százalékos szintje mellett a fenyegető infláció, amelyet a magas energiaárak és a magas szinten stabilizálódó fogyasztás gerjeszt. A nagy kötvényalapok ilyen helyzetben hosszabb lejáratú, öt évet meghaladó állampapírjaik eladásával, s egy év alatti lejáratú kincstárjegyek vásárlásával igyekeznek befektetéseik értékét megőrizni.
A kamatok világszintű emelkedése törvényszerűen hozza magával a likviditás csökkenését. A pénzbőség egyre inkább egyedüli forrásává válik a japán jen, hiszen a svájci frank, az euró és a dollár kamatai vagy emelkednek, vagy a piacok emelkedést várnak.
A magyar piacon csütörtökön és pénteken érezhették mindezt „testközelből” a befektetők. A forint hirtelen gyengülése és a részvényárfolyamok esése fokozott odafigyelést kell hogy kiváltson immáron nemcsak a részvényekkel, devizákkal kereskedő profikból, hanem a devizahiteleket felvevő állampolgárokból is.
A devizahitelekben eladósodott állampolgár ugyanis arra számít, hogy az általa például svájci frankban felvett hitel kamatai nem nőnek, s a forint/svájci frank árfolyam úgy alakul, hogy neki egyre kevesebb forintba kerül minden egyes svájci frank visszafizetése. Ellenkező irányú folyamatok az adós számára kockázatot jelentenek, amely magasabb törlesztőrészletben konkretizálódik.
A magyar állampapírt vásárló hazai vagy külföldi befektető ebben az esetben a fenti állampolgárral azonos oldalon áll, érdekei hasonlóak, kockázatkezelő képessége és eszközei jobbak. A már megvásárolt, árfolyamszempontból lefedezett, s az aktuális hozammal elégedett, a pozícióikat passzívan kezelő intézményeket nyugalmukból nem nagyon lehet kizökkenteni, az ő kezük ilyen helyzetben nem remeg. Az aktív kereskedők, avagy azok, akiknél állampapírok járnak le, inkább a PIMCO fentiekben bemutatott lépéseit fogják követni. Ez a befektetési politika drágítja az államadósság finanszírozását, gyengíti a forintot. A jegybank óvatossága miatt tehát elmaradhatnak a kamatcsökkentések.