Vitathatatlanul történelmi lépés volt, hogy Kapu Tibor személyében újra magyar ember utazott a világűrbe. Már régóta tagjai vagyunk az elitklubnak, azon nemzetekének, akik már küldtek képviselőt az űrbe, de a világ hatalmasat változott 1980, Farkas Bertalan utazása óta. A lényeg ugyanaz, vagyis az ember megpróbálja megismerni a nagy titkot, a körülöttünk található kozmoszt, de ma már nem akkora a politikai súlya az utazásnak, mint egy emberöltővel korábban. A nemzetek közötti versengés azonban ma is létezik, amelyben igencsak jól állunk. Vannak és mindig is voltak olyan mérnökeink, akik képesek voltak valami újat mutatni, olyat, amit senki más, amiért érdemes kísérleteket végezni a világűrben, s később hasznosíthatják az ipar vagy a mezőgazdaság területén, esetleg az űrkutatás során. Kapu Tibor is ilyen ember, aki képes másként gondolkodni, mint a rengeteg más kiváló mérnök. Nem feltétlenül azért, mert magyar, de feltehetően azért is.
Az űrutazás hőskora azonban kétségkívül véget ért, nagyjából az Apollo-program befejezésével, 1972-ben. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy az emberiség kiszabadul a földről, elindul a nagy ismeretlen felé, s egymást fogják húzni az erős nemzetek a békés, de nagyon ambiciózus programok során. Ez nem következett be. Az utolsó misszió az Apollo–17-es volt, amely során az ember elhagyta az alacsony Föld-közeli pályát (LEO), azt, ahol ma a Nemzetközi Űrállomás található. Nem lett szovjet holdra szállás, nem következett Mars-misszió, csak egy-egy kutatóállomás a Föld közelében 53 évvel az utolsó holdra szállás után. Mert az űrkutatás akkor politikai tett volt, ma pedig nem az. Az űrversenybe mindkét nagy tömb beszállt, erejüket megfeszítve küzdöttek a sikerért, az első műholdért, az első állat űrbe küldéséért, az első emberes űrmisszióért, a Holdért. Aztán kiderült, hogy a befektetett pénz soha nem térül meg, és az amerikai lakosság se lelkesedett ugyanannyira, mint 1969-ben.
Megjegyzendő, a holdra szállás is csak visszatekintve olyan varázslatos, akkoriban is csak az amerikaiak apró többsége támogatta a missziót, közel 50 százalék volt azok aránya, akik az őrületes összeget inkább az országra költötték volna. Végül persze sikerült a nagy terv, az űrversenybe belerokkant a Szovjetunió, s közvetve ez hozta el a vörös gigász későbbi összeomlását, természetesen más faktorok mellett. De az egyértelmű, hogy az űrhajós romantika a hetvenes évek elején lassan elszivárgott, a nemzetek pedig saját magukkal foglalkoztak. Ugyanakkor a szovjetek soha nem hagytak fel a kísérletekkel, akkor sem, amikor Oroszországgá váltak, egy űrhajós kint is rekedt a Mir űrállomáson a földi felfordulás idején, szovjet állampolgárként, miközben az országa megszűnt létezni.
Az amerikaiak egyre-másra csökkentették a NASA költségvetését, sikertelen programokat kezdtek és vetettek el, a két súlyos katasztrófa, a Challenger és a Columbia tragédiája pedig soha nem gyógyuló sebet ejtett az űrkutatáson. Vagyis az amerikaiak elkezdték hanyagolni az űrkutatást, s teret engedtek másoknak. Manapság is ez a helyzet, a NASA magáncégekkel köt szerződést fejlesztésekre és űrutazásokra, amelyek természetesen profitból élnek, ellentétben a NASA-val. A SpaceX-nek így szüksége van a reklámozásra, valamint Elon Musk rendszeres és harsány nyilatkozataira, amelyeket mindig komolyan vesz a világsajtó. Ezek egyike a Marsra történő utazás, amelyet a milliárdos befektető szavai szerint lényegében bármikor meg tudnánk próbálni. A valóságban az űrutazás sokkal bonyolultabb ennél, s nem csupán technikai, de erkölcsi kérdéseket is felvetne egy ilyen misszió. De jó eséllyel a közeljövőben nem fog senki elindulni a vörös bolygóra, ha a Holdra se tudunk eljutni.
Kapu Tibor azért van fent az űrállomáson, hogy itt, a Földön legyen nekünk könnyebb. Természetesen pénzbe kerül az űrutazás, Magyarországnak nincs saját rakétakilövő állomása, se rakétája, itt társulni kell azokkal, akiknek van ilyenje. Egyes baloldali, mélységesen proletár megmondóemberek a misszióra költött pénzt azonnal átszámítják lélegeztetőgépre, hogy bizonyítsák, mennyire értelmetlen Kapu Tibor utazása. Pedig ezt úgy hívják: befektetés. A magyar állam a jövőbe fektetett be pénzt, egy kiváló és tehetséges fiatalember segítségével, hogy az űrversenyből is kivegyük a részünket. Nem minden befektetés jön vissza azonnal. De ez a misszió olyan, amelyből az unokáink is profitálnak, s búvópatakként vissza fog térni minden egyes fillér. A jövőt ugyan nem látjuk, de ezzel a kísérlettel nem lehet veszíteni.
