A kínai zöldenergia fejlődése látványos: csak 2025 első öt hónapjában 198 gigawatt új napenergia-kapacitást helyezett üzembe, ez az összes létező német napenergia-kapacitás kétszeresének felel meg. (Vagy az összes magyar kapacitás huszonötszörösének.) Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány Kína energiapolitikáját vizsgáló tanulmányából kiderül, Kína, amely már most több áramot termel, mint az Egyesült Államok, az EU és India együttvéve – és ennek az áramnak a hatvan százaléka szénből származik –, pár év alatt annyi új szénerőmű-kapacitást helyez üzembe, ami a teljes német megújulóenergia-kapacitás két és félszerese.
Túl a logikusan adódó kérdésen – hogy ilyen körülmények között mi értelme van az európai klímastratégiának, tekintve, hogy a teljes EU mindössze a 6 százalékát adja a világ szennyezőanyag-kibocsátásának – most már komolyan fel kellene vetődnie: mire törekszik ezzel a látszólag ellentmondásos energiapolitikával Kína.
A válasz a tanulmány szerint, hogy a kínai zöldátállási stratégia az ipar és a nemzetgazdaság érdekeit szolgálja, nem pedig azok ellenében törekszik zöldmutatószámok, határidők minél gyorsabb elérésére. Megfelelő földrajzi adottságok és kedvező időjárás esetén a megújulókapacitások bőségesen rendelkezésre álló és nagyon olcsó energiát biztosítanak. Viszont ott, ahol a földrajzi-infrastrukturális feltételek nem adottak, vagy mindenkor, amikor az időjárás nem kedvező: a szénerőművek – és a szintén egyre jelentősebb atomerőművek –,
stabilan tartják az árakat és biztosítják a versenyképes árú energia folyamatos elérését.
Rövidebben szólva Kína célja, hogy az energia olcsó legyen és lehetőleg teljes egészében saját maga állítsa elő. Ez az ideológiamentes, egyszerű szisztéma két hosszú távú következménnyel jár: egyfelől a kínai vállalatok konzisztensen minden vetélytársuknál alacsonyabb áramárakkal dolgozhatnak. Idén júniusban például a kínai iparvállalatok számára az áram ára 40 és 50 euró közé zuhant megawattóránként (csak azért nem alacsonyabb szintre, mert ezzel elérték az államilag kötelező minimális árat.) Összehasonlításul: a német vállalatok számára 2025-ben az átlagos áramár eddig 183 euró megawattóránként.
Másrészt, éppen a stabilan alacsony energiaárak azok, amik fenntarthatóvá teszik a kínai elektrifikáció gyors ütemét – részletezi a tanulmány.
Nem mellékes az sem, hogy Kína elmondhatja magáról – ami Európában csak üres ígéret maradt –, hogy valóban csökken a függése a nemzetközi energiaáraktól és a geopolitikai eseményektől: az olaj- és gázimport fokozatosan veszít kritikus jelentőségéből az elektromos közlekedés és ipari alkalmazások térnyerésével.
