Kitiltotta a liverpooliakat, csak így tudja megállítani a bajnokot a Chelsea

Tavaly nyáron nagy felbolydulást váltott ki Londonban, hogy a Liverpool ingyen elvitte a Chelsea-től az óriási tehetségnek kikiáltott szélsőjét. Most pedig már a riválisok szurkolói is a Kékeket cukkolják, mert a hónap végén a 17. születésnapját ünneplő Rio Ngumoha a felkészülési időszakban a nagyok mellett cselekkel és látványos gólokkal bizonyította, hogy a fejlődése töretlen. A Liverpool menedzsere, Arne Slot óvatosan méri a dicséretet, miközben a Vörösök azon dolgoznak, hogy magukhoz láncolják a fiatal csillagot. A Chelsea pedig azon, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló eset.

2025. 08. 13. 5:12
Rio Ngumoha két gólt szerzett a Liverpool felkészülési meccsein Fotó: AFP/Darren Staples
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyoni és Ngumoha – a jövő Liverpooljának sztárjai?

Az nem kérdés, hogy Ngumoha felkeltette Slot figyelmét, a sajtóét pedig talán még inkább. A Liverpool menedzsere éppen ezért is óvatosan bánik a ranglétrán felfelé haladó, az angol u17-es válogatottban játszó fiatallal, a dicséretözön és a reflektorfény közepette igyekszik két lábbal a földön tartani a szélsőt. Ezért bár a Yokohama elleni mérkőzést követően róla szóltak a szalagcímek, s Slot is elismerte Ngumoha teljesítményét, de a vezetőedző nem akart átesni a ló túloldalára:

– Még csak két meccsen vagyunk túl az ázsiai túrán, és nem játszottunk Premier League-csapatok ellen, de figyelem őt az edzéseken és a mérkőzéseken, és ígéretes dolgokat látok. Viszont nagyon más három naponta a PL-ben és a Bajnokok Ligájában játszani. Most mindenképpen meggyőző a teljesítménye, és ha így folytatja, akkor nem a mai lesz az utolsó meccs, amikor játékperceket kap. De kiegyensúlyozottnak kell lennie, mindennap bizonyítania kell a gyepen.

Trey Nyonitól is sokat vár Arne Slot, a Liverpool menedzsere
Trey Nyonitól is sokat vár Arne Slot, a Liverpool menedzsere Fotó: GETTY IMAGES NORTH AMERICA/Jacob Kupferman

Slot hozzátette:

– Rio újra megmutatta, mennyire tehetséges, és ez nagyon jó nekünk. Rengeteg kiváló játékosunk van, de amikor az akadémiáról érkeznek nagyszerű fiatalok, az mindig segítség, energiát adnak a csapatnak. Jó látni, amikor 16–18 éves játékosok hatással vannak egy meccs végkimenetelére. De ne felejtsük el, hogy voltak olyan pillanatok a meccsen, amikor inkább Maccával (Alexis Mac Allister – a szerk,) vagy Curtisszel (Jones) kellett volna összejátszania, ebből tanulhat. Persze ha tizenhat évesen ekkora hatással vagy a játékra, akkor mindenképp dicséretet érdemelsz – fogalmazott a Vörösök vezetőedzője, hozzátéve, hogy nem Ngumoha az egyetlen, aki brillírozott, a csereként beszállt, szintén szemtelenül fiatal, 18 éves Trey Nyonit is ki kell emelni.

Andy Robertson is hasonlóan látja a helyzetet: – Jó srác, és fantasztikus a hozzáállása, az pedig sokat ér, hogy olyanok veszik őt körül, mint Mo (Mohamed Szalah – a szerk.), aki rengeteget tud segíteni neki. Mindig próbálunk Rio és Trey mellett állni. Rendkívül fiatalok, de jó fiúk, és óriási jövő áll előttük. Látjuk, hogy meccsről meccsre fejlődnek, minél többet edzenek és játszanak velünk, annál jobbak lesznek – állapította meg a tapasztalt balhátvéd.

Londonban nem kérnek a liverpooliakból

Ngumohára a kéretlen kérők miatt is oda kell figyelnie a Liverpoolnak, amely éppen ezért a szigetországi lapok szerint a hónap végén az első profi szerződésére tesz ajánlatot a jövő nagy reménységének. A Chelsea-nél máig fogják a fejüket, hogy hagyták kicsúszni a kezükből a fiút, akiről John Terry már az elvesztésekor megmondta, hogy még nagyon sokra viheti.

A londoniak a nagy bevásárlások közepette számtalan játékost engedtek el, akikből később világsztárok lettek, elég Mohamed Szalah, Kevin de Bruyne vagy éppen Romelu Lukaku példáját említeni. Ngumoha a felkészülési időszakban nyújtott teljesítménye láttán a rivális szurkolók gyorsan felidézték ezeket az eseteket, és siettek a Kékek orra alá dörgölni. De úgy látszik, a Chelsea is tanult az esetből, legalábbis a Liverpooltól tart, mert angol lapértesülések szerint kitiltotta a Vörösök megfigyelőit az utánpótláscsapatai mérkőzéseiről...

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.