Mivel a francia parlamenti választás nagy valószínűséggel az új elnök egy hónappal ezelőtti győzelmét erősíti meg, a vasárnap inkább két másik szempontból volt fontos. Egyrészt a pontos eredmények nyomán eldől, hogy a következő öt évben mely pártok és mennyi pénzügyi támogatást kapnak. Másrészt a díszletek mögött tisztázódhat, hogy mi lesz a Szocialista Párt rövid távú stratégiája, még mielőtt a tömörülés teljesen szétesne.
Az 1988-as pártfinanszírozási törvény egyik fele úgy rendelkezett, hogy a pártok a parlamenti választás első fordulójában elnyert szavazatok arányában kapnak állami támogatást. Az egyetlen kikötés, hogy a szerveződés legalább ötven jelöltet állítson minimálisan harminc megyében. Nem egy formáció kihasználta ezt a lehetőséget, hogy viszonylag egyszerűen pénzhez jusson: a 2002-es választás következtében 31 párt kapott támogatást. 2003-ban emiatt megszigorították a szabályokat: nem elég a jelöltállítás, hanem legalább ötven választókerületben el kell nyerniük a szavazatok legalább egy százalékát. Ennek következtében számos formáció támogatás nélkül maradhat a következő ciklusban.
A Szocialista Pártnak finanszírozási gondjai nem lesznek, de ez évi bukásai után erősen megkérdőjeleződik a pártot 1997 óta vezető François Hollande legitimitása. Hollande már be is jelentette, hogy a 2008-as kongresszuson nem indul újra a pártelnöki posztért. Azonban – a vereséget megelőlegezve – sokan már most azt kérdezik, hogy miért kellene megvárni a jövő évet. Köztük Ségoléne Royal is, aki szívesen átvenné élettársa helyét a párt élén. Sarkozy mintáját látva úgy gondolja, hogy akkor van esélye megnyerni a következő elnökválasztást, ha ő irányítja a pártot, és a mostani rivalizáló áramlatokat leépíti. Ehhez pedig idő kell, amit egy előre hozott kongresszus biztosíthat neki, amely során az aktivisták valószínűleg egyöntetűen őt választanák.
origo.hu
Egyre nagyobb bajban van Ruszin-Szendi Romulusz, akár tíz évet is kaphat
