A többség szerint teljes a reformkáosz

A teljes népesség 74 százaléka gondolja úgy, hogy a kormány reformlépései káoszt és bizonytalanságot okoztak minden területen – derül ki a Medián közvélemény-kutatásából, amely az SZDSZ megbízásából készült június végén.

Munkatársunktól
2007. 07. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felmérés a kisebbik kormánypárt szempontjából lesújtó képet nyújt az egészségügyi átalakításokról is: a márciusi 13 helyett ma már a megkérdezetteknek csupán 7 százaléka támogatja, hogy legyen igazi verseny az egészségügyben a biztosítók között, és az állam csak a verseny feltételeit szabályozza. A kutatásból kiderül, hogy a relatív többség (47 százalék) azt szeretné, ha megmaradna az állami biztosító, de aki akar, szerződhessen magánbiztosítóval. Ezt az elképzelést márciusban még 48 százalék támogatta.
*
Nőtt azoknak a száma, akik a jelenleg egységes állami egészségbiztosítási rendszer megmaradását támogatják, ugyanis míg márciusban még a teljes népesség 32 százaléka volt ezen a véleményen, június végén már a 40 százalékuk. Ez az eredmény azért is érdekes, mert éppen a megrendelő próbálja régóta ráerőltetni az országra és a nagyobbik kormánypártra a versengő egészségbiztosítási modellt. Ismert, a kormánypártok június végén jelentették be a biztosítási rendszer átalakítását úgy, hogy az egységes társadalombiztosítási keret mellett 5-7 egymással versengő egészségbiztosítási pénztárat hoznának létre, amelyekben kisebbségi részben megjelenne a magántőke.
Csupán a lakosság 46 százaléka ért egyet azzal, hogy a felsőoktatásban tanulók tandíjat fizessenek, és csak a rászorulók, illetve a kitűnő tanulók kapjanak tandíjmentességet. A kutatás szerint 51 százalék ért egyet azzal, hogy csak a közepes vagy annál alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családok kapjanak családi pótlékot. Az SZDSZ megrendelésére készített Medián-felmérés szerint a márciusi 8 helyett már 22 százaléknyian gondolják úgy, hogy az SZDSZ az a kormánypárt, amely elkötelezettebb a reformok iránt. A kutatás kitért a két koalíciós párt viszonyára is: az összes megkérdezett 14 százaléka (az SZDSZ-szavazók 13 százaléka) úgy gondolja, hogy a pártok közt megoldhatatlan viták vannak, míg a 11 százalék szerint egyáltalán nincsenek nézeteltérések közöttük. A teljes népesség 24 százaléka számít arra, hogy a koalíció felbomlik még 2010 előtt, míg az SZDSZ támogatóinak csak 7 százaléka tartja ezt reálisnak.
„Miközben az MSZP erodálódott a reformok következtében, az SZDSZ nem” – vonta le a következtetést Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője, kancelláriai államtitkár az Origónak. „Az SZDSZ-nek mindig az a rossz, ha nem beszélnek róla” – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.