Magyarra éhesen

Hogy a Petőfi rádió zeneadóvá alakult (a tizedelést leszámítva), felettébb hasznos mindenkinek, és igazán kreatív az új szlogen is: nagggyon zene. De tényleg. Kis híján Mindenzene. Igazán ötletes.
Mint ahogy valóban az a Hungry for Hungary? című kiadvány, úgy is mint reprezentáció és mint antológia. Egy szép, kisvendéglőt idéző, piros-fehér abroszmintás bokszban helyezkednek el a CD-k, a terítőn két villa és egy dzsekdugó jelzi, hogy a magyarokra éheseknek mihez jó étvágyat. Beljebb hatolva egy étlapszerű füzetet találunk, benne rövid ismertető a mi hazánkról (egy apácarács mellett), fesztiválokról (Sziget, Hangfoglalás), borokról, pálinkáról, majd néhány recept jön, és desszertként egy select magyar zeneszerzőkből, Bartóktól napjainkig. Az útmutató angol nyelvű, ami logikus, ha a külföldnek kívánunk bemutatkozni, de nem ártott volna egy magyar verzió sem, mert ezt a projektet itthon is nagy erőkkel kellene terjeszteni, hátha belesápad a közízlés.
Ezek után újabb abroszosok következnek a dobozban, szám szerint négy, bennük öt lemez a következő felosztásban: Jazz Improvised Music (mindjárt dupla), Pop Rock Metal, Folk World Music, Electro Reggae Fusion. A dizájn továbbra is szellemes, egységes, a gondolati sík összeszedett, világos, mindegyik egységhez tartozik egy röpke történelmi áttekintés. Mivel elképesztő mennyiségű művész tette tiszteletét a lemezeken, lehetetlen a teljes laudáció, tehát csak a csapkodás szintjén nézzük, mit kaptunk. A dzsesszzenészeknél az első nekifutásban a modern dzsessz (fusion) blues szekcióban a Bolla Quartet indít a Cigány himnusszal, aztán jön a színe-java, Oláh Tzumo Árpád, Szakcsi, Borbély Mihály, Winand Gábor, kerek az egész. A második CD (Hungarian Improvised Music, Ethno Jazz) talán még több izgalmat tartogat Szelevényi Ákossal, Dresch Mihállyal, Lantos Zoltánnal, ahogy szépen bekúszik a népzene, az érdekesebb fúziónak tűnik, mint a dzsesszrock volt (bocs, Weather Report). Az utánpótlás is kiapadhatatlannak látszik, úgyhogy eddig rendben is volnánk, lesz szemeknek elkerekedése, hogy a hunok ezt is vágják.
Természetesen döbbenetesen erős a Folk World Music szekció, Muzsikás, Sebő, Kiss Ferenc, az újabb undokok, Szalonna, Söndörgő, Kerekes Band és az elképesztő női vonal, Palya Bea, Szalóki Ági, Lovász Irén, Herczku Ágnes, Mitsoura és Kiss Erzsi, megkockáztatom, hogy egy ilyen eresztés párját ritkítja a világon. Eljött itt viszont a kekeckedés ideje, nem tudom, Sebestyén Márta mit vétett, és talán Palya Beától sem az Egy lovász fihoz című dalt kellett volna betenni, amelyből végképp nem derül ki, hogy milyen földöntúli hangja van.
Az Elektro Reggae Fusion elnevezésű válogatás is a helyén van. A Neo nyit, a Record Straight úgy, ahogy van, tokkal-vonóval igazi világsláger. A Pannonia Allstars Ska Orchestra a hazai skát hozza (a műfaj lassan jobban megy nálunk, mint Jamaicában), az egyik legszellemesebb szövegvilágú formáció, a szolnoki CopyCon az első korszakából (és egyben a legjobból) eleveníti fel a Mona Lisát, felkerült szerencsére az Irie Maffia is, valamint a beszólós csajzenekarok képviseletében a Ludditák a No Feng Shui című arculcsapás koncertfelvételével. És Korai Öröm és Balkan Fanatik, mert megy itt is az átjárás rendesen, a Kerekes Banddel szólva a csángó boogie. Ez megy egyébként világszerte, dübörögnek a remixek, egymás dalait játsszák a zenekarok, meg Metallicát bendzsóval, Nirvanát swingben, Joy Divisiont lakodalmasban. Eleinte kifejezetten szórakoztató volt, de most már ott tartok, hogy ha még egy smukkos bunkó bele mer nyúlni a Doorsba vagy Amy Winehouse-ba, a fejébe húzom a szettet.
Ehhez képest is kimondottan üdítő a magyar zenekarok felvonulása a Pop Rock Metal szekcióban is. A középgenerációs arcok (Lovasi Kiscsillaga, Quimby, Heaven Street Seven) mögött már felsorakoztak az újabbak, mint például a 30Y. A Rajzszöggel középre című számról annyit, hogy azonnal felmerül a slágergyanú, a szövege pedig egyenesen káprázatos. Nem tudom, gyász szülte-e (konkrétan meghalt-e a szerző édesapja), vagy fikcióról van szó, de apa-fiú viszonyt ilyen gyönyörűen, érzékenyen, ugyanakkor a legfeketébb vonneguti humorral bemutatni egyszerűen példátlan a popzenében. Persze bizonyára van valami egoborzoló abban, hogy az ember felfedez valamit, amit még kevesen ismernek, és aztán néhány év múlva álszerényen megjegyzi, hogy na ugye, megmondtam (ez történt például vagy húsz évvel ezelőtt a Tankcsapda első demója kapcsán), de én most leírom, a 30Y fényes csillag lesz a magyar popzene egyébként is szépen derülő egén. Apropó, Tankcsapda, nálam elfértek volna a lemez második részében, ott, ahol a Hippikiller és a FreshFabrik elkezd zúzni, de ez kit érdekel.
Most jön a rossz hír. A Hungry for Hungary? promóciós kiadvány, fogalmam sincs, hogy lehet hozzájutni, tessenek tájékozódni, és követelni a Hungarofest Kht.-tól a mielőbbi teljes körű hozzáférést, akár egyesével is. Addig is ez a remekül szerkesztett, pofás kiadvány valószínűleg eléri elsődleges célját, mert ha a művelt Nyugatnak most sem esik le, hogy ez egy bitang tehetséges nép, akkor húzzanak, oszt nyúlják le a Tiszántúlt is, vagy vegyenek tankokat Slotának. De még egyszer: ezt itthon is terjeszteni kell, a hazai közízlés állapotát tekintve luxus, ha csak diplomaták, fesztiváligazgatók és amszterdami klubtulajdonosok világosodnak meg egy kicsit. Hogy legyen már rend a fejekben, és legalább a gulyáslevest ne zacskóból etessék velünk! Igazságot Magyarországnak, yo man, oh yeah!
Meg persze Szudánnak is. Szudánban, Dárfúrban az a helyzet, hogy mindjárt összebútorozhatnak egy perszonálunióba Ruandával, már ami a népirtást illeti. Az eseményeket a „gonosz lovasai”, a Janjawid emberei mozgatják. Lóról, tevehátról, teherautókról folyik a mészárlás, több százezer civil áldozat, felperzselt falvak, megerőszakolt nők ezrei, kivégzett gyerekek, menekültek milliói a nyomukban, és nyilván az éhínség. Az is nyilvánvaló, hogy mivel az automata fegyvereiket valószínűleg nem a bozótban esztergálják, ebben is vastagon benne van a szokásos szemét banda, a világ legnagyobb fegyverexportőrei és csempészei, közben pedig ugyanezek nagy nehezen megszavaznak az áldozatoknak egy kis alamizsnát a milliárdokba kerülő találkozóikon. Mivel a Halál szolgálóitól nem várhatunk Életet, jobb, ha magunk fogunk neki a világot megműteni. Például úgy, hogy most az egyszer nem másolunk, nem töltögetünk, nem mukutyolunk, hanem ha tehetjük, veszünk egy lemezt, aztán reménykedünk, hogy jó helyre kerül a pénz, és rizs lesz belőle, nem taposóakna. Tíz ilyen cédé árából egy évig túlél egy gyerek, húszból már lehet, hogy legyek sincsenek a szemében. Ez a lemez most jelesül a Make Some Noise, és az Amnesty International Save Darfur kampányának része. Dupla hanghordozó, és a világ popzenészeinek színe-java játssza John Lennon dalait. Ebből is látszik, hogy éppen ideje lecserélni a politikusokat gitárosokra, Bonót a világ élére! De addig is a U2 kezd az Instant Karmával, ott van az R.E.M. a 9 Dreammel, Christina Aguilera úgy énekli a Mothert, hogy szem nem marad szárazon, elképzelhető az Aerosmith egy Sierra Leone-i bandával, amint hozzálátnak a Give Peace a Chance-hez, Lenny Kravitz a Cold Turkeyről próbál lejönni, aztán jön a Cure és a Love, Jakob Dylan és Dhani Harrison (a nevükből ítélve igen, bizony, egy második generációs Concert for Bangladesh alakul) némi igazságot követel (Gimme Some Truth), a Green Day pedig úgy játssza el a Working Class Herót, hogy majdnem mindent megbocsáthatunk nekik. Lennon meg valószínűleg büszke rájuk és a kedves vásárlókra. Egyébként pedig a világ kicsi, és ránk is bármikor sor kerülhet.

Hungry for Hungary? (Hungarofest Kht., 2007) lllll
Make Some Noise – The Amnesty International Campaign To Save Darfur (Warner, 2007) lllll

Rövidre vágva
Ocean’s Thirteen (filmzene, Warner, 2007) l l l
Mindenki újra a fedélzeten, George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon, Andy Garcia, Ellen Barkin, a zene meg olyan, mintha exhumálták volna a Doldinger Passportot, rásegítve egy kis szteroiddal. Amikor már nagy a baj, feltűnik Frank Sinatra is.