Csak a magyar állam nem lát fantáziát a vasúti teherszállításban – legalábbis erre utal, hogy a magántársaságok mellett mind több állami tulajdonban lévő társaság is jelezte: komolyan érdeklődik a MÁV Cargo Zrt. megvásárlása iránt. Az elmúlt néhány napban két román és egy tengerentúli beruházó jelentette be pályázási szándékát a teherfuvarozási ágazatra. Néhány napja kiderült, hogy versenybe kíván szállni a Grup Feroviar Roman (GFR), az ágazat legnagyobb román magánvállalata és a román államvasutak teherfuvarozó részlege is, tegnap pedig az amerikai Rail World Inc. és a londoni központú Mid Europa Partners által létrehozott Cargo Central Europe konzorcium vezetői jelezték: indulnak a MÁV Cargo Zrt. privatizációs pályázatán. (Mint azt korábban megírtuk, a német államvasút teherfuvarozó cége és az osztrák államvasút leányvállalata is szívesen megvenné a MÁV Cargót.)
Eddig a pályázók mindegyike fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy hazánk a kelet-közép-európai teherfuvarozásban kulcsfontosságú stratégiai szerepű. A nagy érdeklődés ugyanakkor annak is köszönhető, hogy a Cargo az egyetlen nyereséges ágazata a hazai vasúti szolgáltatásnak, az üzlet tehát minden jel szerint bombabiztos. A befektetői bizakodást jól mutatja, hogy a román államvasutak teherfuvarozó részlegének (CFR Marfa) a román kormány adott megbízást a pályázatra vonatkozóan. A CFR Marfa igazgatója, Liviu Bobar a múlt héten a román sajtónak elmondta: ha sikerül megvásárolni a MÁV Cargót, akkor a román állami vállalat új szállítási lehetőségekhez jutna Nyugat-Európa és a Fekete-tenger partján fekvő Constanta között. Ludovic Orban román közlekedési miniszter pedig úgy nyilatkozott: nem az állami költségvetésből használnak fel pénzt, hanem a CFR Marfának bankkonzorciumokkal és befektetési alapokkal való társulásából teremtik elő a vételárhoz szükséges összeget.
Edward A. Burkhardt, a Rail World elnök-vezérigazgatója is hazánk geopolitikai helyzetét hangsúlyozta: az amerikai nagyvállalat a Baltikumtól Magyarországon keresztül a Balkánig tartó észak-déli korridor megalkotását célozta meg. Mint azt Craig Butcher, a konzorciumban részt vevő Mid Europa Partners budapesti irodájának igazgatója hozzátette: pénzügyi befektetőként céljuk a MÁV Cargo értékének jelentős növelése, valamint öt éven belül a tőzsdei bevezetésének lehetővé tétele.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
