Mégsem tett ajánlatot az OMV

Erdősi Csaba
2007. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tévesnek bizonyult az a hír, amely szerint az osztrák OMV pénteken nyilvános felvásárlási ajánlatot tesz a Mol papírjaira, méghozzá a jelenlegi tőzsdei árfolyamnál magasabb áron. Az információt a Reuters hírügynökség és a Népszabadság közölte tegnap, s mindketten „magas rangú” kormányzati hírforrásra hivatkoztak. Hogy azt a bizonyos forrást a magyar vagy az osztrák kormányban kell-e keresni, nem derült ki, az OMV azonban szinte azonnal cáfolta az értesülést. – Egészen bizonyos, hogy nem teszünk ma ajánlatot a Molra, ez kizárható. Nincs semmiféle új hír. Továbbra is nyitottak vagyunk a tárgyalásokra – nyilatkozta az osztrák társaság vezető szóvivője, Bettina Gneisz-Al-Ani tegnap délelőtt. Később a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is megerősítette, hogy nem érkezett bejelentés nyilvános ajánlattételről a Mol-részvényekre tegnap a hivatali munkaidő végéig. A nyilvános ajánlattételről szóló híreket a Mol nem kommentálta.
A szakemberek úgy vélik, hogy bár tegnap nem jelentettek be felvásárlási ajánlatot, az OMV a jövőben erre még sort keríthet. Az osztrák társaságnak jelenleg 18,6 százalékos tulajdonrésze van a Molban, s nem elképzelhetetlen, hogy ezt egyik pillanatról a másikra képes gyorsan megnövelni úgy, hogy egy másik befektetőtől egyben megvásárol egy nagyobb csomagot. A magyar olajtársaság alapszabálya a nyilvános ajánlattal kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy amennyiben egy befektető a részvények 25 százalékát megszerzi, kötelező nyilvános felvásárlási ajánlatot tennie a részesedés elérését megelőző 365 nap maximális tőzsdei árfolyamán. A felvásárlás akkor tekinthető sikeresnek, ha a részvényes megszerezte a papírok 50 százalékát. A felvásárlási ajánlat megtételekor a stratégiai elképzelések ismertetése, valamint az ajánlattevő saját tevékenységének bemutatása kötelező.

Kevés a víz Iklódbördöcén. Nem tartalmaznak elég hévizet a Zala megyei Iklódbördöce mellett tesztelt geotermális Mol-kutak ahhoz, hogy ott az olajtársaság az eredeti terveknek megfelelően felépítsen egy 3,5 megawattos geotermikus erőművet. A beruházás megvalósíthatósági tanulmánya még nem végleges, annyi azonban már bizonyos, hogy az előzetesen becsültnél kisebb hozamúak a kutak, s így a jelenlegi áramárak mellett nincs értelme a beruházás folytatásának. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.