MKP: Eljött a színvallás ideje

Szlovákiában megint szóbeszéd tárgya a benesi dekrétumok sorsa, egészen pontosan a kollektív bűnösség elve alapján meghurcolt magyarok – magyarországi kitelepítésük, csehországi deportálásuk és a megalázó lelki nyomás alatt megvalósított szlovakizáció – erkölcsi és anyagi kárpótlásának kérdése.

(Pozsony)
Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) stratégiájáért felelős alelnöke vetette fel a probléma megoldásának a szükségességét a Sme napilap on-line beszélgetős oldalán, s mint korábban mindig, a reakciók alapvetően arról szólnak, hogy „az ellentmondásos politikus” a márciusi tisztújító kongresszus óta a párt „radikalizálódásán munkálkodik”.
A sajtó és a szlovák politikusok reagálása nem meglepő, az elfogulatlan szemlélő számára azonban szembeötlő ténnyé vált már, hogy a benesi dekrétumok és a kollektív bűnösség elve alapján meghurcolt magyarok ügye igazán akkor válik „rázóssá”, ha azt Duray fogalmazza meg. Szinte visszhangtalan volt például a két évvel ezelőtt aláírt, úgynevezett komáromi nyilatkozat, amelyet négy országosan működő civil szervezet – a Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Csemadok és a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség –, valamint a Magyar Koalíció Pártja írt alá, s a pártot maga az akkori elnök, Bugár Béla képviselte. Pedig a nyilatkozat az addig megfogalmazott dokumentumokhoz viszonyítva – beleértve az MKP választási programnyilatkozatait is – a legélesebben fogalmazza meg az aláírók szándékát, nevezetesen azt, hogy nemcsak erkölcsi, hanem anyagi kárpótlásról is szó van, alapvetően az 1945–47-es időszakban a magyaroktól elkobzott vagyon okán, illetve a csehországi deportálásokat megszenvedettek „nem vagyoni jellegű” vesztesége, megalázása miatt.
Hasonló visszhangtalanság övezte azonban azt az idei áprilisi összejövetelt is, amelyre ugyancsak Révkomáromban került sor a kollektív bűnösség elvét elsőként megfogalmazó, úgynevezett kassai kormányprogram kihirdetésének 62. évfordulója alkalmából. Pedig a résztvevők – az említett négy civil szervezet képviselőin kívül ezúttal is jelen volt az MKP, immáron az új elnök, Csáky Pál vezette a küldöttséget – amellett kötelezték el magukat, hogy országos aláírás-gyűjtési akcióba kezdenek, amely során az aláírók arról nyilatkoznának, hogy „támogatják a benesi dekrétumok kollektív bűnösséget megfogalmazó cikkelyei alapján meghurcolt magyarok erkölcsi megkövetését és anyagi kártérítését”. Igaz, a kötelezettségvállalást egyelőre semmilyen tett nem követte, de – lapunk információi szerint – a konferencia komáromi szervezői, a Szüllő Géza Polgári Társulás komolyan gondolja a szándékot, és már szeptemberben szeretné elkezdeni az aláírásgyűjtést, természetesen országosan, és a négy civil szervezetet, valamint a párt kiépített apparátusát is szeretné bevonni a kezdeményezésbe.
Mindezek után talán érdekes lenne rábukkanni valamilyen „kulisszatitokra”, amely választ adna a reagálások „kettős mércéjének” értelmezésére. Hiszen Duray sajtónyilatkozatainak nem lehet akkora súlyuk, mint például az említett két dokumentumnak, amelyet társadalmi szervezetek vezetői és az MKP „hivatalos” képviselői láttak el kézjegyükkel. Vagy a már említett pártdokumentumok, azaz az MKP 1998-as, 2002-es és 2006-os választási programja, merthogy valamilyen formában mind a három alkalommal bekerült a „követendő és elérendő” célok közé a kollektív bűnösség elvének kiiktatása a szlovák jogrendből, illetve az erkölcsi vagy anyagi kártérítés kérdése. Igaz, az MKP országos tanácsa, amely hivatott eldönteni, milyen feltételek mellett vállal kormányzati szerepet a magyar párt, 1998-ban és 2002-ben is „tudomásul vette”, hogy a párt céljaiból ez a kérdés nem jelenik meg a kormányprogramban, mert „a szlovák pártok részéről nem volt meg hozzá a szükséges politikai akarat”, de a párt legfelső választott szerve párhuzamosan azt is kinyilatkoztatta, hogy „a kérdés rendezéséről az MKP nem mond le”, ugyanakkor másrészt a kormányba lépésről szóló határozatokat Duray is támogatta mindkét esetben.
Az érintetteket, a meghurcolt és megalázott magyarokat kevéssé izgatják a „kulisszatitkok”, ők azt kérdezik, 18 évvel a rendszerváltozás után történik-e valami az érdekükben. A megoldást a magyar párttól várják, amely eddig kétszer (a kormányalakítási tárgyalásokon) kifarolt „ígérete”, a meghurcolt magyarok érdekeinek politikai képviselete mögül – igaz, erőteljes politikai nyomás következtében. De most – legalábbis a magyarok többsége szerint – eljött a színvallás ideje, azé az összefogásé, amelyre a tervezett aláírás-gyűjtési akció kiváló lehetőséget nyújt, de amelynek csak akkor lesz sikere, ha az MKP „teljes mellszélességgel” mögé áll.